Brutális jégeső tarolta le az országot: így söpört el mindent a vihar

Brutális jégeső tarolta le az országot: így söpört el mindent a vihar

agrarszektor.hu
Erős viharok alakultak, és vonultak szombaton az ország több táján. Nyugaton a lassan mozgó és nagy területet felölelő cellák ontották magukból a vizet, sőt a jeget. Sárváron csak lassan lehetett közlekedni az utakon átfolyó víztől. Az ország más terüeltein pedig még a jégeső is ömlött.

A balatoni zivatarokra a Bakony rádobott, Eplényben a borsó nagyságú jég mellett cseresznyeméretű verte el a növényeket. Ömlött a jég és a felhőszakadás elárasztotta az utakat. Itt 30 mm-t mértünk, nyugaton még mindig tart a műsor, reggel 8-ig 20-30, Magyarszombatfán 48 mm esett - írja az Időkép. A Bakonyban, a főváros környékén, a Jászságban és az Apokalján sem úsztuk meg jégeső nélkül a szombat délutánt. Bár kisebb számban, mint az elmúlt napokban, főként nyugaton és északon, valamint helyenként keleten is zivatarok kaptak erőre. Az egyik legerősebb zivatarcella a Bakonyon söpört át, Eplényben ontotta magából a jeget, rövid idő alatt 30 milliméter csapadék zúdult a településre. Vasárnap elsősorban nyugaton és északon alakulhatnak ki újabb záporok, zivatarok, majd hétfőre visszavonulót fújnak. Az ország jelentős részére pedig figyelmeztetést is kadtak:

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?