Már ezermilliárddal tartoznak a gazdák a bankoknak

agrarszektor.hu2024. július 4. 09:46

A társas vállalkozások vitték a prímet az agrárhitelek piacán, az első negyedévben is intenzívebben növekedett hitelállományuk, mint az egyéni gazdaságoké. Az agrárhitelek az év első három hónapjában meghaladták a tavalyi év utolsó negyedévének növekedésést, és már 1000 milliárd felett jár a teljes állomány.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) friss jelentésében olvasható, hogy az idei első negyedévben 8,2 százalékkal növekedett az agrárágazatok hitelállománya az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az élelmiszeripar banki finanszírozása 0,3 százalékkal mérséklődött. A növekedés a mezőgazdaság hitelállományában 81 milliárd forintos volt, az élelmiszeriparéban pedig 2,2 milliárdot tett ki a csökkenés. Mindezek eredményeképpen az agrárhitelek 1064,8 milliárd forintot, az élelmiszeripart finanszírozó banki források pedig 742,5 milliárd forintot értek el 2024 első negyedévének végére. Az agrárágazatok együttes hitelállományának aránya a nemzetgazdasági értékhez képest 14,5 százalék volt - írja cikkében a VG.

A mezőgazdaság hitelállományok több mint fele a társas vállalkozásokhoz került, ami 685,3 milliárd forintot jelentett. Az egyéni gazdaságok 35,6 százalékos részesedése 379,5 milliárd forintnak felel meg. A társas vállalkozásoknál a növekedés 11,8 százalékos, az egyéni gazdaságoknál 2,3 százalékos növekedés volt megfigyelhető. Túlsúlyban a beruházási hitelek voltak az egyéni gazdaságok hitelei közül. Ezek 2,1 százalékkal 255,6 milliárd forintra bővültek, ami az előző év első negyedévéhez viszonyítva 5,1 milliárd forinttal magasabb összeget jelentett, és értékben az egyéni gazdaságok teljes hitelállományának 67,3 százalékát tette ki.

Az éven belüli hitelállomány még intenzívebben, 21,3 százalékkal (63,5 milliárdról 77 milliárd forintra) emelkedett. A növekedés számottevő részét, közel 90 százalékát a folyószámlahitelek tették ki. A hosszú lejáratú forgóeszköz-hitelek aránya évről évre kevesebb számot mutat 9,2 százalékról 2024 első negyedévének végére 3,7 százalékra esett vissza. A szántóföldi növénytermesztőkhoz köthető hitelállomány száma, az egyéni gazdaságokon belül 59,3 százalék. Az állattartással és -tenyésztéssel foglalkozók a hitelállomány további 15,9 százalékát, a kertészeti ágazat pedig 10,5 százalékát volt 2024. március 31-én. Emelett a növénytermesztők hitelállománya 11,4 milliárd forinttal nőtt, az állattenyésztőké 0,9 milliárddal csökkent és a kertészek hitelállománya is kevesebb volt 2,3 milliárddal.

A társas vállalkozások hitelállománya 2020-tól növekszik, és 2024 első negyedévének végére 685,3 milliárd forintra gyarapodott. Az éven túli hitelek bővülése kiemelkedő volt, a hitelösszeg 533 milliárd forintra gyarapodott 2024 első negyedévében. Az éven túli hitelek közül a beruházási hitelek 15,8 százalékkal 362,5 milliárd forintra, a hosszú lejáratú forgóeszköz-hitelek 14,6 százalékkal 170,5 milliárd forintra emelkedtek. Az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozók számára jelentős társas vállalkozáshoz rendelhető hitelállomány állt rendelkezésre, elöbbi a keret 42,3 százalékát, utóbbi pedig 36,6 százalékát tudhatta magának. 

A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó társas gazdaságok hitelállománya 45,66 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos negyedévét, így 250,8 milliárd forintra bővült. A beruházási hitelek 26 milliárd, a hosszú lejáratú forgóeszköz-hitelek pedig 17,1 milliárd forinttal gyarapodtak.  Az állattenyésztők eközben 289,8 milliárd forintra növelték hitelállományukat. A beruházási hitelek 20 milliárd forinttal, 164,2 milliárd forintra emelkedtek, ami 13,8 százalékos növekedés jelent. A kertészeti társas vállalkozások hitelállománya éves alapon 0,2 százalékkal bővült, így az állomány értéke 47,6 milliárd forintra emelkedett. 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
növénytermesztés, állattenyésztés, agrárhitel, magyar, növekedés, forint, hitelezés, hitelállomány, milliárd, társas, mezőgazdasági hitel,