Kifakadtak a magyar gazdák: nem értik, miért nem jár nekik támogatás

agrarszektor.hu2024. május 5. 15:32

A legújabb pályázati kiírások alapján a hazai bivalytenyésztők nem kaphatnak állatóléti támogatást. Ez az érintett szakemberek szerint azért igazságtalan, mert a bivaly őshonos magyar faj, szemben a kék-belga szarvasmarhával. Az Agrárminisztérium szerint ugyanakkor már készül egy, a bivalytartó telepek korszerűsítésének finanszírozását elősegítő pályázat.

Két, teljesen új intézkedéssel is támogatja a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium. Megjelent ugyanis az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem kompenzációs kifizetésére, valamint a húshasznú szarvasmarha állatjóléti támogatására kiírt vidékfejlesztési pályázat - mondta nemrégiben Feldman Zsolt államtitkár egy rendezvényen. Ez utóbbival kapcsolatban azonban felszólaltak a bivalytenyésztők, akik sérelmezik, hogy ezúttal miért maradtak ki a lehetőségből, hiszen eddig a marhákkal kapcsolatos kötelezettségek és támogatások mindig vonatkoztak rájuk is - írta meg az Infostart.

Rózsa Péter, Magyar Bivalytenyésztők Egyesületének elnöke azt kérdezte az Agrárminisztériumtól, hogy ha ez a támogatás jár a belgáknak, illetve, ha az itthon tenyésztett kék-belga szarvasmarha után is igényelhető, amihez egyébként semmi köze Magyarországnak, akkor egy magyar őshonos állatnak miért nem járhat? A szakember elmondta, hogy személyesen is beszélt az államtitkárral, aki azt mondta, hogy valóban kimaradt a bivaly a pályázatból, de nem lehet tudni, kinek a hibájából. Rózsa Péter úgy tudja, később ugyan lehet majd ilyen forrás, de ezt a mostani döntést már nem lehet visszacsinálni, mert nem készült hozzá költségvetés.

A szakember szerint legalábbis bosszantó, hogy váratlanul kimaradtak, miközben a bivaly a "modernizált" magyar tarka szarvasmarhánál sokkal régebben honos, ráadásul úgy tartják most is, mint több száz éve, nemzeti parkokban is lehet velük találkozni. Tavaly 4030 bivalytehénre kaptak támogatást, a mostani állomány körülbelül 5000, tehát nem kell akkora létszámra gondolni, ami a komolyabban megterhelte volna a költségvetést - tette hozzá a Magyar Bivalytenyésztők Egyesületének elnöke.

Rózsa Péter beszélt arról is, hogy a most induló, új állatjóléti támogatásból a bivaly ki lett hagyva, de más állatfajokra igényelhető, például sertésre vagy kiskérődzőkre, ennek a mintájára lett kiterjesztve a támogatás most a húsmarhákra is. Ezzel kapcsolatban azt érdemes tudni, hogy a kék-belga fajta kifejezetten húsmarha, míg az őshonos bivaly nem ad ennyi húst, így rosszabb gazdasági mutatókkal rendelkezik, ám védettsége miatt nemzeti jelentőséggel is bír, a parlament védetté is nyilvánította.

Az InfoRádió megkereste az Agrárminisztériumot is. A szaktárca írásban közölte, hogy az április 25-én meghirdetett pályázatot a Magyar Állattenyésztők Szövetségével közösen tervezték meg, és "mivel az uniós elvárások hosszabb időszak alatt előállítható fajspecifikus számításokat várnak el a támogatással kompenzálható költségek alátámasztására, nem áll módunkban a bivalyfaj beemelése a húsmarha fajták mellé". Az Agrárminisztérium szerint hozzávetőleg 4000 húsmarhatartó részesül majd támogatásban, ugyanakkor éppen most készítenek elő két új pályázatot a bivalytartó telepek korszerűsítésének finanszírozására.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szarvasmarha, agrártámogatás, húsmarha, állattartás, állatjóléti-támogatás, bivaly, pályázati-felhívás, panasz, agrárminisztérium, húsmarhatartás,