Rengeteg magyar termelő örülhet: itt a fordulat, amire sokan vártak

agrarszektor.hu2024. június 12. 18:27

Lassan az év felét magunk mögött tudjuk és egyre inkább úgy tűnik, mindent egybevetve nem lesz ez egy rossz év az állattenyésztők számára Magyarországon. Ehhez persze még sok körülménynek kedvezően kell alakulnia és a gazdáknak minden adott és adódó lehetőséget maximálisan ki kell használniuk.

A tenyésztőknek, állattartóknak számos lehetőséget nyújtanak - és persze kétségtelenül sok többlet adminisztrációs munkát is adnak - a telepkorszerűsítési, az állatjóléti, az AMR elleni küzdelemhez, az őshonos fajták megőrzésére és tenyésztésükkel kapcsolatos tanácsadásra, továbbá a Natura 2000 területekre igényelhető kompenzációs támogatások. Ezek között vannak olyanok, amik már régóta ismertek és vannak egészen újak is, mint például a húsmarha állatjóléti támogatás - írja a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ).

A legnagyobb érdeklődés kétségtelenül a telepmegújítási támogatások iránt van. A kisebb - legfeljebb 200 millió forinttal támogatható - beruházásokra, számukat tekintve minden bizonnyal sokkal több lesz a jelentkező, mint a nagyobbakra, amelyeknél a támogatás felső határa 5 milliárd forint. A kisebb fejlesztésekre - amelyek keretében gépvásárlásokra (például rendkezelő, bálázó, rakodó) is van lehetőség - összesen 50, a nagyobbakra 150 milliárd forintot különített el a tárca. Azt is ígérték, hogy 2027-ig lesz még legalább egy további telepkorszerűsítési pályázati kör.

Az olcsó hitelek kora egyelőre még nem tért vissza, de a jelenlegi 7,25 százalékos jegybanki alapkamat barátságosabb finanszírozási körülményt tud teremteni, ahhoz képest, ami az elmúlt két évben jellemző volt. Érdemes igénybe venni a kamattámogatási lehetőséget, ami egy-egy projekt összes elszámolható költségének legfeljebb 10 százalékáig igényelhető. Ha az alapkamat eléri a 6 százalékos szintet, akkor már bátran lehet fejlesztésekbe fogni. Négy éve 2020 júliusában 0,6% volt az alapkamat, ami aztán 2022 szeptemberére 13,5 százalékig ment fel és másfél évig úgy is maradt. Nem csoda, hogy a mezőgazdasági beruházások 7 százalékkal csökkentek 2023-ban és növekedésre leghamarabb jövőre számítanak az elemzők.

Forrás: Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ)/Wagenhoffer Zsombor

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, felvásárlási-ár, állattenyésztés, beruházás, mezőgazdaság, húsmarha, állattartás, bárány, sertéspiac, állattartó, kamattámogatás,