Költségcsökkentés fenntarthatósággal? Így csinálhatják az agrárcégek

agrarszektor.hu2024. május 23. 10:37

Az automatizálás fokozása, az adatalapú döntések meghozatala és az exportpiac felé való elmozdulás segítséget jelenthet a különböző fenntarthatósági és makrogazdasági kihívások leküzdésében - mondta Demeter Zoltán, a K&H Csoport agrárüzletág vezetője a a Portfolio Agrofuture 2024 Konferencián. Kiemelte, fontos az edukáció, valamint az exportpiacok által nyújtott lehetőségek. 

Demeter Zoltán előadásában hangsúlyozta, a K&H Csoport célként tűzte ki, hogy 2030-ig 21 százalékkal, 2050-ig pedig 34 százalékkal csökkentsék az agrárportfólió káros anyag kibocsátását. Ezeket nem a finanszírozási aktivitás csökkentésével szeretnék elérni, hanem inkább arányaiban növelnék azokat a befektetéseket, amelyek bármilyen zöld célt képviselnek. A Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank elvárásai között is szerepelnek ezek a kérdések.

Azt gondoljuk, hogy partnerként, beszélgetve, edukáción keresztül, nem erőszakkal igenis haladni kell ezen az úton, mert azt látjuk, hogy az értékláncban egyre több az olyan szereplő, aki ezt a kérdést figyeli és adott esetben konkrétan szeretné látni, hogy az ő beszállítója milyen intézkedéseket tesz a fenntarthatóság témájában

A szakember felhívta a figyelmet a fogyasztók fontosságára. Közölte, bár jelenleg az inflációs környezet felerősödik, és kevésbé fontos a fenntarthatósági kérdés, előbbi normalizálódásával, biztosan egyre fontosabb lesz a fogyasztók számára is a fenntarthatóság. Demeter Zoltán szerint a fenntarthatósági elvárások lehetnek racionális irányok is, hiszen nagyon komoly költségcsökkentést tudnak jelenteni.

Többféle globális kihívással kell szembenéznünk jelenleg. A szakember kiemelte, hogy az automatizálás fokozása, az adatalapú döntések hozatala és az exportpiac felé való elmozdulás segítséget jelenthet a különböző fenntarthatósági, makrogazdasági kihívások leküzdésében. Emellett az exportpiac felé való elmozdulás egy cégnek a válságállósági képességét is növelheti. Hangsúlyozta, hazánkban megnyílnak a devizafinanszírozások forrásai is, exportálóként hozzá lehet jutni ezekhez. Jól látszik, hogy az elmúlt időszakban, aki tehette, nagyon komolyan elmozdult a deviza finanszírozások irányába.

Fenntarthatósági szempontokra fókuszálva, nagyon fontos, hogy sokat beszéljünk egymással, tanuljunk egymástól, edukáljuk egymást

- hangzott el előadásában. Demeter Zoltán elmondta, hogy az agrárium jövője a felsőoktatásban tanulók kezében van, ezért az oktatást kiemelt támogatást kap. Felhívta a figyelmet a nem rég indult K&H agrár CO2 kalkulátor fontosságára, ez kiemelt segítséget nyújthat a gazdáknak a fenntarthatósági jelentések benyújtása idején.

A Portfolio AgroFuture 2024 Konferenciáról eddig megjelent cikkeink:

 

Címlapkép forrása: Berecz Valter
Címkék:
export, oktatás, bank, konferencia, fenntarthatóság, irányelv, agrárszektor, finanszírozás, agrárfinanszírozás, portfolio-csoport, agrárszektor.hu, exportpiac, bankszektor, agrofuture-2024,