Soha nem látott bizniszt kötött Kína a szomszédunkkal

MTI2024. július 1. 12:34

Életbe lépett hétfőn a Kína és Szerbia közötti szabadkereskedelmi megállapodás, amelynek köszönhetően mintegy húszezer termék válik vámmentessé.

A megállapodást 2023 októberében írták alá, és 10 412 szerb, valamint 8930 kínai terméket érint. Ezek 60 százaléka hétfőtől vámmentessé vált, míg a fennmaradó termékekre a következő tíz év során fokozatosan törlik el a vámot. A szerbiai statisztikai hivatal adatai szerint a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom tavaly 6,09 milliárd dollárt (2250 milliárd forint) tett ki, ebből viszont a szerbiai export mindössze 1,23 milliárd dollár (454 milliárd forint) volt. Belgrád azt várja a megállapodástól, hogy jelentősen megnő a Kínába irányuló kivitel.

Tomislav Momirovic bel- és külkereskedelmi miniszter szerint ez óriási lehetőség a szerbiai termelőknek, hiszen a megállapodás főleg a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket érinti. Eddig Szerbia a leginkább rezet exportált Kínába, a piac azonban most megnyílik egyebek mellett az alma, az aszalt szilva, a csonthéjasok és a bor előtt is. A hivatalos adatok szerint 2016 óta Kínából mintegy 5,3 milliárd euró (2094 milliárd forint) közvetlen befektetés érkezett Szerbiába. A Szerbiában bejegyzett mintegy 1614 kínai vállalat több mint húszezer embert foglalkoztat.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
mezőgazdaság, kína, élelmiszeripar, kereskedelem, szerbia, szabadkereskedelem, megállapodás, szabadkereskedelmi, vámmentes, mezőgazdasági-termék,