Már tudni, lesz-e komoly eső a következő 5 napban: itt a friss előrejelzés

agrarszektor.hu2024. augusztus 19. 17:32

Sokfelé alakultak ki záporok, zivatarok a múlt hét második felében Magyarországon, és bár az ezekből hulló csapadék jókora területi változékonyságot mutat, valamennyi nedvességet csaknem mindenhol kapott a vegetáció. Ugyanakkor ez az eső már nem sokat segít a kényszerérés különböző fázisaiban járó kukorica és napraforgó állományok terméskilátásain. A folytatásban kedden és szerdán számíthatunk még záporokra, zivatarokra, a hét második felében azonban száraz, meleg időre van kilátás.

Forró, nagyrészt száraz időben volt részünk az elmúlt héten, de szerdáról csütörtökre éjszaka, majd a hétvégén többfelé alakultak ki záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet legfrissebb jelentéséből. A lehullott csapadék mennyisége nagy területi változékonyságot mutat, az északi, északnyugati országrészben többfelé 20-60 mm közötti mennyiség is lehullott, de nagy területen 5 mm-nél kevesebbet mérhettünk, néhol pedig egyáltalán nem esett. Az elmúlt harminc nap csapadékösszege így a nyugati és az északi országrészben valamint a nagyobb felhőszakadások által érintett foltokban 30-70 mm között alakul, de az Alföldön sokfelé a 10 mm-t sem éri el. A sokéves átlagtól vett negatív eltérés továbbra is 20-60 mm közötti.

A felszín közeli talajréteg az elmúlt napokban csapadékosabb északi és nyugati tájakon alaposan átnedvesedett, a középső rétegbe is jutott a nedvességből. Ugyanakkor az Alföldön, és jókora területen a Dunántúlon is kritikusan száraz maradt a talaj felső egy méteres rétege. Az aszály az északi országrészben csökkent nagy területen számottevően, azonban hazánk területének bő kétharmadán továbbra is nagyfokú vagy súlyos aszály tapasztalható.

A vegetáció bő két héttel előrébb jár a fejlődésben a szokásosnál, amihez a szántóföldi kultúráknál még az aszály is hozzátesz a kényszerérés miatt. A napraforgó és a kukorica állományok a növényszáradás fenológiai fázisába léptek. A legfrissebb műholdas mérések alapján az NDVI index növényspecifikus éves menetében a 2022-es rendkívüli aszálytól sokkal jobb a helyzet, de az ideálistól nagyon messze vannak az állományok. Az évi maximális zöld tömegben is elmarad az idei év az optimálistól, és főleg a kukoricánál látványosan hamarabb kezdődött a növényszáradás. Bár égető szükség lenne az esőre, a legtöbb táblában már egy kiadós csapadék sem segít az állományokon. A virágzás és a szemképződés fázisában sajnos még az átlagos csapadékmennyiséget sem kapták meg, a tartós aszály és hőség miatt az öntözés nélküli állományokban igen gyenge termésátlagok várhatók.

A következő napokat tekintve a hét első felében várhatók még záporok, zivatarok, majd csütörtöktől anticiklon alakítja időjárásunkat, és száraz, meleg időre lehet számítani. Kedden és szerdán többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, melyek felhőszakadással, néhol jégesővel járhatnak. Fülledt lesz a levegő, napközben kevéssel 30 fok alatti értékeket csak a Nyugat-Dunántúlon mérhetünk, máshol 30-35 fokig melegszik a levegő, és éjszakánként is csak 20 fok körüli értékekre van kilátás. Szerdán napközben egy hidegfront vonul át fölöttünk, melynek hatására csütörtökön átmenetileg pár fokkal mérséklődik a meleg, de péntektől visszatér a kánikula, ugyanakkor már nem lesz fülledt a levegő. A talajok nedvességtartalma a hevesebb záporok által érintett területeken a hét első felében még növekedni fog, főként a felszín közeli rétegben, majd csütörtöktől ismét a nedvességvesztés lesz a meghatározó.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
talaj, kukorica, aszály, napraforgó, csapadék, eső, időjárás, magyarország, nyár, zivatar, zápor, felhőszakadás, nedvesség,