Durva betegség terjed Romániában: tilalmat rendeltek el

MTI2024. szeptember 4. 15:27

Romániában keddtől betiltották az állatvásárokat és -kiállításokat a kiskérődzők pestisének terjedése miatt, a juhexport egyelőre zavartalanul működik - írta a Krónikaonline.ro. Csutak Nagy László helyettes államtitkár szerint a hatóság az élő állatok telepek közötti mozgását is készül megtiltani, így az exportra szánt állatokat kizárólag a kijelölt karanténfarmokra lehet majd szállítani, onnan kerülnek a konstancai kikötőbe.

Az erdélyi közéleti portál cikkében idézi az Országos Állategészségügyi Hatóság (ANSVSA) augusztus végén közzétett jelentését, mely szerint 62 fertőzött juh- és kecskeállományban mutatták ki a kiskérődzők pestisét. A kór megjelenése óta több mint 200 ezer állatot érintett. A legfertőzöttebb térség a Duna-deltát is magában foglaló Tulcea megye, de Konstanca, Temes és Ialomita megyében is jelen van a betegség.

A lap emlékeztet: bár a kiskérődzők pestisének terjedése lelassult, súlyos következményekkel jár a romániai juhászatra. A dél-romániai juhtartó gazdák egy csoportja hétfőn a kormánypalota előtt tüntetett, kérve, hogy a kormány dolgozzon ki átfogó támogatási tervet az ágazat megmentése érdekében. A kór miatt ugyanis jelentősen csökkent az állatok felvásárlási ára.

Marcel Ciolacu kormányfő az ágazat képviselőivel folytatott megbeszélés után közölte: számos gyors intézkedésben állapodtak meg a gazdákkal a kór terjedésének feltartóztatása érdekében, de ezeket nem részletezte. Csutak Nagy László helyettes államtitkár, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) alelnöke a lapnak elmondta: a romániai juhexport továbbra is működik a konstancai kikötőből. A felvásárlás azon térségekben zajlik, ahol nincs a kór miatt foganatosított intézkedés, és az importáló országok által kért teszteket is elvégzik. A konstancai kikötőből Jordániába és Szaúd-Arábiába hajózzák be az élő állatokat, és onnan szállítják tovább más arab országokba.

 

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
juh, import, export, románia, kecske, állategészségügy, kérődző, felvásárlás, intézkedés, pestis, juhállomány, kiskérődző,