Kemény kijelentést tett Nagy István: ez rengeteg magyar gazdát érinthet

Kemény kijelentést tett Nagy István: ez rengeteg magyar gazdát érinthet

agrarszektor.hu
Az agrárminiszter betiltaná a szalmabálák erőművek számára történő értékesítését. Nagy István, az Aranyeső Kft. tárolói beruházásának átadóünnepségén, a Somogy vármegyei Kapolypusztán azt mondta, a talaj csökkent humusztartalma miatt minden szervesanyagra szükség van.

A miniszter hozzátette, a döntés előtt még egyeztetnek az érintettekkel, akiket kompenzálni kívánnak. Nagy István méltatta a Kányai Mezőgazdasági Cégcsoporthoz tartozó Aranyeső Kft. tudatos talajművelését és a nehéz piaci körülmények között kiutat kereső növénytermesztését. A magyar tulajdonban lévő cég 1,2 milliárd forintos beruházással, ezen belül a Vidékfejlesztési programban elnyert 482 millió forintos támogatással épített egy modern szárítót és növelte számottevően tárolókapacitását - tette hozzá.

Nagy István felidézte, hogy az elmúlt három évben sorozatban érték emberpróbáló kihívások és nehézségek az agráriumot. Ahogy fogalmazott, a kiutat a magyar gazdák jelentik a tudásukkal, tapasztalatukkal, kétkezi munkájukkal. Az agrárminiszter emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi fejlesztési ciklusban a magyar kormány az európai kormányok közül egyedüliként maximális nemzeti társfinanszírozást nyújt az uniós forrásokhoz, megháromszorozva ezzel a támogatási lehetőségeket. A források mellett jó szakemberek, megújuló agráregyetemi képzés is segíti a mezőgazdaságot a kiútkeresésben - mondta.

Nagy István beszélt arról is, hogy a magyar piacot elárasztó ukrán áruk mögött nemzetközi tőkebefektetők állnak, akik nem fognak "továbbállni", így a magyar mezőgazdaságnak kell versenyképesebbé válnia, és a helyi adottságokhoz, lehetőséghez igazodva megtalálni a megoldást. Hangsúlyozta, "minden egyes gabonaszem, amit feldolgozás nélkül viszünk a piacra, elmulasztott lehetőség. A gabonát bőrben kell értékesíteni" - mondta, utalva az állattenyésztésben rejlő lehetőségekre. Megemlítette, nyugat-európai minisztertársai közül többen is nyilatkoztak arról, hogy uniós támogatásokat kívánnak az állattenyésztésük leépítésére fordítani, ami további lehetőségeket rejt a magyarok számára.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy nem leépíteni, hanem fejleszteni szeretnék a hazai állattenyésztést a források megháromszorozásával, hogy "visszafoglaljuk az adottságainknak megfelelő helyünket a piacon". Megemlítette, hogy 3 millió muszlim él Európában, az ő bárányhús iránti igényük és a táplálkozási divatirányzatok is lehetőséget teremtenek - mutatott rá.

Kőszegi László, a vállalat tulajdonosa elmondta, az új beruházás magas színvonalú technológiai fejlesztés, amelynek révén hatékonyabbá és környezetbarátabbá vált a vállalkozás termelése. Céljuk az értékteremtés, ezért a megtermelt jövedelmet visszaforgatják. Invesztálnak a földterületek termőképességének megőrzésébe, közel 200 gazdával működnek együtt a térségben, és évente 550 millió forintot fizetnek be az államkasszába különböző adók révén - sorolta.

Gergácz Zoltán ügyvezető az MTI-nek elmondta, a Kőszegi család tulajdonában álló Kányai Mezőgazdasági cégcsoport csaknem 7 ezer hektárnyi területen gazdálkodik Siófoktól délre, Somogy hátrányos helyzetű falvainak térségében. A 85 embert foglalkoztató vállalkozás 2022-ben 9,5 milliárd forintos árbevétel mellett több mint 1 milliárd forintos eredményt ért el, a tavalyi azonban "jó, ha nullára kijön". Mivel Ukrajna olcsóbban tudja piacra dobni a cégcsoport által is termelt kukoricát, búzát, árpát és napraforgót, keresik a kiutat. Ennek jegyében az idén 17 féle növény, köztük cukorrépa, mák és ipari borsó betakarítására is készülnek - mondta az ügyvezető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!