Kiskapukat zárna be a földtörvény módosítása

agrarszektor.hu2024. május 11. 13:01

Elfogadta az Országgyűlés az egyes agrártárgyú törvényeket módosító javaslatot, amely a termőföldre vonatkozó szabályokban is változást hoz július 1-jétől. A változások egy része a visszaélések megakadályozását szolgálja – írja a Világgazdaság.

Több agrártörvénnyel együtt módosította az Országgyűlés a földforgalmi törvényt is. „A változtatások egy részét a joggyakorlat egységesítésének célja motiválta, egy másik része pedig a visszaélések megakadályozását szolgálja” – mondta a Világgazdaságnak Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) főtitkára.

Változást jelent például az eddigiekhez képest, hogy ezentúl a vevőnek több információja lesz a földhasználatról. Mint Cseh Tibor András elmondta, az eddig is működött, hogy ha olyan földet adnak el, amelyet más személy használ, akkor az adásvételi szerződésnek tartalmaznia kell tájékoztatást a földhasználat időtartamáról és ellenértékéről. A többlethasználati megállapodás – amely az osztatlan közös tulajdonú területeken a tulajdonostársak számára ad földhasználati lehetőséget – eddig nem tartozott ebbe a kategóriába, vagyis egy ilyen területet vásárlót könnyen érhette meglepetés.

Kivétel lehet a gazdaságátadás

Már idén január 1-jétől érvényes a földforgalmi törvényben az a szabály, hogy termőföld adásvétele esetén a vételárárat banki átutalással vagy ügyvédi letétbe helyezéssel kell megfizetni. Ezzel az év eleji módosítás egy széles körben alkalmazott visszaélésszerű gyakorlatot akadályozott meg. Korábban ugyanis sokszor előfordult, hogy a szerződők azzal próbálták megakadályozni, hogy mások is „rájelentkezzenek” az adásvétel tárgyát képező földre, hogy olyan magas vételárat írtak bele a szerződésbe, amely a mezőgazdasági tevékenységből nyilvánvalóan kigazdálkodhatatlannak tűnt.

Ez indokolta tehát azt az előírást, hogy a vételárat transzparens módon, átutalással vagy ügyvédi letétbe helyezés útján kell teljesíteni. A főtitkár szerint ez alól vannak életszerű kivételek: például

A gyakorlat azonban megmutatta, hogy az elővásárlói jogosultaknál is előfordulhatnak visszaélések. Több olyan esetről is tudni, amikor csak azért „jelentkezett rá” valaki egy szerződésre, hogy a visszalépésért cserébe különböző előnyöket szerezzen magának. Ezt szűri ki az a mostani módosításba bekerült rendelkezés, amely szerint, ha a vevő foglalót fizetett az eladónak, akkor az elővásárlásra jogosult köteles a foglaló összegét előzetesen letétbe helyezni (ami lehet ügyvédi letét vagy közjegyzői okiratba foglalt szerződés esetén közjegyzői bizalmi őrzés), ennek igazolását pedig csatolnia kell az elfogadó jognyilatkozatához.

Változás a végrendeleti öröklésben

Specialitása a termőföld öröklési szabályainak, hogy törvényes öröklés esetén nem kell alkalmazni a földforgalmi törvény szabályait, vagyis például földműves státusz nélkül is lehet örökölni, sőt még a 300 hektárt is át lehet lépni. Ezzel szemben a termőföld végrendeleti öröklésére speciális szabályok vonatkoztak. Kivéve, ha a végrendeleti örökös egyben törvényes örökösnek is minősül, ekkor ugyanis nincsenek ilyen kötöttségek, a törvényes öröklésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

Abban az esetben viszont, ha a végrendeletben megnevezett személy egyébként nem törvényes örökös (vagyis nem családtag), szigorú szabályok vonatkoznak a föld öröklésére.

Az eddigi gyakorlat alapján a földműves státusznak az örökhagyó halála időpontjára visszamenőleg kellett fennállnia – teszi hozzá a lap, amely további részletekről is beszámol.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
föld, termőföld, magosz, szabályozás, jogszabály, földforgalmi-törvény, földeladás, jogszabály-módosítás, termőföldpiac, földértékesítés,