Hatalmas eső jöhet Magyarországon: mutatjuk, hova csaphat le a vihar

agrarszektor.hu2024. július 19. 09:01

Magas középhőmérséklet és zivatarok, valamint felhőszakadás veszélye miatt is figyelmeztetést adott ki több megyére is péntekre a HungaroMet Magyarországon. Mint írják, a zivatarok kialakulásának helyén veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat, ahol pedig felhőszakadástól kell tartani, ott intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék is hullhat.

Magas középhőmérséklet miatt adott ki első-, másod- és harmadfokú figyelmeztetést több megyére is a HungaroMet péntekre Magyarországon. Tájékoztatásuk szerint ma az Északi-középhegységben és a Nyírségben 27 fok alatt, másutt többnyire felette alakulhat a napi középhőmérséklet, 29 foknál magasabb középérték a Dél-Alföldön is kisebb területen valószínű.

Zivatarok és felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben több megyében is pénteken Magyarországon. A HungaroMet azt írja, a nap folyamán elsősorban a Dunántúlon alakulhatnak ki zivatarok (nyugat felé haladva nagyobb eséllyel), amelyeket felhőszakadás (>25-35 mm), erős, viharos (~50-70 km/h, légzuhatagnál ezt meghaladó) széllökés és jobbára kisméretű (~1-2 cm) jég kísérhet.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, eső, jég, időjárás, jégeső, hőmérséklet, hőség, zivatar, szél, figyelmeztetés, vihar, középhőmérséklet, meleg, felhőszakadás, széllökés,