Ezt sok magyar gazda nem veszi komolyan, pedig sokat nyerhetnének vele

agrarszektor.hu2024. május 17. 13:32

A takarmányozás szempontjából a fenntarthatóság azt jelenti, hogy a megfelelő forrásokból származó, fenntartható technológiákkal állítják elő a takarmányokat - mondta el az Agrárszektornak Koszty Viktor, az Agreena ApS magyarországi regionális képviselője, aki az AgroFuture 2024 konferencia egyik előadója is lesz. A szakember beszélt arról is, hogy ez a regeneratív szántóföldi gyakorlatokra vezethető vissza, vagyis a talaj gyógyítására, a biodiverzitás fejlesztésére, a vízgazdálkodás javítására, és a szén megkötésére a talajban.

A szakértő elmondta, hogy a fenntarthatóság a takarmányozásban egy eléggé komplex téma, ahol figyelembe kell venni olyan tényezőket is, mint például a logisztika. Ezen kívül azt is számításba kell venni, hogy az adott alapanyagot milyen helyen és hol termelje meg az ember, hogy milyen hosszan lehet ezt működtetni, hogy mennyi erőforrást vesz igénybe, és hogy mennyire fenntartható ez a rendszer. Ez mind az ESG jelentéstételi kötelezettségből, az ahhoz köthető stratégiákból fakad, ami egyre inkább átszövi az ágazatot. A szakember azt is hozzátette, hogy az Agreena alapvetően a szántóföldek akkreditációjával foglalkoznak, valamint azok szénmegtartó és kibocsátó képességével.

Az állattartók inkább, a növénytermesztők kevésbé kezelik fontos kérdésként

Arra a kérdésre, hogy hogyan viszonyulnak a magyar állattartók az egyre szigorodó fenntarthatósági követelményekhez, az az Agreena ApS magyarországi regionális képviselője elmondta, hogy a takarmány-előállítói oldalról egy fokozódó igény figyelhető meg arra nézve, hogy az alapanyagok ilyen, azaz regeneratív forrásból származzanak. Magyarországon azonban sajnos még nem érte el ennek fontossága a növénytermesztőket, akik nem kezelik a fenntarthatóság kérdését fontos tényezőként.

Európában ugyanakkor egyre nagyobb erre az igény

- emelte ki Koszty Viktor.

Hogyan lehetne a közvélemény számára elfogadhatóbbá tenni az állattartást?

A szakember szerint ennél a kérdésnél arra lenne szükség, hogy mind a növénytermesztői, mind pedig az állattenyésztői oldalon hangsúlyosabb legyen ez a kérdés. Ahogy arról korábban is szó volt, a takarmánygyártók felől egyre inkább jelen van a fenntarthatóság iránti igény, a növénytermesztőkben azonban még tudatosítani kellene ennek fontosságát. Nemcsak azért, mert jót teszünk a klímaváltozás oldaláról, hanem ennek gazdasági szempontból is számos előnye van. Hiszen mindamellett, hogy a regeneratív gazdálkodás egy olcsóbb technológiát jelent, kisebb pénzügyi kockázat mellett, azért egy plusz bevételi forrást is lehet a gazdálkodók számára. A fogyasztókon túl mostanra azonban az előállítók is egyre érdekeltebbek abban, hogy a termékeik regeneratív forrásból származzanak, és karbon semlegesek legyenek - tette hozzá.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
takarmány, növényvédelem, állattartás, fenntarthatóság, fenntartható-mezőgazdaság, takarmánygyártás, fogyasztói-igények, szén-dioxid-kibocsátás, megkötés, fenntartható-élelmezés,