Magyar élelmiszerek hódíthatnak Rómában: nem is gondolnád, melyikek

agrarszektor.hu2024. május 10. 18:32

Varsó és Bukarest után Róma városa adott otthont az Agrármarketing Centrum üzletember találkozójának, amely a Hungarian Food Business Program soron következő állomása volt. A 2024. május 8-9-én zajló kétnapos rendezvényen 12 magyar cég mutatkozhatott be a potenciális olaszországi beszerzőknek. A hazai cégek többek között prémium borokat, kézműves söröket, libamáj különlegességeket, vadhús termékeket, gyümölcskészítményeket ajánlottak a disztribútorok figyelmébe. A magyar cégek elmondása szerint az AMC által szervezett programok óriási lehetőséget jelentenek az exportálni kívánó vállalkozásoknak, hiszen ezeken személyesen tárgyalhatnak az adott ország beszerzőivel.

A Római Magyar Akadémia adott otthont  Magyarország Római Nagykövetsége és az Agrármarketing Centrum közös szervezésében megvalósuló üzletember találkozónak. A tizenkét magyar cég mintegy hatvan beszerzőnek mutathatta be termékeit. A cégek szerint kifejezetten nagy segítség számukra az ilyen alkalmakkor rendezett piacismereti nap is, amelyen ezúttal az olasz piac szabályozási, kereskedelmi és logisztikai sajátosságaival ismerkedhettek meg. Simon György, az ABO Holding Kft. tulajdonosa és ügyvezetője rendszeres résztvevője az üzletember találkozóknak. Elmondása szerint az AMC által szervezett professzionális nemzetközi kiállítások, valamint B2B találkozók igen komoly lendületet adtak és adnak export tevékenységüknek, a magyar mezőgazdaság által megtermelt kukoricából készült extrudált készítményeik már több mint tíz európai országba jutnak el, de nemrég útnak indult első konténerük Japánba is - írja az AMC közleményében.

A Hungarian Food Business Program eseményeit kifejezetten keresik az exportot tervező cégek - mondta el Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese. A szakember szerint egyértelműen látszik, hogy a hazai gyártóknak szüksége van a központi exportpromócióra, arra, hogy az AMC a diplomácia segítségével kinyissa számukra azokat a kapukat, amelyek segítségével az exportkényszerben lévő magyar élelmiszeripar megtalálja új piacait, beszerzői kapcsolatait. Az exportfejlesztési programok folyamatosan teltház mellett működnek, évente így többszáz hazai vállalkozásnak, mintegy 20-25 helyszínen tudják biztosítani a külpiaci megjelenést.

A római esemény előtt márciusban Varsóban, áprilisban pedig Bukarestben szerveztek hasonló találkozókat. A magyar élelmiszergyártók számára a célpiacok - elsősorban Ázsia fele történő - diverzifikálása mellett a további európai piaci terjeszkedés is elsődleges szempont. A B2B találkozók alkalmával az országos hálózattal rendelkező, nemzetközi áruházláncok, illetve az online kereskedelem beszerzői mellett szakújságírók, vezető influencerek is érdeklődnek a hazai termékek iránt. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, amc, magyar-termék, magyar, agrármarketing, élelmiszerkereskedelem, magyarország, olaszország, nemzetközi, hazai,