Aki nem lép, az kilép. Fontos, hogy megértsük, mi zajlik a gabonatermelésben, és merre van a kiút. Kezdjük egy találós kérdéssel! Mit tesz a gazda - legyen a világ bármely pontján -, ha magas a terményár? Növeli a termelését és készletezik. S mit tesz, ha alacsonyak az árak? Ugyanezt.
Elég a világ gabonatermelését mutató grafikonra tekinteni, hogy ez alátámasztást nyerjen. Ebbe tenyerel bele a globális felmelegedés: leginkább az átlaghőmérséklet, a hőségnapok számának emelkedése, az egyenetlen csapadékeloszlás, és az UV-sokk. Ennek hatása a romló hozamokban és minőségben máris tetten érhető. Az alábbi termelési görbe emiatt hamarosan lefordul majd, tartósan. A régóta stabil globális mérleg elkezd majd romlani. Ez áremelkedést jelent még akkor is, ha a pénzpiaci befektetők, ahogy történik az most is, másfelé keresik a pénzüket. Ez azonban a jövő.
A jelen az, hogy a nyári aratás végével immár tényszerűen tudunk beszélni arról, hogy teszi kiszámíthatatlanná az időjárás a szántóföldi növények mennyiségi és minőségi termelését. Keményebben fogalmazva: nem a piaci árak a kiszámíthatatlanok, hanem a termés, amire időnk és egyéb erőforrásaink túlnyomó többségét fordítjuk. A július végi jelentések szerint az aratás átlagos eredménnyel zárult. A vetésterületek csökkenő tendenciáját mennyiség tekintetében több növényfajnál is részben kompenzálták a viszonylag kedvező hozamok, kivétel ez alól az őszi káposztarepce. Az információk alapján a nyári aratású növények tekintetében az ország ellátása biztosított és jelentős - többmillió tonnás - export árualap is képződött.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai alapján az őszi búzából az idei 864,5 ezer hektáros területen az országos termésátlag 5,8 t/ha körül alakult. Ez az érték kis mértékben meghaladja a tavalyi és az elmúlt öt év termésátlagait is. A hektáronkénti hozamok és a terület alapján idén összesen közel 5 millió tonnás búzatermés alakult ki, ami bőven fedezi a 3 millió tonna körüli éves hazai felhasználást. Az étkezési minőségű kategóriába sorolható termés is elegendő az 1,1 millió tonna körüli hazai éves őrlési szükséglet kielégítésére.
Az őszi árpa betakarítása fejeződött be legkorábban. A korábbi évekhez képest alacsonyabb - 260 ezer hektáros - területen országosan 5,7 t/ha-os hozam alakult ki, ami 3,7 százalékkal magasabb a tavalyi értéknél és lényegében megegyezik az elmúlt öt év átlagával. Az összes őszi árpatermés megközelíti az 1,5 millió tonnát, ami bőven fedezi az éves kb. 1 millió tonnás hazai felhasználást. A véglegesnek minősíthető adatok alapján a rozsnál 2,9 t/ha, a tavaszi árpánál 4,7 t/ha, a tritikálénál 4,3 t/ha, a zabnál pedig 3 t/ha a termésátlag, amelyek nagyrészt megfelelnek az elmúlt évek átlagos értékeinek. A magborsót is betakarították a gazdák, a 13 ezer hektáros területen az országos termésátlag 2,4 t/ha, ám jelentős mértékű a szórás az egyes vármegyék között.
Az őszi káposztarepce betakarítása is befejeződött. Az országos termésátlag 2,5 t/ha körül alakul. Az őszi vetésű növényi kultúrák közül az idei év időjárása az őszi káposztarepcét viselte meg leginkább, a korábbi évekhez képest érezhetően alacsonyabb - 174 ezer hektáros - terület és a korábbi időszakoknál ugyancsak kisebb hektáronkénti hozamok összetett hatása miatt az összes termés 432 ezer tonna körül alakul.
