Tervezzünk előre a kalászosok őszi gyomirtásával! (x)

PR2024. augusztus 28. 13:54

Gyomirtsunk okosan ősszel a kalászosokban!

Az időjárás egyre kevésbé alakul az általában megszokott módon: az elmúlt ősz és tél rendkívül csapadékos volt, sok helyen a tervezett őszi kalászosgyomirtások elmaradtak, így a nagy széltippan erőteljes térhódításával és fertőzésével találkozhattunk a nyári betakarítások előtt. Ez előre vetíti, hogy a nagy mennyiségű elhullott gyommag a következő évre is biztosítja a széltippan megjelenését és fertőzését.

Kevés csapadék hullott idén nyáron a repcetermesztés szempontjából fontos területeken is, így a betakarított táblákon kikelő árvakelésű repcék zömében az utóveteményben fognak kicsírázni. Így a repcét követő kalászosunkban nagyon oda kell majd figyelni, mivel ezek komoly gyomkonkurenciát jelenthetnek a csírázó gabonának a többi magról kelő gyom mellett.

Mindezek mellett a késő őszi és téli időjárás a klasszikus ősszel kelő gyomoknak (mint pl. a veronikafajok és a tyúkhúr) is kedvez, ezek már kora tavaszra nagyon megerősödhetnek, így ezeket célszerű már ősszel kiirtani a területről.

Összefoglalva tehát, ha a területünkön

  • erős a nagy széltippan vagy egyéb egyszikűek jelenléte,
  • repce előveteményt követően kerül kalászos gabona a területre és/vagy
  • általánosan jellemzően erős veronikafajok és tyúkhúr jelenléte,

célszerű lehet a gyomirtást ősszel elvégezni, ezzel teret engedni a gabonák zavartalan kezdeti fejlődésének.

Milyen kultúrákban és kártevők ellen használható?

Őszi búzában, őszi árpában, tritikáléban és rozsban engedélyezett az egy- és kétszikű gyomok ellen. Egy csomag 33 hektár kezelésére elegendő. A nagy széltippan (és egyéb egyszikűek) elleni hatékonysága mellett erőteljes kétszikűirtó hatást is ad, beleértve a fejlett repce-árvakeléseket, veronikafajokat, tyúkhúrt, pipacsot stb.

Miből áll a gyomirtószer csomag?

Battle® Delta 0,3 l/ha és az Ally® Max 30 g/ha kombinációjából áll 0,1 % Trend® 90 nedvesítő szerrel kiegészítve.

Milyen hatóanyagok és hogyan biztosítják a hatékonyságát?

4 hatóanyag (flufenacet, diflufenikán, metszulfuron-metil és tribenuron-metil) kombinációja biztosítja, hogy megfelelő időzítéssel a jellemző egy- és kétszikűek ellen is hatékonyan fel tudjunk lépni. A kombináció hatékonyságát levélen és talajon keresztül is kifejti és hosszú tartamhatással is bír, mely biztosíték a megfelelő hatásra. A készítmény szelektív, így a permetezés utáni nagy mennyiségű csapadék sem okoz kárt a kalászosokban.

Hogyan javasoljuk az alkalmazását?

Kijuttatását a kalászosok 3 leveles korától a nagy széltippan 1-2 leveles állapotában javasoljuk.

És mit tehetünk, ha leginkább csak az egyszikűek okoznak gondot?

Az FMC-Agro és a termelő partnereink tapasztalatai alapján a Battle® Delta gyomirtó szer 0,6 l/ha dózisa az egyre több helyen problémát okozó parlagi ecsetpázsit ellen is magas hatékonysággal bír a nagy széltippan mellett, valamint az olaszperje ellen is jó eredményeket érhetünk el, ami az őszi gabona korai erőteljes fejlődését biztosítja.

Még egy kis plusz:

A Battle® Max és a Battle® Delta gyomirtási megoldások azokban a búzafajtákban is használhatók, ahol klórtoluron-érzékenység miatti korlátozni kell bizonyos szerek felhasználást, mivel ezt a hatóanyagot nem tartalmazzák!

Válassza az FMC-Agro őszi gyomirtási technológiáit, ha Önnek is problémái vannak kalászosokban a korán csírázó egy- és kétszikű gyomokkal! Bízunk benne, hogy őszi gyomirtási technológiáink Önt is segítik majd a kalászos gyomok elleni védekezésben és bizonyítani fogják hatékonyságukat!

www.fmcagro.hu, Facebook: @FMCAgroHungary

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük, mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.

(x)

Címlapkép forrása: Egyéb
Címkék:
gyomirtás, kalászos, gyomirtószer, őszi-gyomirtás, FMC,