Többet, biztonságosabban, olcsóbban (x)

PR2024. április 17. 10:30

A növényvédelemben, amitől nagyon sokan féltek, hogy az EU le fogja csökkenteni a hatóanyagok mennyiségét 50%-kal, az most egyelőre lekerült a spalettáról, azzal a döntéssel együtt, hogy a totális gyomirtó is kapott még tíz év fennmaradást.

Mindez azt jelenti, hogy termelni kell, és a „vezetőség” azt szeretné, hogy az önellátás biztosítva legyen, valamint termeljünk ezen felül annyit, hogy Afrikának is jusson.

Ezeket, ha összerakjuk, akkor kell a termés és lesz is helye, előbb-utóbb elfogadhatóbb ára is.

A termés biztonságát, az alapokat a vetésnél tesszük le. Ezért habár a búza egy fűféleség, nem mindegy miként vetettük el. Az az állomány hozza a legnagyobb termést, ahol már ősszel kialakul három sarj – állítják a szaktanácsadók. Ez azt is jelenti, hogy ha a bokrosodási csomópont kb. 3 cm körül van, akkor felesleges indokolatlanul mélyre vetni. Több kísérletet végeztünk a saatenes csapattal, és ott is látszott, ha 5-6 cm-re lett vetve a mag, csak azért, hogy kicsírázzon úgyis 3-4 cm körül volt a bokrosodási csomópont, addig nyurgult és itt csinált egy hurkot.

A szárazsággal nagyon sokat nem tudunk kezdeni. Esőt nem tudunk facsarni az égből, azonban előtte a talajműveléssel nedvességet lehet megőrizni.

Annak függvényében, hogy milyen a vetésforgó az aprómagok előtt, korábban vagy későbben jön le az elővetemény és az elővetemény típusától is függ, hogy mennyire van „kiszárítva” a talaj.

Amikor az előveteményt már nyáron learatjuk, és talajműveléses technológiánk van (nem NoTill), akkor nagyon fontos a szalmamenedzsment! Ez azt jelenti, hogy alacsony tarló, és rövid, 5 cm-re szecskázott szalma. Az ekkora szalmaszálat lehet visszajuttatni a levágott helyre. Ezenfelül a pelyvaterítő is nagyon fontos!

A tarlóhántást nagyon sokan rövidtárcsával végzik. Könnyen vontatható és sok mindent betakar. Azonban, ha a későbbi időre gondolunk, hogy egyenletes mélységbe precízen szeretnénk vetni, akkor olyan gépre van szükségünk, amelyik egyengeti a talajfelszínt! Egy ilyen gép a Horschnál a Cruiser sekélykultivátor, hat gerendellyel rendelkezik, nagyon sokáig a gépben marad a talaj és a szalma, így kitűnő az egyengető és szalmaterítő képessége.

Cruiser 6 XL – tarlóhántás – talajfelszín-egyengetés:

Az első menetet, ha lehet kb. 30 fokos szögbe végezzük a vetés irányára. A másik nagyon fontos lépés a technológiában a tarló­ápolás, az árvakelés kezelése. Amint kijött az árvakelés, ha közel vagyunk még az aratáshoz, akkor a Cruiserrel másik irányba megyünk 30 fokos szögbe. Ezek után csak az alapművelés maradt hátra a vetés előtt, pl. egy Tiger AS vagy Terrano mulcskultivátorral.

Cruiser 7 XL – tarlóápolás – talajfelszín-egyengetés:

Az alapművelést azon termelők, ahol meg lehet valósítani, ajánlott éjjel végezni és nappal ezt be is vetni. Így veszítjük a legkevesebb nedvességet.

A Pronto elv bizonyított. Vontatott vetőgépből Európában a kombi gépek közül egyike a legnagyobb darabszámban értékesítettnek.

Tiger 5 AS – alapművelés – magágynyitás:

Mi is a Pronto elv: talajművelés – lehengerlés – vetés – lezárás

A Pronto DC a rövidtárcsával sekélyen műveli a talajt, a gumikerekes hengerrel egyenget és visszatömörít, minden kerék mögött két vetőcsoroszlyát találunk, amelyek az „autópályán” egyenletes mélységbe vetik a magot. A mélységtartó kerék egyben lezáróhengerként is szolgál.

Pronto 7 DC aprómagvetés:

Az őszi aratás után szeretnénk minél kevesebb munkamenetből megoldani a vetőmagágy készítését, ezért a napraforgó után gyakran megy egy késhenger- és tárcsakombináció, vagy késhenger és sekélykultivátor. A kukorica után a Horsch Tiger MT-t szeretik nagyon a termelők, ugyanis a nagy, 68 cm átmérőjű tárcsalevelekkel és ezeket követő lazítókapákkal nagyon sokszor egy menetben magágyat lehet készíteni.

Az utóbbi időben a szárazabb körülmények között végzett talajművelés valamivel rögösebb felszínt hagy maga mögött. Azért, hogy a magot ne kelljen mélyebbre vetni egyre többen nyúlnak a forgóboronás vetőgépekhez. A talajművelés hasonló marad, mint korábban, mulcskultivátorral történik, csak a Prontóban a rövidtárcsa helyett forgóboronát találunk. A rögösebb talajokon általában az alapművelés után szeretnénk még egy munkaműveletet ráküldeni a földre, ilyenkor ez általában egy rövidtárcsa, ami pluszgázolaj-felhasználással és nedvességveszteséggel jár. Ha ezt a gázolajat a forgóboronára szánjuk, akkor egy menetben el tudjuk végezni az intenzívebb talajművelést, aminek következtében apróbb morzsás magágyat kapunk, és a vetésünk optimálisabb lesz.

Versa 6 SW – talajművelés – vetés és logisztika:

A Horsch Versa egy ilyen forgóboronás vetőgép, 3–4–6 m munkaszélességekben. A Kredo forgóborona után egy henger található, amely visszatömörít, visszaállítja a kapillaritást, és mögötte a Prontoóban már több tízezerszer bizonyított TurboDisc vetőcsoroszlyán keresztül kerül a mag a talajba.

Versa 6 SW – morzsásabb, finomabb magágy a biztonságosabb kelésért:

Nagyon sokan úgy tekintenek a kalászosok vetésére, hogy éppen legyen a talajban, talajon ‚oszt' jó lesz. Amennyiben nagy termést szeretnénk elérni, a vetésnél nagyon sok minden eldől.

A növényvédelmet így is, úgy is el kell végezni, a tápanyagot megadjuk, tehát nem mindegy, hogy milyen alapokra építünk!

Szász Zoltán, +36-30/743-0302, Facebook, Horsch

Fotók és videók: HORSCH

(x)

Címkék:
vetés, termés, talajművelés, horsch, magazin-2024-04,