Ennek sosem lesz vége: hétvégén sem tartogat sok jót az időjárás

agrarszektor.hu2024. július 18. 20:32

Pénteken és vasárnap napos, meleg idő lesz, de szombaton előbb a Dunántúlon, majd később a középső országrészben is felhős idő várható, néhol esővel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken általában napos időre számíthatunk, helyenként időszakosan erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, estétől pedig nyugat felől felhősödés kezdődik. Záporok, zivatarok csak kevés helyen, nagyobb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon fordulhatnak elő. Az északi, északkeleti szelet több helyen kísérik élénk, néhol erős lökések, zivatarok idején viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 36 Celsius-fok között alakul. Szombaton délelőtt inkább csak a Dunántúlon, később a középső tájakon is erősen megnövekszik a felhőzet, és többnyire közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Reggel a Nyugat-Dunántúlon, később keletebbre is várható zápor, zivatar, nyugaton néhol eső is. Az északkeleti, északi szél helyenként megélénkül.

A hőmérséklet hajnalban általában 16 és 22 Celsius-fok között lesz, a hidegre hajlamos helyeken valószínű ennél pár fokkal hidegebb. A csúcshőmérséklet többnyire 28 és 34 Celsius-fok között várható, de a tartósabban felhős, csapadékos nyugati tájakon 25-27 fok lehet. Vasárnap többnyire napos idő valószínű, de a keleti tájakon erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, elsősorban ott fordulhat elő zápor, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 13 és 21, délután 29 és 35 Celsius-fok között várható.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
időjárás, időjárásváltozás, idő, hőmérséklet, nyugat, gomolyfelhő, napos,