Egyik oldalról a vetésszerkezetben érzékelhetőek a változások. Többen nagyon rugalmatlanok és ez sok gazdaság végét hozza el már ebben az évben, de leginkább 2025-ben. A búza, a kukorica, a repce, és - egy rövid kiugrás után - az árpa területe trendszerűen csökken, míg növekedést az örök szerelem, a napraforgó és az új szerelem, a szója területe mutat. Nem szabad ész nélkül új növényi kultúrák termelésébe beleugrani, csak olyan terméket szabad előállítani, aminek látjuk az eladási pontjait, tehát kialakult értéklánccal rendelkezik. Ebből nekünk nagyon kevés van. Ki kell alakítani újakat, hiszen növények sora iránt mutatkozik erős, tartós kereslet.
Hogy ez kinek a dolga, az sarkalatos kérdés Magyarországon, és rámutat legnagyobb gyengeségünkre, az együttműködési készség hiányára. Mit kell tenni? Megszervezni. Kinek? Mindenkinek, aki részt szeretne venni benne. A termelők hajlamosak azt hinni, hogy nem az ő dolguk. Nekik csak termelni kell. Hatalmas, korszakos tévedés. Ahhoz pedig, hogy fenntartható utat építsünk ki magunk előtt, meg kell tanulnunk számolni. Nemcsak a beruházások megtérülését, hanem mindennapi tevékenységünk számszaki alapjait is meg kell teremteni. Akinek pedig nem jön ki a matek, azoknak kell leginkább nehéz döntéseket hozniuk.
A szántóföldi gazdálkodási környezet tartós megváltozása immár tény. A kontinensünket a választások előtt elöntő tüntetési hullám is jelezte, hogy vége egy korszaknak. A szigorodó szabályok és az importnyomás miatt nem kétséges, hogy a gazdaságos üzemméretek növekedni fognak. Az előttünk álló években egyre többen fogják elhagyni a mezőgazdaságot nyugaton és nálunk is. Az importigény emelkedni fog. Ebből a veszélyből akkor lesz számunkra esély, ha mást, jobbat tudunk kínálni, mint a külső versenytársak. Ez súlyos stratégiai kérdés, amit nem üzemi szinten kell megválaszolni. Szakmai szervezettség és irányítás kell a kollektív tudás erősítésére, azon irányok megtalálására és felépítésére, amelyek a fenntartható agrárium felé vezetnek.
A szántóföldi növénytermesztést folytatók körében a tevékenység szélesítése is gyakran vetődik fel ötletként mostanság. Tehát nem csak a vetésszerkezet színesítésében gondolkodnak, hanem új lábak növesztésében is. Legyen az szárítás, tárolás, energetikai korszerűsítés, takarmánykeverés, ültetvénytelepítés, üvegházépítés, állattartás, feldolgozás vagy éppen szektoron kívüli fejlesztések.
Ezen ötletek megvalósíthatósága mindenütt eltérő, de a tervezések során érdemes korlátainkkal messzemenően számolni. Új értékláncot felépíteni mindig nehéz, egyedül rendre nem is megy. Mint ahogy a vertikális integráltság növelése sem való mindenkinek.
Egyre kisebb metszetet képeznek a szektorok között azok, akik állatokkal és növénytermesztéssel egyaránt foglalkoznak. Számukra jellemzően a takarmánytermelés elsőbbséget élvez az árunövényekkel szemben. Viszont az árcsökkenések a saját előállítású takarmányoknál kevésbé tudnak érvényesülni, mint a vásároltaknál. Nyilván a készletek függvénye az is, hogy mikor kezd meglátszani az önköltségen az olcsóbb takarmány. Szóval, nem jelenthető ki egyértelműen, hogy az állattartók kedvezőbb helyzetben lennének a növénytermesztőknél. Az viszont igen, hogy az élő állatok és állati termékek árai nem rendeződtek vissza. Látunk korrekciót, de egy magasabb szinten kezdtek el stabilizálódni. Ez azt jelenti, hogy a termelési költségek jobban érvényesíthetők az eladási árakban, mint a növények esetében. Idén a korai húsvét miatt az év eleji, szokásos keresleti hullám hamarabb véget ért. Ezzel együtt a takarmányárak és a feldolgozóipar helyzete nem utal újabb jelentős áremelkedési hullámra az élő állatok és állati termékek esetében sem. Viszont, esetükben már az árstabilitás is pozitív tényező.
