Tudhatnak valamit a szlovén termelők: nagyon pörög ez az ágazat

agrarszektor.hu2024. június 18. 06:03

Szlovénia nem a mezőgazdaságáról híres, csak a népesség 6%-a él meg belőle. Az ország területének körülbelül 15%-a áll művelés alatt, viszont a lakosság élelmiszerigényének 84%-a belföldről elégíthető ki. Ugyanakkor bizonyos dolgok mellett nem mehetünk el szó nélkül: ilyen például a borágazatuk. Beszédes adat például, hogy a bortermelés mintegy 70 százaléka minőségi bor. A világ legöregebb ismert szőlőtőkéje is itt található, így még egy rekorddal is büszkélkedhet az ország. Főként olaszrizling, chardonnay, tramini, sauvingon blanc, pinot blanc és furmint kerül a palackokba.

Általánosságban elmondható, hogy az ország mezőgazdasága kevésbé jelentős (a nemzeti össztermék 1,8%-át adta 2017-ben), és csak a népesség 6%-a él a mezőgazdaságból. Szlovénia területének körülbelül 15%-a áll művelés alatt, viszont az ország élelmiszerigényének 84%-a belföldről elégíthető ki. Az ország területének nagy részét erdők borítják. A szlovén mezőgazdaságban nem jellemzőek a hatalmas, egybefüggő területek, sokkal inkább a kis családi gazdaságok alkotják a szektort. Ezt jól mutatja az is, hogy a gazdaságok 60%-a 5 hektárnál kisebb földterülettel rendelkezik. A termelés értékét tekintve a legjelentősebb ágazatok az alábbiak:

  • takarmánynövény-termesztés,
  • tejtermelés,
  • bortermelés
  • és szarvasmarha-tenyésztés.

Szlovéniában a vidéki területeken a teljes lakosság 58%-a él, ami körülbelül 1,2 millió embert jelent. Az országban nagyjából 70 000 gazdaság van, átlagos méretük 6,9 hektár. Ugyanakkor szomszédunkat sem kerülték el az általános problémák és nehézségek.

Küzdelem a sertéspestis ellen

Bár a gyilkos kór nem érte el az országot, komoly erőfeszítéseket tett tavaly a szlovén kormány, hogy ez így is maradjon, és a szomszédos országokból ne terjed át a járvány. Az akkori utasítás szerint a kültéri ólakat kerítéssel kellett körülvenni, hogy megakadályozzák a vaddisznókkal való érintkezést. A sertéspestis 2023-ban is óriási károkat okozott, a szomszédos Horvátország június 23-án jelentette először az EU-tagországoknak, hogy házisertés-állományban is igazolták az ASP vírus jelenlétét, majd rövid idő alatt több tucat járványgócot azonosítottak. Az országban csak addig 20 ezer sertést pusztítottak el.

Amilyen kicsi ország, olyan jó bor

Szlovénia igen színes természeti adottságokkal rendelkezik, ez pedig a szőlőtermő vidékeire is vonatkozik. A borkészítés az egész országban nagy hagyományokra tekint vissza, a nemzetközi kereslet viszont nem mondható kiemelkedőnek. Pedig még a kisebb, kézműves borászatok és a nagyobb pincészetek hordóiból is meglepően izgalmas és kellemes borok kerülnek ki. Azért is izgalmasak a borok, mert érezni lehet a balkáni, az osztrák és az olasz hatást. A megművelt 21.000 hektárral Szlovénia a világ egyik legkisebb bortermő országa, de, ha az arányait nézzük, akkor kiemelkedő fontossággal bír.

A borkészítés éves szinten egymillió hektoliterre tehető, ebből viszont tényleg kevés jut külföldre, amit alátámaszt az, hogy ezt a mennyiséget gyakorlatilag teljes mértékben Szlovéniában fogyasztják el. Beszédes adat az is, hogy a bortermelés mintegy 70 százaléka minőségi bor. Sőt, még egy rekorddal is büszkélkedhetnek: a világ legöregebb ismert szőlőtőkéje található itt, a maribor-i szőlő korát négyszáz évesre becsülik.

Szlovéniának három nagy bortermő vidéke van, és 14 olyan termőterület, ahonnan oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok kerülnek ki. A három nagy borrégió a Primorska, a Posavje és a Podravke. A Primorska az olasz határtól húzódik Koperig, az éghajlatban a mediterrán hatás érvényesül és jellemzően vörösborokat palackoznak itt. A Posavje szőlőterületei a Száva völgyében vannak Dél-Kelet Szlovéniában, a dombos vidéken sokféle talajtípus váltakozik, különböző mikroklímájú helyekkel és jellegzetes teraszos műveléssel. A harmadik nagy terület Észak-Keleten a Dráva völgyében található, ez tulajdonképpen a Podravje. Utóbbi a legnagyobb egyébként, Ausztria, Horvátország és Magyarország határolja: vita nélkül innen kerülnek ki a legszebb fehér borok

- írja a pannonborbolt.hu.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy a talaj ásványokban és mészkőben gazdag, melynek köszönhetően egyedülálló jelleget ad a boroknak. Főként olaszrizling, chardonnay, tramini, sauvingon blanc, pinot blanc és furmint kerül a palackokba.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, tejtermelés, bortermelés, szlovénia, élelmiszertermelés, bortermelő, takarmánynövény, ország, szarvasmarha-tenyésztés,