Vizsgálat indult az Aldi ellen Magyarországon: aggódik a húsipar

agrarszektor.hu
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti vizsgálatot indított az Aldi ellen, mondván az áruházlánc tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot követhetett el a fogyasztókkal szemben azzal, ahogyan az üzleteiben elhelyezett hűtőpultjaiban megtalálható magyar származású termékeit propagálta. A magyar húsipar most attól tart, hogy amennyiben a kereskedelmi láncot éppen a magyar vállalásával kapcsolatban megbüntetik, akkor inkább nem is tesz a jövőben ilyen vállalást, hiszen valójában a versenytársai sem tettek ilyet.

A napokban robbant a hír miszertin versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a GVH az Aldi ellen. A hivatal állítása szerint az áruházlánc tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot követhetett el a fogyasztókkal szemben azzal, hogy a „100 százalék friss és magyar hús állandó kínálatunkban”, „a 100 százalék friss és magyar”, valamint a „Hazait szeretettel” felirattal megjelölt hűtőpultjaiban valószínűsíthetően nem kizárólag magyar származású termékek voltak. Az Aldi egyébként olyan vállalást tett néhány éve, miszerint 2021 októberétől az állandó kínálatot jelentő tőkehúsok, 2021 novemberétől 65 kiemelt tejtermék és 2022 januárjától minden tojás tekintetében csak magyar terméket fog kínálni.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke a Telexnek azt mondta: a magyar húsiparnak nagyon pozitív az Aldi vállalása, ami alapján a tőkehúst és a csirkét magyar gyártóktól szerzi be. Ezt azóta is, akár nehezebb időszakokban is, betartotta, ami példaértékű a magyar húsipar szerint, bár más is követné ezt a gyakorlatot. Éder arról beszélt, nagyon nem szeretnénk, ha ennek a vizsgálatnak az lenne a következménye, hogy amennyiben a kereskedelmi láncot éppen a magyar vállalásával kapcsolatban megbüntetik, akkor inkább nem is tesz a jövőben ilyen vállalást, hiszen valójában a versenytársai sem tettek ilyet.

De mi is a valódi baj?

Az Aldi a 2021-2022-es vállalásokat követően olyan állóhűtőket telepített a boltjaiba, amelyben friss hús, kolbász, szalonna, hal és más állati eredetű termékek érhetők el. Ez egy 3 milliárd forintos beruházás volt, a mostani vizsgálat középpontjában pedig valójában ezek a nagy, átlátszó, üveges ajtóval rendelkező masinák vannak. Ezek fölé kerültek fel ugyanis a „100% friss és magyar hús állandó kínálatunkban” feliratok. A hivatal ugyanis azt sejti, hogy amennyiben a nevezett hűtők felett voltak az említett feliratok, akkor, ha a hűtőben volt egyéb, nem magyar áru is, azzal megtéveszthette a lánc a fogyasztóit. Azt azonban senki sem tagadja, hogy volt ilyen áru, a hűtőkben ugyanis volt magyar beszállítótól származó magyar friss hús termék (sertéscomb, csirkemell); magyar beszállítótól érkező magyar nem hús (például afrikai harcsa); magyar beszállítótól származó hazai feldolgozott termék (szalámi, kolbász, szalonna); magyar beszállítótól származó külföldi termék (pisztráng); illetve külföldi beszállítótól származó külföldi termék (tengeri sügér, füstölt lazac). A GVH gyanúja szerint pedig ez így megtévesztés lehetett.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?