Figyelmeztetést adtak ki: kemény vihar jöhet ma ebben a 9 megyében

agrarszektor.hu2024. augusztus 4. 08:59

Figyelmeztetést adtak ki vasárnapra több nyugati, dunántúli megyére is Magyarországon zivatar veszélye miatt. A tájékoztatás szerint az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

A HungaroMet tájékoztatása szerint vasárnap a déli óráktól, estig, kisebb területen esetleg késő estig északnyugat felől elszórtan valószínűek zivatarok döntően a Dunántúlon. Zivatarokra nagyobb számban az Észak-Dunántúlon, nyugaton számíthatunk. Zivatarok környezetében elsősorban az Észak-Dunántúlon viharos széllökés (60-80 km/h), illetve kis méretű jég (1 cm körüli vagy alatti) előfordulhat, emellett a Dunántúlon lokálisan intenzív csapadék (10-25 mm) is kialakulhat. Mindezek miatt vasárnapra több nyugati megyére is figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt Magyarországon.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, eső, jég, időjárás, jégeső, zivatar, szél, figyelmeztetés, zápor, vihar, széllökés, vasárnap, szélerősödés,