Meglepő dolog derült ki a burgonyáról: ezt sokan nem gondolták volna

agrarszektor.hu2024. április 21. 18:33

Már zajlanak az előkészületek a burgonya nemzetközi napjának első ünneplésére, amely május 30-án lesz. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) igyekszik felhívni a figyelmet ezen haszonnövény fontosságára, ami több milliárd ember élelmezéséhez járul hozzá.

FAO megjelentetett egy útmutató az új világnaphoz, amit május 30-án ünneplünk a „Betakarítani a sokféleséget - Reményt adni” mottó mentén. Ebben szó van a burgonya szerepéről az éhezés és a szegénység felszámolásában, illetve az agrár-élelmezési rendszerekre leselkedő környezeti veszélyek kezelésében. A nemzetközi nap kiemelten kezeli a kis-, családi gazdálkodók szerepét (akik között nagy számban találunk nőket) a növény fajtagazdagságának, illetve a burgonya kulturális és kulináris jelentőségének megőrzésében - írja közleményében a szervezet.

A sokféleség fontos

Egy további ok, ami miatt a burgonya sokféleségének megőrzése fontos, az az, hogy a néhány fajtára épülő termelés növeli a növényi kórokozóknak és betegségeknek, illetve az éghajlatváltozásnak való kitettséget. A vadon növő típusok megőrzése - még akkor is, ha azok emberi fogyasztásra nem alkalmasak - kritikus jelentőséggel bír az átörökíthető tulajdonságaik miatt, amiket a mezőgazdaságban használt fajták ellenálló képességének és a beltartalmi értékének javítására lehet felhasználni. A FAO ezért támogatja a gazdálkodókat és az őslakos népeket a burgonya gyakori betegségeinek (mint például a „Late Blight”) kezelésében, elősegítve a burgonyatermesztés alacsony erőforrás-igényű innovatív módszereit és az együttműködéseket az értéklánc összes szereplőjének bevonásával.

Tettekre fel!

A FAO kalauz bemutatja, mit tehetünk a fenntartható burgonyatermesztésért és -fogyasztásért. Ezen belül a döntéshozók és a nemzetközi szervezetek hozzájárulhatnak egy támogató környezet kialakításához, támogathatják a kutatást és erősíthetik a burgonya értékláncát, részben a hűtőkapacitások növelésével és a minőségi vetőmag előállításával és rendelkezésre bocsátásával. Az élelmiszeripari vállálkozások törekedhetnek jobban az innovációra és a tápanyagban gazdagabb élelmiszerek előállítására, kisebb felesleg termelése mellett. A szülők és pedagógusok bátoríthatják a gyermekeket az egészséges táplálkozási szokásokra és, ahol lehetséges, helyi termesztésű krumplit használjanak. A civil szféra rendezhet közösségi rendezvényeket a burgonya kulturális jelentőségének bemutatására és elősegítheti a méltányos és gazdaságilag fenntartható burgonya-értéklánc kialakítását.

Tények és adatok

  • A több mint 5000 fajtát számláló burgonya sokfélesége kiemelkedő jelentőségűvé teszi a globális élelmiszerellátásban még a különböző környezeti adotságok mellett is, továbbá segít az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.
  • Mint a világszinten harmadik legnépszerűbb élelmiszer a rizs és a búza után, a burgonya több milliárd emberek táplálkozásának alapvető eleme, melyet a világ lakosságának mintegy kétharmada fogyaszt.
  • Bár 2000 és 2020 között 17%-kal zsugorodott globálisan a krumplitermesztő területek nagysága, a teljes termelés 11%-kal bővült a jobb fajtáknak és termelési módszereknek köszönhetően.
  • Összesen 159 országban termesztenek burgonyát közel 18 millió hektár összterületen. Az éves kibocsátás így eléri a 374 millió tonnát.
  • Egy 12000 hektáros burgonyaültetvény a perui Andokban egyike a néhány fajtamegőrző kezdeményezéseknek, ahol őslakos népek vigyázzák a növény genetikai erőforrását és ezzel együtt a hagyományos tudást is.
Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
burgonya, krumpli, élelmiszer, mezőgazdaság, haszonnövény, élelmiszeripar, tápanyag, agrárium, élelmezés, innováció, táplálkozás,