Olyan dolog jön vasárnap Magyarországon, amilyen nem lesz több az évben

agrarszektor.hu2024. június 14. 19:03

Idén vasárnap kel legkorábban a Nap, Budapesten 4 óra 45 perckor lesz napkelte, az ország legkeletebbi pontján pedig már kicsivel fél öt előtt. Vasárnap hajnalban az északi-északkeleti országrészben lehet több felhő az égen, így a legkorábbi napkelte pillanatait főként a déli, délnyugati tájakon élők élvezhetik maradéktalanul.

Lassanként közeledik a nyári napforduló, amely idén június 20-án, azaz jövő hét csütörtökön lesz 22 óra 50 perckor. Ekkor majd a Nap a Ráktérítő fölött fog zenitben delelni, az északi féltekén kezdetét veszi a csillagászati nyár - írja az Időkép. A legkorábbi napkelte azonban már ezt megelőzően, június 16-án bekövetkezik. Vasárnap a fővárosban 4 óra 45 perckor kel fel a Nap, míg az ország legkeletebbi pontján 17 perccel korábban, legnyugatabbi pontján pedig 15 perccel később.

 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
nap, időjárás, magyarország, június, nyár, vasárnap, nyári, csillagászat,