Az idei év időjárása is jól mutatja a klímaváltozással egyre szembetűnőbbé váló szélsőségeket. Míg az időjárási anomáliák megfigyelése egyidős az emberiséggel, napjainkban mintha a szélsőséges, kirívó jelenségek alkotnák a főszabályt.
Szinte nincs is már átlagosnak mondható év Magyarországon sem.
Nincs ez másként 2024-ben sem, míg Vas megyében százak dolgoznak az árvízi védekezésben, hogy megakadályozzák a Rába kiöntését, és a Dunántúl más részein is több a csapadék, mint kellene, addig az Alföld egyes tájain, különösen annak délkeleti részein makacs aszályhelyzet van idén.
Vas megyében az utcán ömlik a víz
Több veszik el, mint amit megfogunk
Mindez nem jelenti azt, hogy a Dunántúlon minden ideálisan alakul. A legutóbbi esős napokig Lajoskomáromban sem alakult jól a csapadék eloszlása, Csepregi Attila, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője szerint egy kisebb mikrorégiót mintha rendre kikerülnének az esőfelhők. Hozzátette ugyanakkor: összességében nincs oka olyan panaszra, mint egyes alföldi térségek gazdálkodóinak, alapvetően jó helyen gazdálkodik.
Az ismert termelő úgy látja, hogy általában nem is a vízhiánnyal, hanem annak egyenetlen eloszlásával és kezelésével van probléma. Ahogy fogalmazott:
Sokkal több veszik, illetve folyik el, mint amennyit felhasználunk.
Kapásból kétszáz milliméter a mínusz
Úgy véli, a legnagyobb probléma napjainkban az, hogy mintegy 20 hőségnappal több van egy évben, mint két évtizeddel ezelőtt. Egy-egy ilyen hőségnapon 5-10 mm párolgás is adódhat, amely már érdemi mínuszt jelent az előző 30-50 évhez képest. Rontja a helyzetet a nem megfelelő csatornázás, a szilárd burkolatok viszonylag magas aránya, amelynek révén kevesebb a beszivárgó felület. A víz innen befolyik a csatornákba, onnan pedig a Sióba.
A csapadék nagyjából tehát ugyanannyi, de a veszteség sokkal több.
Csepregi Attila szerint fontos szempont az is, hogy az utóbbi évtizedekben érdemben nőttek a termésátlagok is. A búza esetében a kilencvenes évek tízéves átlaga a mostani tízéves eredményhez képest 30 százalékkal alacsonyabb volt. A napraforgónál ez még kifejezettebb növekedés, 58 százalékos.
Ha ezt számszerűsítjük, és számításba vesszük, hogy egy kilogramm búza előállításához 350 liter víz kell, egy kiló kukoricának 650, ugyanennyi napraforgónak pedig 1800-2000 liter, valamint számolunk a hőségnapok okozta veszteséggel, és más tényezőkkel, akkor az jön ki a végén, hogy 200 milliméterrel több csapadéknak kellene esnie, mint a kilencvenes években. Ennyi mínuszban vagyunk most.
Több ponton is változtatni kellene
Csepregi Attila szerint természetesen helyileg megoldást jelenthet az öntözés, de országos szinten ez sem jelent járható utat. Úgy vélte, hogy a talajművelésben van még tartalék, ennek fenntartható módozataival ugyanis meg lehet fogni valamennyit a ma még elvesző csapadékból – igaz, a teljes mennyiséget ezzel sem lehet megtartani. Fontos lenne még más terményekben gondolkodni – tette hozzá.
Összességében az ügyvezető komoly kihívásnak látja a klímaváltozást, de mivel ez trendszerű változás, ezért szerinte megvan az esély arra, hogy a mezőgazdaság alkalmazkodjon hozzá.
A nemesítés, az agrotechnológia, a gazdálkodási gyakorlatok révén van esély arra, hogy az agrárium olyan módon alakuljon át, amelynek eredményeképp tartósan működőképes maradhat. Mint fogalmazott:
Az emberiség azért marad fenn, mert folyamatosan jól tudunk alkalmazkodni a változó feltételekhez.
Az alkalmazkodás is csak egy darabig segít
Az alkalmazkodás fontosságát hangsúlyozta Ürge-Vorsatz Diána klímakutató is. A Közep-Európai Egyetem (CEU) professzora, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) III. Munkacsoportjának alelnöke ugyanakkor hozzátette:
Sajnálatosan keveset beszélünk arról, hogy az alkalmazkodásnak vannak határai. Ez hiba, mert az alkalmazkodás sem működik egy ponton túl.
Mint elmondta, nem biztos, hogy lesznek Magyarországon ma még megművelt, de a jövőben agrártermelésre alkalmas területek, de könnyen előfordulhat, hogy ezzel is szembe kell néznünk.
Nem kizárt, hogy bizonyos térségekben idővel fel kell adni a mezőgazdaságot, mert olyan mostoha feltételek alakulnak ki, amelyek közepette már nem lehet termelni.
Nem teljesen reménytelen a helyzet
Mint kifejtette: nem elsősorban a csapadék mennyiségével van a gond országos szinten, mert a trendek szerint nem egy irányba változik ez a mutató. A probléma inkább a területi eloszlással van, és azzal, hogy időben sem akkor hullik a csapadék, amikor az agráriumnak szüksége volna rá – tavasszal és ősszel. Az alkalmazkodás fontosságát ugyanakkor a klímaszakértő is hangsúlyozta és nem tekintette reménytelennek a helyzetet.
Amit megtehetünk: talajművelés, agroerdészet, tudásimport
Azt gondolom, hogy a legjobb, amit lehet tenni, a talaj a nedvességfölvevő és nedvességtartó képességének lehetőség szerinti visszaállítása. A jó talaj jobban felveszi a kevés nedvességet is, és jobban meg is tartja azt.
A szakértő szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy soha nem szabadna szabadon hagyni a talajt, mert ezáltal gyorsabban kiszárad, és minél erősebb struktúrája, minél magasabb szervesanyag-tartalma van az adott talajnak, annál jobban be tud jutni a víz a rétegeibe.
Lépni kell: nem bánhatunk úgy a talajjal, ahogy eddig tettük
Fontos lenne a fák kedvező hatását is kihasználni, ennek érdekében meg kellene vizsgálni az agroerdészet előnyeit is. A fák a gyökérzetükkel jobban helyben tartják a nedvességet, másrészt a mélyről felvett vizet párologtatják is. A szakértő szerint meg kellene tartani, tárolni kellene az időnként adódó belvizet is, ahelyett, hogy minél gyorsabban elvezetjük. Érdemes lenne más éghajlatú területek tapasztalataiból is tanulni, akkor is, ha automatikusan nem alkalmazhatók az ottani megoldások Magyarországon.
Ezekkel kísérletezni kell, meg kell vizsgálni azt, mi az ami ezekből alkalmazható idehaza.
Összességében szerint vannak még alkalmazkodási módszerek, amelyek segíthetnek, de számolni kell azzal is, hogy bizonyos területeken ezek már nem lesznek alkalmazhatók, ezeket fel kell adni idővel.
