Úgy drágul ez a népszerű élelmiszer, hogy már egyre többen hamisítják

agrarszektor.hu2024. augusztus 27. 11:27

Annyira megnehezítette az olívaolaj-termesztést a szélsőséges időjárás, hogy a világpiaci ára két év alatt több mint kétszeresére nőtt. Ugyanakkor nem csak ez a baj, soha nem próbálkoztak még annyian az olívaolaj hamisításával, mint mostanában, év elején rekordot döntöttek a csalással kapcsolatos ügyek az Európai Unióban - írja a Telex.

Elképesztően elszállt az olívaolaj ára az utóbbi időben, a szélsőséges időjárás itt is megtette a hatását. Jól látszik ez a hamisításokban is, hiszen míg 2018 első negyedévében az EU mindössze tizenöt címkézési hibára, potenciális csalásra és szennyezett olajra vonatkozó bejelentést regisztrált, idén az első három hónapban már ötvenet - és ezek csak azok az esetek, amiket a tagállamok észleltek és jelentettek az EU egészségügyi főigazgatóságnak.

Mivel az Európai Unió vezető szerepet tölt be a piacon, így egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül kezelnie a problémákat. Márpedig van belőlük bőven: a termelők dolgát a hőhullámok, a csapadékhiány és a nehézkes öntözés mellett a gyakori erdőtüzek és a madarak okozta károk is egyre nehezítik, olyannyira, hogy a kisebb termelők között gyakori jelenség, hogy le se szedik a termést, annyira nem érné meg foglalkozni vele kis mennyiségben. Mára rég nem látott készlethiány alakult ki Európában, a lánc végén a fogyasztó pedig az extrém mértékű inflációból érzi a zavarokat.

A 2022-2023-as uniós termelésben mindössze 1,4 millió tonnát produkáló szüret rég nem látott mértékű visszaesést hozott, utoljára a 2014-2015-ös szüret volt hasonlóan rossz. Tízéves távlatban ez az adat a harmadik legrosszabbnak számít, és messze elmarad mind a 2012 és 2024 közötti átlagtól (1,86 millió tonna), mind a 2021-2022-es rekordszürettől.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
szüret, csapadék, öntözés, olaj, infláció, időjárás, ültetvény, csapadékhiány, hőhullám, olíva, olívaolaj,