Nagy István: nagyot nőtt az agráriumban a jövedelem 2010 óta

agrarszektor.hu2024. május 11. 11:59

A bankszektor és a mezőgazdaság szereplői között az erősödő bizalom, és az agrárium teljesítménye azt eredményezte, hogy a gazdálkodók a hitelintézetek egyik legjobb ügyfélcsoportjának számítanak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Bankszövetség megalapításának 35. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencián a szaktárca közleménye szerint.

A rendezvényen a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az agrár- és a vállalati finanszírozás területén kiemelten fontos az a kapcsolat, amit az Agrárminisztérium és a Bankszövetség épített ki egymással. Az agrárágazatban a fejlesztések és a termelés finanszírozásában meghatározó szerepe van a bankszektornak.

Növekvő kibocsátás és jövedelem

Emellett a külpiac ugyancsak bővülő értékesítési lehetőségeket kínált, 2,3-szeresére nőtt az értéke, miközben külkereskedelmi egyenlegünk is 65 százalékkal haladta meg tavaly a 2010 évit. A technológiai modernizációhoz nélkülözhetetlenek a beruházások is, amelyek volumene 2010 és 2023 között 56 százalékkal emelkedtek – sorolta a tárcavezető.

Jelentős az ágazat hitelállománya

Kifejtette, ma Magyarországon a teljes gazdasági hitelállományon belül 14,6 százalék a mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz kapcsolódik. Az agráriumban pedig minden finanszírozási eszköz szerepe felértékelődött az elmúlt korántsem könnyű időszakban. Hozzátette:

Az Agrárminisztérium és a Magyar Bankszövetség közötti, hagyományosan szoros együttműködésnek és párbeszédnek a jövőben még nagyobb jelentősége lesz. Ennek érdekében együttműködési megállapodást írt alá Nagy István agrárminiszter és Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
beruházás, agrárhitel, bank, agrárhitelezés, agrárberuházás, agrárminiszter, kibocsátás, jövedelem, hitelezés, hitelállomány, bankszektor, nagy istván,