Ez a növény lehet 2024 nagy nyertese a magyar földeken?

agrarszektor.hu2024. augusztus 27. 16:27

Közös európai stratégiára van szükség, amely csökkenti és hosszú távon akár meg is szüntetheti a fehérjetakarmányok esetében meglévő importfüggőségünket, ezért tovább kell növelni a GMO-mentes fehérjenövények vetésterületét - jelentette ki Nagy István agárminiszter a Szója Roadshow újmohácsi állomásán

A tárcavezető beszédében kiemelte, a sikeres szójatermesztés egyik kulcsa az, hogy elérhetők legyenek a helyi viszonyokra nemesített, nagy terméspotenciálú fajták. Hazánkban a gazdák számára jó lehetőségek vannak fajtaválasztásra, a Közösségi Fajtakatalógus például 746 fajtát kínált az idén. Ebből 52 fajta hazai körülmények közötti termesztéséről is minimum két, illetve három év vizsgálattal meggyőződött a fajtaregisztrációért felelős hatóság, ezek ugyanis a Nemzeti Fajtajegyzékben is megtalálhatók - tette hozzá.

Nagy István hangsúlyozta: az agrártárca célja az évi több százezer tonna import szójadara kiváltása, és GMO-mentes takarmánybázis létrehozása, ezért a termesztés fenntartható bővítése mellett a hazai feldolgozást is fejleszteni kell, amihez rendelkezésünkre állnak támogatáspolitikai eszközök. A szemes fehérjenövények esetében nyújtott, termeléshez kötött támogatási forma évi 15,9 millió eurós keretösszegben továbbra is elérhető a gazdák számára az alaptámogatáson és az újraelosztó támogatáson felül.

A miniszter kitért arra is, hogy a KAP Stratégiai Tervben a következő években is kiemelt forrás jut a mezőgazdasági termékek értéknövelésének előmozdítására, illetve a feldolgozóipar fejlesztésére. A Magyarországon stratégiai ágazatnak tekintett élelmiszeripar továbbra is jelentős mértékű forrásokra számíthat. A kapcsolódó két kiírást - összesen 200 milliárd forint keretösszeggel - már meghirdette az Agrárminisztérium. Az egyik a kisebb, a másik a nagyobb léptékű fejlesztéseket támogatja, és előbbi kapcsán augusztus 13-ától már a kérelmek is benyújthatók - fűzte hozzá Nagy István.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, takarmány, import, szója, szójadara, vetésterület, fehérje, fajtaválasztás, fehérjenövény,