Durvul a helyzet az USA-ban: újabb államban bukkant fel a fertőző kór

agrarszektor.hu2024. július 16. 09:31

Oklahoma lett a 13. amerikai állam, ahol kimutatták a madárinfluenzát tejelő tehenekben - erősítette meg az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA), bár az állam szerint a fertőzés hónapokkal ezelőtt történt. A megerősítés ugyanakkor azt mutatja, hogy a járvány az amerikai hatóságok tudomásánál is kiterjedtebb volt.

Egy oklahomai tejüzem áprilisban produkált pozitív mintát, amikor felmerült a gyanú, hogy az állományuk megfertőződhetett - mondta el Lee Benson, az oklahomai Mezőgazdasági, Élelmezési és Erdészeti Minisztérium szóvivője. A szakértő szerint a tejüzem nemrég küldte el a tárolt mintákat az USDA-nak vizsgálatra, miután megtudták, hogy pénzügyi támogatást kaphatnak a madárinfluenza miatt kiesett tejtermelés miatt - írta meg a Reuters.

Mint ismeretes, először március végén mutatták ki a vírust tejelő szarvasmarhákban. Azóta országszerte több mint 150 tejelőállományban erősítették meg a madárinfluenza jelenlétét. Az esetek a H5N1 madárinfluenza messzire terjedő járványának részei, amely világszerte vadon élő madarakban terjed, baromfit és különböző emlősfajokat fertőzött meg. Idén négy tejipari dolgozó tesztje volt pozitív. Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) szerint a lakosságot érintő kockázat továbbra is alacsony.

Maguktól nem szívesen jelentik az eseteket az érintettek

Az USDA elindított egy programot, amelynek keretében a beteg teheneket tartó gazdáknak a tehenenkénti tejtermelés kiesésének 90%-át kompenzálják, mivel az ügynökség arra igyekszik ösztönözni a gazdákat, hogy vizsgálják meg az állományokat és jelentsék a fertőzéseket. Az USDA a honlapján két Oklahomában lévő pozitív állományról számolt be. Lee Benson szerint mindkét megerősített pozitív minta egy oklahomai tejüzemből származik, amelynek két különálló istállója van. Az oklahomai mezőgazdasági minisztérium úgy tudja, hogy az USDA július első hetében kapta meg a tejüzem mintáit - mondta a szakértő. Az állomány teljesen felépült, és Oklahoma nem kapott jelentést más lehetséges fertőzésekről, közölte az állam.

Oklahoma védőfelszerelést bocsátott a tejtermelők rendelkezésére, és arra kérte a tejüzemeket, hogy fokozzák a biztonsági és védelmi intézkedéseket, mondta el Rod Hall állami állatorvos. Az állami mezőgazdasági minisztérium szerint Oklahomában nem kötelező a tehenek vizsgálata.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, szarvasmarha, usa, járvány, kártérítés, madárinfluenza, amerikai-egyesült-Államok, állategészségügy, egyesült-államok, szarvasmarhatelep, tejelő-tehén, járványkitörés, tejelőszarvasmarha-telep, szarvasmarha-állomány,