Új beruházásokkal irány az Európa-liga? (x)

PR2024. július 3. 14:51

Az elkövetkező időszakban rengeteg forrás érkezhet az agráriumba, amit a gazdálkodók ugrásra készen várnak. A jövőbeni beruházásoknál érdemes a hatékonyságnövelésre és a digitalizációra fókuszálni, a mesterséges intelligencia térnyerésével pedig ehhez minden eddiginél több eszköz áll rendelkezésre. Az új technológiák eredményes kiaknázásához természetesen forrásra és megfelelő szakértelemre is szükség van – véli Szabó István, az Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának vezetője, aki azt is elárulta, milyen párhuzamot lát az agrárium és a labdarúgó-Európa-bajnokság között.

Óriási lehetőséget jelenthetnek az új pályázatok

Az elmúlt két évben a gazdaság egészéhez hasonlóan az agrárium szereplőinek is rengeteg kihívással és kockázattal kellett szembenézniük az energiaárak emelkedésétől kezdve a magas inflációig, ami hatással volt a pénzügyi döntéseikre. Hozzá kell tenni, hogy a gazdálkodások mérete és tevékenysége is befolyásolta, hogy az adott ágazati szereplőt milyen mértékben érintették a fenti tényezők: a kisebb szántóföldi növénytermesztőknek például az időjárás kedvezőtlen alakulása is kihívást jelentett, illetve az inputanyagok árának növekedésével is meg kellett küzdeniük.

„A gazdasági bizonytalanságok a beruházási hajlandóságra is negatívan hatottak, biztató azonban, hogy a közös agrárpolitikának, népszerű nevén a KAP stratégiának köszönhetően az elkövetkezendő időszakban 1.500 milliárd forintos fejlesztési pályázatok érkezhetnek az agráriumba”

mondta az OTP Bank Podcast legújabb adásában Szabó István, aki szerint az elkövetkező időszakban várható forrásoknak köszönhetően az agrárium óriási lehetőségek előtt áll.

Az idei év erősebb lesz, mint a tavalyi?

A makrogazdasági tényezők mellett az sem mindegy, hogy mire számíthatnak idén az agrárium szereplői az időjárás tekintetében. Ha visszatekintünk az elmúlt 100-150 évre, jelentős éghajlatváltozás történt világszerte, többek között Európában, és azon belül Magyarországon is. Ha hazánk jelenlegi éghajlati viszonyait nézzük, ketté lehet osztani az országot: van egy nedves kontinentális éghajlati öv nyugaton, míg a keleti országrészben száraz kontinentális éghajlat jellemző. A két terület között több száz milliméter csapadékkülönbség figyelhető meg, ami jelentősen befolyásolja az agrárágazat teljesítményét.

„Eddig úgy tűnik, hogy az idei év csapadék szempontjából kedvezőbben alakul, mint a 2022-es és a 2023-as év, és úgy gondolom, hogy a várható termésmennyiség is jobb lesz, mint tavaly. A minőség lehet kérdéses, ami sajnos összefügg számos gazdasági és egyéb külső hatásokkal”

– vélekedett az OTP Bank szakértője.

Elkerülhetetlen a digitalizáció és a hatékonyságnövelés

Szabó István a jövőbeni fejlesztések kapcsán kiemelte: egyre több agrárpiaci szereplő látja be, hogy kénytelen a hatékonyság irányába lépni, számos példát lát erre a kertészeti beruházások esetében, ahogy az állattenyésztési oldalon is.

„Rengeteg technológia érhető el, akár arra, hogy a zöldséget, gyümölcsöt robotizálva szedjük le. Hajdú-Bihar megyei vagy szabolcsi cégeknek is sok minden elérhető, és a mesterséges intelligenciának a kérdését még ki sem nyitottuk”

– tette hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy emelkedik az agrár-felsőoktatásban résztvevő hallgatók száma, ami kiváló merítési lehetőség az agrárvállalkozásoknak, de minden gazdálkodónak magának kell előtérbe helyeznie a jövő kérdését, és megoldást találni arra, hogy magához vonzza a fiatal tehetségeket – például ösztöndíjakkal vagy gyakornoki programokkal.

Véleménye szerint az intenzív, versenyképes fejlődéshez vízióra és stratégiaalkotásra is feltétlenül szükség van:

„Látok olyanokat, és most nem szeretném felsorolni a magyar agráriumnak a szereplőit, akik arra törekednek, hogy bejussanak focipéldával élve az Európa Ligába vagy a Bajnokok Ligájába. És nem a selejtezőben elvérzünk, és büszkék vagyunk, hogy megéljük a tavaszt (…) Vannak már ilyen szereplők, akik ezt elérték klasszikus agrár oldalról, vagy akár élelmiszeripari oldalról, és ennek én nagyon örülök.”

Milyen forrásokból fejleszthetnek a gazdák?

Az agrárvállalkozások többsége most kivár, és gőzerővel tervezi a beadandó pályázataihoz kapcsolódó projekteket.

„Van egy pályázatíró társaságunk, az OTP Hungaro-Projekt, amellyel idén tavasszal egy roadshow keretében körbeutaztuk az országot, hogy bemutassuk a KAP stratégiai tervben látható változásokat, és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatást. Fontosnak tartom, hogy az ügyfélkapcsolat ne egyszerűen egy pénzügyi vagy számlavezetői kapcsolatot jelentsen, hanem szakmai tanácsadóként működjünk együtt az ügyfeleinkkel”

– mondta Szabó István, hangsúlyozva, hogy a bank kiemelt feladatának tartja a rendelkezésre álló információk megosztását az ügyfelekkel.

Fotó:OTP Bank

(x)

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
bank, agrárium, otp, szabó-istván, otp-agrár, magazin-2024-07, kiadvany-2024-repce, magazin-2024-08,