Komoly kérdésekről tárgyalt Nagy István a FAO-val

agrarszektor.hu2024. május 8. 09:02

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszer-pazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Viorel Gutu FAO főigazgató-helyettest. A tárcavezető a megbeszélés elején gratulált Viorel Gutu főigazgató-helyettesi kinevezéséhez.

Hangsúlyozta, hazánk nagyon büszke arra, hogy az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetnek Budapesten van a regionális központja, ami nagyon fontos Magyarország számára. A meglévő együttműködést ezért tovább szeretnénk erősíteni - tette hozzá a miniszter. Kifejtette, hazánk uniós elnöksége keretében a FAO Regionális Irodájának közreműködésével magas szintű nemzetközi konferenciát szervez idén októberben az élelmiszer-pazarlás témakörében. Ennek során célunk elősegíteni az EU és nem uniós országok közötti együttműködést és lehetőséget adni a jó gyakorlatok bemutatására. Nagy István szerint az nem lehet, hogy míg Európában élelmiszerpazarlás van, addig a világ más térségeiben éheznek - írja az AM.

Ebben a munkában hazánk számít a FAO szakmai és anyagi segítségére is. A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy hazánk eddig is számos hozzájárulást adott például Afrika felé, ami a migráció megállításához járul hozzá.

Az az alapelvünk, hogy oda kell vinni a segítséget, ahol szükség van rá, éppen ezért is küldött gabonát Magyarország a Világélelmezési Programon keresztül Afrikába. A megbeszélésen oktatási kérdések is szóba kerültek.

Nagy István elmondta, a FAO-ösztöndíjnak köszönhetően diplomát szerzett fiatalokat hazájukban tovább kell támogatnunk, mert nemzetközileg fontos tudással és tapasztalattal rendelkeznek.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
fao, afrika, együttműködés, magyarország, élelmiszerpazarlás, együttműködési-megállapodás, fontosság,