Hatékonyság, önköltség kérdése, hogy nálunk melyik állattartó tudott tavaly és idén megfelelő tartalékot képezni a szűkösebb időkre, a fejlesztésekre. Az idei kilátások is kedvezőbbek a növénytermesztőkénél, mert ott nem sok remény van a magasabb árakra. Figyelemre méltó változás, hogy míg korábban jellemzően a kereskedők keresték a növénytermelőket, ma már éppen fordítva, a termelő fut a vevő után.
Lefelé mutató árgörbék
Akár a búza, akár a kukorica, a repce, a szója tőzsdei árgörbéi egyaránt lefelé mozognak ezekben a hetekben. Mi is történt 2023-ban? A gabonafélék árai visszatértek nagyjából arra a szintre, ahol a Covid és a háború előtt voltak. Hiányok csak lokálisan voltak ebben az időszakban. A globális készletek rendben vannak, a termelés és felhasználás évről évre emelkedik. A korrekcióhoz persze az is kellett, hogy a többi befektetési terület jól teljesítsen, így a gabonatőzsdéken alacsony a kötésállomány. Érvényesülni tud tehát a növekvő termelés és készletek hatása.
Az, hogy a részvénypiaci mozgások és a terményárak milyen szorosan függenek össze, jól látható az alábbi, amerikai tőzsdei árakon. Persze kissé leegyszerűsítve a dolgot: az S&P500 részvényindex tartósan emelkedik, sorra dönti a csúcsokat. Eközben a chicagói árutőzsdén csak akkor tudott kisebb rali indulni, amikor április közepén rövid időre a részvénypiac elbizonytalanodott az amerikai alapkamatvágással összefüggő vita miatt. Azóta ismét felfelé rohannak a részvényárak, a búzáé pedig zuhan.
Ami a kilátásokat illeti: amíg a részvénypiacok agilisak, emelkedők, addig kevéssé számíthatunk élénkülésre, áremelkedésre a gabonapiacon. A terméskieséseket a világ egyik felén jellemzően kompenzálja a másik. Kisebb hullámok viszont jönni fognak. Úgy, ahogy tették azt április második felében. Ezeket ki kell használni, mert nem trendszerűek.
Következtetések
Miközben a szántóföldi növények tartósan kedvező piaci viszonyai a termelési kedvet hosszú évekig magasan tartották, addig az állattartókat kirostálták a hektikus piaci, jövedelmezőségi viszonyok. Amennyiben a terményárak tartósan alacsonyak maradnak, az állattartók kedvező költségviszonyok között tovább fognak erősödni. Közülük is egyre többen lesznek képesek arra, hogy hatékonyságukat nemzetközi versenyképességi szintre emeljék. Így, amikor érkezik a következő hullámvölgy, már nagyobb ellenálló képességgel fognak rendelkezni. Mindez pedig egy koncentráltabb mezőgazdaságot láttat. Jóval nagyobb gazdaságos üzemméreteket, mind a növénytermesztésben, mind az állattartásban. Csakhogy, míg a növények kínálata sokkal szélesebb, több fajból álló lesz, addig az állatoké marad a mostani néhány.
Összességében úgy látszik, hogy az árak stabilitása a növénytermesztők számára veszély, az állattenyésztők számára inkább esély. Veszély, mert a költségek optimalizálása nélkül idén is csak a leghatékonyabbaknak lesz jövedelmező a növénytermesztés. Ez a hatékonyság azonban már messze nem csak azt jelenti, hogy mennyiért állítom elő a terményt, hanem azt is, hogy mit termelek, hogyan őrzöm meg minőségét, és mikor adom el. Esély, mert ezeken az árakon az állattartók jövedelmezően tudnak dolgozni. Ennek jelentősége abban az évben, amikor lefelé mennek a finanszírozás kamatai és nyílnak a beruházási pályázatok, kiemelt. Aki nem tud pályázni, az lemarad egy olyan piaci környezetben - legyen az növény vagy állat -, amikor a versenyképesség a korábbiaknál is élesebben méretik meg.
Az állattartás erősödése és a növénytermesztés nehézségei előbbiek felé tolják el a következő években a kibocsátás szerkezetét. Ennek tartóssága, időbelisége persze igen sok tényező függvénye, de nem rövid távú jelenség.
A cikk szerzője: Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője
