Kiderült, hányan jelentkeztek agrárszakképzésre 2024-ben Magyarországon

MTI2024. szeptember 2. 17:29

Az agrárszakképző intézményekbe 3532 diák iratkozott be a 2024-2025-ös tanévre, a felnőttoktatásban résztvevőkkel együtt 4200-an kezdik meg a tanulmányaikat ezen a területen - mondta az agrárminiszter hétfőn Hajdúböszörményben. Nagy István, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium évnyitóján, ahol hivatalosan is megnyitotta az agrárszakképzési tanévet azt mondta, az ágazatban szinte minden folyamatosan változik: új technológiákat kell megtanulni, új eszközökkel, új berendezésekkel kell dolgozni, de egy dolog soha nem kerülhet veszélybe, a mindennapi kenyér megtermelése.

A szakképzési rendszer átalakítása kapcsán megjegyezte: a tapasztalatok azt jelzik, a magyar szakképzési rendszer jól vizsgázott, tízből hat fiatal választja a szakképzést, és 2024-ben is a legtöbben a technikumokat választották az általános iskola elvégzését követően. Hozzátette: a széttagolt intézményi struktúra helyett a lassan öt éve létrehozott agrárszakképzési centrumok ma már egységes rendszerként kezelik a hozzájuk tartozó iskolákat. Nagy István beszélt a duális képzés előnyeiről, és megállapította, hogy a szakképzés átalakításának eredményeként az agrár felsőoktatás is egyre népszerűbb. Magyarországon nyolc felsőoktatási intézményben lehet agrártanulmányokat folytatni, amelyek iránt töretlen az érdeklődés - fűzte hozzá.

Ma már nem a sáros gumicsizma jellemzi az agráriumot, hanem a modernizáció és a versenyképesség; a legfejlettebb informatikai eszközök, a robotika és a mesterséges intelligencia a mindennapok része a 21. század mezőgazdaságában

- mondta a miniszter.

Lévai Imre, az Északi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója jelezte: a centrumhoz tartozó agrárszakképző intézményekben 3500-an tanulnak, közülük 600 diák kezdi meg idén a tanulást. Az elmúlt négy évben kétmilliárd forintot fordítottak az intézményekben fejlesztésekre, az évnyitónak otthont adó hajdúböszörményi szakképzőben 270 millió fejlesztések történtek - tette hozzá.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
mezőgazdaság, oktatás, agrárium, tanulmány, versenyképesség, felsőoktatás, agrárképzés, robotika, modernizáció, agrárszakképzés,