Erre rengetegen nem figyelnek nyáron: pedig az állatok élete múlhat rajta

Veres Virág Cintia2024. június 26. 06:03

Berobbant a kánikula az országba, sorra dőlnek meg a melegrekordok itthon. A hőség pedig nemcsak minket, embereket, hanem az állatokat is megviselik, éppen ezért ilyenkor kiemelt figyelmet kell rájuk fordítania minden gazdinak és gazdának. A kutyák, macskák mellett a haszonállatokkal is többet kell törődni ilyen időben, hiszen nem tudják rendesen megoldani a hőcserét még szellős időben sem, sokkal nehezebb a hőleadásuk. Lapunk dr. Kertész Péterrel, a MÁOK Pest-megyei Szervezetének elnökével járta körbe azt, hogy hogyan védhetjük meg kedvenceinket a hőségtől és mit tegyünk akkor, ha már bekövetkezett a baj.

Dr. Kertész Péter felhívta a figyelmet arra, hogy az emberrel ellentétben a haszonállataink, ideértve a baromfiakat is, szőrrel vagy tollal fedettek, így a testfelület hűtése borzasztóan bonyolult. Nem tudják rendesen megoldani a hőcserét még szellős időben sem, sokkal nehezebb a hőleadásuk. A kutyák borzasztóan lihegnek, a macskák, ha már lihegnek, akkor általában nagy baj van. A ló izzad, a szarvasmarha pedig próbál visszavonulni nyugodtabb területekre. Azok az állatok, amelyek megtehetik, pocsolyás területekre fekszenek le, a birkák, kecskék, lovak, szarvasmarhák összeállnak az árnyékba. Amire nagyon oda kell figyelni, hogy nem hideg, de hűvös friss víz mindig legyen előttük.

Egyrészt a viselkedése feltűnően megváltozik. Inkordinálttá válik a mozgása, vagy nem is reagál a környezetre. Lovaknál előfordulnak kólikás tünetek, egy autóban bent hagyott kutya teljesen elfekvővé válik, kékeslila lesz a nyálkahártyája, magasban van a hőmérséklete, borzasztóan szapora a pulzusa, félig eszméletvesztett állapotban lehet. Egy hőgutát kapott kecskét, birkát, szarvasmarhát szintén nem nagyon lehet megmozdítani, imbolyog, zihál. Ha már kialakul a hőgutát követő tüdő- vagy agyödéma, annak további nagyon súlyos tünetei vannak. Habos, nyálas tartalom is megjelenhet az orrnyílásokban, és nem ritka a 40-42 fok feletti testhőmérséklet. A saját bundájában fő meg az állat

- fogalmazott a szakember.

Egyben még egy nagyon fontos dologra tért ki: ha az autóban látunk bezárva egy állatot, azonnal hívjunk rendőrt, és, ha mód van rá, ne törjük be a szélvédőt, hiszen nagyon gyorsan belefuthatunk egy szándékos rongálás gyanújába. Magyarországon az állatvédelmi jog még nem olyan magas szintű, mint a vagyontárgy védelme, és sajnos az állatok még mindig tárgynak számítanak. De ha ilyet látnak a rendőrök, akkor megfelelően eljárnak. Talán most már a kultúra is ott tart, hogy nem hagyunk az autóban senkit. Talán.

Mit lehet tenni a lehető legnagyobb védelem érdekében?

A legjobb helyzetben a legelőn tartott állatok vannak, akik be tudnak húzódni facsoportok árnyékába. Ők egész jól meg szokták találni a helyüket, ahol átszellőzik a levegő, és valamennyire tudják magukat hűteni. Itt is nagyon fontos a folyamatos vízellátás, illetve több itató, mert nagyon sokszor előfordul, hogy egy vemhes vagy fiatal állatnak nincs elég energiája, hogy egy sokhektáros terület egyik végéből elmenjen a másikba. Sokkal gyakrabban kell ellenőrizni az állatokat. Lovakkal lehetőleg ne dolgozzunk a legmelegebb órákban, inkább hajnalban és este, ez nekik is sokkal jobb, és nekünk is. Ha a ló túlmelegszik, ne kezdjük el azonnal locsolni, hanem először óvatosan a végtagokat kezdjük el visszahűteni. Munka után ne engedjük azonnal hirtelen sokat inni.

Nagy melegben visszaeshet a tejtermelés a teheneknél, ha nem isznak elég folyadékot, nem beszélve más egészségügyi problémákról. A szarvasmarhák szeretnek feküdni két legelés között, biztosítsunk nekik erre szellős helyet. Az istállóban tető van a fejük felett, megrekedhet a meleg, itt nagyon fontos a szellőztetés. Ha másképp nem megoldható, akkor a padozatot kell hűteni rendszeres locsolással. Ez nem az állat locsolását jelenti, hanem a környezet hűtését. Ilyenkor arra is figyelni kell, hogy a keletkezett pára ki tudjon szellőzni, ne egy gőzfürdőt hozzunk létre az istállóban. A tyúkok is ilyenkor nyitott csőrrel lélegeznek, borzasztó magas frekvenciával, kiterülve elfekszenek. Érdemes nekik is, főleg kiskertekben árnyékos részt biztosítani, emellett itató- és fürdőzőhelyet. Nagy állattartó telepeken pedig ennek megvan a technológiája, be tudják állítani a hőmérsékletet. De ha ott valami elromlik, akkor tetemes elhullás lehet.

A legfontosabb segítség az állatorvosnak a diagnosztizálásban maga a gazda. Ő ismeri az állatát, a tartási körülményeket. Ha valamit elfelejtett, vagy tévedett, azt mondja meg őszintén az állatorvosnak, ezzel nagyon sokat segít a diagnózisban és a terápiában is. Emellett a gazda legyen tisztában az elsősegélynyújtás szabályaival, próbálja meg a saját kárát enyhíteni adott esetben, hűteni az állatot.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
állattenyésztés, állat, állatvédelem, állattartás, állategészségügy, állatjólét, állattartó, állatorvos, állatok, hőség, meleg,