Ezt sok cégnek meg kellett csinálnia június 30-ig: ugye te is elintézted?

agrarszektor.hu2024. július 4. 08:46

Azon 50 főnél többet foglalkoztató vagy 10 millió €-nál több éves árbevétellel rendelkező kiemelten kockázatos vagy kockázatos ágazatokban (például élelmiszer előállítás, feldolgozás és forgalmazás) működő vállalkozások, akik nem teljesítették a jogszabályi kötelezettségüket, bírságra számíthatnak a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságától. Az érintett szervezetek a konkrét védelmi intézkedéseket 2024. október 18-tól kötelesek alkalmazni. 

A június 25-én hatályba lépett 7/2024. (VI. 24.) MK rendelet a biztonsági osztályba sorolás követelményeiről, valamint az egyes biztonsági osztályok esetében alkalmazandó konkrét védelmi intézkedésekről tájékoztat és rendelkezik. Az „alap”, a „jelentős” és a „magas” biztonsági osztályba sorolás elvégzésével és az intézkedések alkalmazásának megkezdésével még nem érnek véget a feladatok. A rendelet azt is leírja, hogy a szervezetnek folyamatosan nyomon kell követnie az elektronikus információs rendszerrel kapcsolatos kockázatok változásaihoz hozzájáruló tényezőket, és ennek alapján frissítenie kell és naprakészen kell tartania a kockázatelemzési dokumentumait.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
rendelet, június, intézkedés, árbevétel, biztonság, kötelezettség, rendelkezés, december, biztonsági,