Durva, mivel bukott le a halőr Magyarországon: ezért börtönbe is kerülhet

MTI2024. május 27. 12:13

A Somogy Vármegyei Főügyészség kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat egy halászként dolgozó férfival szemben, akit társai megvesztegettek azért, hogy nyugodtan tudjanak halat lopni az általa felügyelt halastóból.

A főügyészség közleményében azt írta, hogy a harmincas éveiben járó férfi egy halgazdálkodással foglalkozó cég alkalmazásában állt halászként és haltenyésztőként; feladata volt a Dél-Somogyban található tavak halállományának felügyelete is. A halőrt 2023 szeptemberében felkereste három társa, akik rávették, hogy pénz ellenében, "munkaköri kötelességének megszegésével biztosítsa számukra a halastavakban történő horgászatot". Miután a férfi átvette a pénzt, megijedt attól, hogy elveszítheti a munkáját, ezért az őt megvesztegető három férfinak visszaadta az átvett összeget, és azt tanácsolta nekik, hogy álljanak el a bűncselekmény elkövetésétől.

A vádlottak - negyedik társukkal kiegészülve - 2023. szeptember végén mégis megjelentek a halnevelésre használt tavaknál, ahol horgászbotjaikkal negyvenhat - 50,8 kilogramm összsúlyú, több mint 100 000 forint értékű - pontyot fogtak ki, a barcsi rendőrök azonban tetten érték őket. Mivel a vádlottak a halászati előírások ellenére nem ölték le gyorsan és kíméletesen a kifogott halakat, hanem azokat a náluk lévő haltartókba és hátizsákba tették, illetve az elszállításuk során sem biztosítottak oxigén tartalmú vizet, ezáltal az állatoknak indokolatlan szenvedést okoztak, így - a lopás és a vesztegetés mellett - állatkínzás bűntette miatt is felelniük kell - írták.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
hal, halászat, halász, büntetés, horgász, halgazdálkodás, vesztegetés, halastó, halőr, horgászbot,