Az agrártárca terveiről vallott Nagy István: ez minden vadászt érint itthon

MTI2024. augusztus 24. 16:59

Fontos megújuló természeti erőforrás Magyarország vadállománya, melyet védeni szükséges, de szakszerűen és fenntartható módon gazdálkodni is kell vele - jelentette ki az agrárminiszter köszöntő beszédében Lakiteleken, az Országos Vadásznapon. Nagy István a Hungarikum Ligetben tartott eseményen elmondta: a kormány részéről tisztában vannak azzal, hogy a vadgazdálkodás ágazati kapcsolataiban központi jelentőséggel bír a vadkár és a vadban okozott kár, amelyek a természetgazdálkodási ágazatok harmonizációja terén a legérzékenyebb konfliktusforrásnak számítanak.

A miniszter kiemelte: az egészséges, jó genetikai értékű vadállomány fenntartásában a vadászat kulcsfontosságú. Nagy István ugyanakkor azt is üzente a vadászatra jogosultaknak, hogy fogadják el: a lokálisan túlszaporodott nagyvadállomány jelentős létszámcsökkentése nem odázható el. Hangsúlyozta, hogy a nagyvadállomány szabályozása során a mennyiségi szemlélet helyett a kisebb létszámú, de jobb minőségű vadállomány kialakítására kell törekedni. Beszámolt arról is, hogy a nagyvadállomány apasztása a vadászterületeken folyamatos, e tekintetben a létszámcsökkentési cél országosan egységesnek tekinthető. Ezért alapvető követelmény az éves vadgazdálkodási tervben meghatározott vadelejtési előírások maradéktalan teljesítése - fűzte hozzá.

A nagyvadhasznosítás fokozásával a vadkárok csökkenhetnek, a vadhúsból és a trófeából származó árbevételek növekedhetnek, mindemellett pedig a túltartott vadállomány okozta társadalmi konfliktusok is enyhülhetnek

- mondta a tárcavezető. Tájékoztatása szerint a 2023-2024-es vadgazdálkodási évben 39,6 milliárd forint árbevétel 35,9 milliárd forint költséggel párosult, így az ágazat mintegy 3,7 milliárd forint eredményt realizált. Ebben az időszakban 1449 vadászterületen 343 ezer nagyvadat ejtettek el, mezei nyúlból és fácánból összesen 537 ezret hasznosítottak, továbbá 72 970 trófeát bíráltak el.

Nagy István hangsúlyozta, szoros együttműködésre van szükség a vadászatra jogosultak és a gazdálkodók között a vadkár megelőzéséhez. Ha a vadkár mégis bekövetkezik, akkor a megegyezést tartja a leginkább célravezetőnek, hogy a helyzet ne mérgesedjen el és minél kevesebb ügy kerüljön bíróság elé.

Az agrártárca tervezi a belterületen megjelenő vagy jelen lévő vadászható állatok által okozott károk jogszabályi környezetének felülvizsgálatát is. Továbbá a tervek között szerepel a Vadhatás Monitoring Rendszer kidolgozása és bevezetése

- mondta. Kiemelte, a digitalizáció irányába tett fontos lépésként megteremtették az elektronikus beírókönyv használatának lehetőségét. Egyszerűsítették a vadászlőfegyverek tárolásának szabályait. A vadászati utánpótlás kinevelése érdekében pedig bevezették az ifjúsági vadászatot - sorolta az agrárminiszter.

Lezsák Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a vadgazdálkodásnak mintegy 200 milliárd forint az éves bevétele, de nagyon sok a kiadása is. Az 1400 vadgazdálkodási egységet fent kell tartani, 3000 hivatásos vadász ellátmányáról kell gondoskodni, építeni és karbantartani kell az utak menti vagy a mezőgazdasági termőföldek melletti kerítéseket. Továbbá gondoskodni kell a vadállomány téli és kora tavaszi takarmányellátásáról. Ennek ellenére évente csak három-négy vármegye vadgazdálkodási pénzügyi mérlege veszteséges, a nagy többségé nyereséget mutat - emelte ki. Példaként említette, hogy Bács-Kiskun vármegye vadgazdálkodási pénzügyi mérlege hosszabb ideje pozitív.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
vad, szarvas, vadgazdálkodás, vadászat, őz, vadhús, vadász, agancs, trófea, vadkár, gímszarvas, vadállomány, vadászterület,