Amerikában már csak műtehenet fejhetnek a gyerekek

Amerikában már csak műtehenet fejhetnek a gyerekek

agrarszektor.hu
Régi tradíció látszik megszakadni a hagyományosan nyár végén tartott amerikai tehenészeti vásárokon, a gyerekek – és nemritkán a felnőttek – körében régóta népszerű fejési bemutatókon ugyanis már csak műtehénen próbálhatják ki a fejést az érdeklődők. Az ok az USA-ban egyre inkább terjedő madárinfluenza, amely idén először teheneket, sőt a velük dolgozó embereket is megfertőzte – a szakemberek megdöbbenésére. A járvány terjedése aggasztja a hatalmas amerikai tejelő ágazatot, amely a hagyományos, a városiak és a családok körében is népszerű vásáraira egy sor új szabályt léptetett érvénybe több tagállamban is. Jónéhány vásárt pedig meg sem tartanak idén.

Michiganben, ahol idén a tejipari dolgozók és a tehénálllományok is megbetegedtek a madárinfluenzában, néhány kifejezetten értékes tehenet készítenek fel az állami állatvásár színpadára. Az állami vásár szervezői idén a Milkshake és Buttercup, két életnagyságú üvegszálas műtehenet visznek a népszerű fejési bemutatóra, amelyeknek gumiból készült és vízzel töltött tőgyük van. A minnesotai állami vásár Moo Booth-jának vezetője hasonló megoldással állt elő a gyakorlati fejési eseményhez: egy Olympia nevű tejelő műtehénnel. "Normális esetben egy igazi tehén állna ott" - mondta Jill Nathe, a vásár mezőgazdasági és versenyügyi főigazgató-helyettese. "De ezt most nem tudjuk megtenni."

EZ IS ÉRDEKELHET

Átgondolják a hagyományokat

A járvány kitörése arra kényszerítette a gazdákat és a résztvevőket, hogy új vizsgálati szabályokat léptessenek érvénybe és meg kell oldani azt is, hogy az állatok egészségi állapota megfelelő legyen, mielőtt belépnének a kiállítási térbe.

Több államban is új szabályokat alkottak

A vírus tehénállományok közötti terjedésének kockázata arra késztetett néhány michigani megyei vásárt, hogy törölje a tejágazati bemutatókat, míg az iowai állami vásár bezárta a fejőcsarnokát. Minnesotában az állami vásár munkatársai a COVID-korszakból származó készletekből extra kesztyűket és arcvédőket szereztek be az állattartó személyzet számára, és a vemhes tejelő teheneket nem engedték be a vásár ellőközpontjába.

Rick "RT" Thompson wisconsini tejtermelő elmondta, hogy gondosan időzíteni kellett az állatorvosának látogatásait, hogy a H5N1-re vonatkozó tejvizsgálati eredmények a különböző vásárokon előírt időablakon belülre essenek. Az állatorvos felesége személyesen vitte el a mintákat a Madisonban lévő állami laboratóriumba, hogy azok időben megérkezzenek a vizsgálathoz. "Ez nem egy kényelmes dolog" - mondta az 57 éves Thompson, aki 46 éve jár a wisconsini állami vásárra.

EZ IS ÉRDEKELHET

Michigan kitiltotta a tejelő teheneket minden nyilvános kiállításról, amíg az állam két hónapig nem talál fertőzött állományt. Mivel évente csak egy állami vásár van, a lehetőség 2024-re elszállt. Michigan utoljára hétfőn jelentett esetet.

"Mindannyian vártuk azt a 60 napos ablakot" - mondta LC Scramlin, a Michigan Állami Vásár állattenyésztési igazgatója. "De folyamatosan újabb és újabb esetek történtek."

Érkezéskor teszt, a legértékesebbeket el sem viszik

A Wisconsini Állami Vásáron az állatorvosok megvizsgálták a szarvasmarhákat, mielőtt azok leszálltak volna a pótkocsijukról, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az állatok megérkezésükkor egészségesek - a kiállítók szerint ez eltér a korábbi évektől.

A madárinfluenza kockázata elég volt ahhoz, hogy meggyőzze Jennifer és Bethany Droesslert, hogy egy tehenet otthon tartsanak. A Wisconsin állambeli Cuba Cityből származó testvérek inkább más szarvasmarhákat vittek magukkal, hogy bemutassák őket a rendezvény Dairy Lane-jén, ahol a vásárlátogatók megsimogathatták és szelfizhettek a több mint 1000 fontot (454 kg) nyomó állatokkal.

A dolgozók mindannyian felépültek, és az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja szerint a H5N1 továbbra is alacsony kockázatot jelent a lakosságra nézve. A CDC mégis azt tanácsolja az embereknek, hogy ne egyenek, igyanak vagy érintsenek meg semmit a vásárok állatos területein.

Sokan nem veszik komolyan

Wisconsinban, a második számú tejtermelő és sajttermelő államban több vásárlátogató azt mondta, hogy nem tudott az irányelvekről, és nem is aggódik azok miatt. A látogatók gyakran finomságokat rágcsáltak, miközben a tehenek között sétálgattak. "Nem hiszem, hogy ez nagy kockázat" - mondta a 88 éves O.E. Glieber a wisconsini Delafieldből, aki unokáival érkezett a vásárra. Hozzátette: "A járványügyi hivatal sok mindent túlreagál."

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?