Elképesztő, ami a magyar mezőgazdaságban történik 2010 óta

agrarszektor.hu2024. május 25. 11:03

A hazai mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, ennek ékes bizonyítékai a Kiskun Expon kiállító vállalkozások, melyek megmutatják  a magyar vidék erejét és versenyképességét - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Kiskunfélegyházán, a rendezvény megnyitóján. Kiemelte, magyar mezőgazdaság fejlődése jelentős, hiszen az elmúlt években megújult a géppark, az épületállomány, új üvegházak és üzemek jöttek létre, fejlődött a gazdálkodók szaktudása, képzettsége.

Mindezt az ágazati adatok is alátámasztják. 2010 és 2023 között a mezőgazdaság kibocsátása folyó áron 157 százalékkal, változatlan áron 33 százalékkal bővült, az ágazati szintű jövedelem több mint két és félszeresére emelkedett. A külpiac ebben az időszakban növekvő értékesítési lehetőségeket kínált, miközben meghatározó lett az agrárgazdaság szerepe a nemzetgazdaság külkereskedelmi folyamataiban is. Az agrárexport 129 százalékkal, az egyenleg 65 százalékkal haladta meg 2023-ban a 2010-es értéket. Növekedett a foglalkoztatás is, 18 százalékkal, sőt az elmúlt években inkább a munkaerőhiány jelentett problémát. Az ágazat fejlődéséhez hozzájárultak az agrártámogatások, valamint a kedvező gazdasági és finanszírozási környezet. 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, ez a forrás óriási segítség abban, hogy a gazdálkodók a mostani nehéz helyzetben is talpon maradjanak - írja az AM.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
mezőgazdaság, külkereskedelem, mezőgazdasági-termelés, mezőgazdasági-gépek, mezőgazdasági-gép, jövedelem, fejlődés,