2024. december 18. szerda Auguszta
Alig veszik már ezeket a gépeket a magyar gazdák: sokan lemondanak róluk

Alig veszik már ezeket a gépeket a magyar gazdák: sokan lemondanak róluk

agrarszektor.hu
A magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 89,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket 2024. első félévében, ami 49 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi forgalomtól. Ugyanebben az időszakban alkatrészekre 41 milliárd forintot fordítottak, ami 6 százalékkal maradt el a bázisidőszak szintjétől. A géppiacon belül az erőgépek a meghatározók 56 százalékos részesedéssel, míg a munkagépek és egyéb gépek a forgalmazás 44 százalékát tették ki. A teljes értékesítésen belül a traktorok 33, a gabonakombájnok 11 százalékos arányt képviseltek.

A magyar gazdálkodók gépbeszerzési kedve éveken át, egészen az előző év első negyedévéig, töretlenül ívelt felfelé. Az elmúlt években a pályázati kiírásoknak és az akkori kedvező finanszírozási környezetnek köszönhetően az ágazat szereplői közül többen 3-5 évre előre betervezett beruházásokat valósítottak meg. 2023 második negyedévétől viszont bekövetkezett a recesszió, a gabonapiaci helyzet, a megnövekedett gépárak és a gyengülő finanszírozási lehetőségek, illetve a pályázatok kifutása óvatosabbá tették, kivárásra kényszerítették a gazdákat. 2023-ban a gépeladás 25%-kal csökkent, ezt a visszaesést csak kismértékben kompenzálta az alkatrészvásárlás 6%-kal nagyobb forgalma. A legnagyobb mértékű csökkenés a traktorok és a gabonakombájnok piacát érintette - derült ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentéséből.

EZ IS ÉRDEKELHET
EZ IS ÉRDEKELHET

2024-ben a géppiac tovább zsugorodott, idén márciusig 56%-kal esett vissza a mezőgazdasági gépérékesítés az egy évvel korábbihoz képest. A gépforgalmazás ismételt növekedéséhez a pályázatok mellett a gazdálkodás eredményessége is mindenképpen szükséges. A 2024-es esztendő a várakozás éve lesz, a banki hitelakciók, a lízingalternatívák mellett az új pályázati lehetőségek hozhatják vissza a gazdálkodók gépberuházási kedvét.

A vizsgált időszakban a végfelhasználóknak történő import beszerzésű és hazai gyártású mezőgazdasági gép- és eszközértékesítések 68%-át tíz forgalmazó szervezet bonyolította le, közülük a három legnagyobb gépkereskedő kezében összpontosult az összes magyarországi mezőgépeladás fele. A 2024. január-júniusi időszakban az első tíz cég és a három legnagyobb vállalkozás részesedése 11, illetve 9 százalékponttal csökkent a 2023. I. félévihez képest. A mezőgazdasági termelők a jelentős visszaesés ellenére továbbra is az erőgépek beszerzésére fordították a legtöbb pénzt, ez a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 56%-át tette ki. A teljes értékesítésen belül a vezérgépek közül a traktorok 33%-os, míg a gabonakombájnok 11%-os részarányt képviseltek.

A gépforgalom visszaesése előre látható volt, amire már 2022-ben és 2023-ban is több, az Agrárszektor által megkérdezett szakember is figyelmeztetetett. Az ágazat szereplői is úgy látták, hogy a gépbeszerzéseket befolyásoló tényezők alakulása - mint például a finanszírozás nehézségei a vonatkozó pályázatok kifutása után, a magas kamatszintek, a tartósan alacsony terményárak valamint, a pályázat időtartama alatt eredetileg több évre beütemezett fejlesztés és gépbeszerzés végrehajtása - miatt természetszerűleg fog következni néhány visszafogottabb év.

EZ IS ÉRDEKELHET

Még mindig a traktorok a legnépszerűbbek

A mezőgéppiac legfontosabb szegmense a traktor, amelyből bőséges a hazai választék. Az ismert nyugati, kelet-közép-európai, illetve távol-keleti márkákból 2024. I. fél évben az egy évvel korábbi időszakhoz képest 491-gyel kevesebb, azaz 864 új kerekes traktor frissítette a gépparkot 28,7 milliárd forint értékben. Közöttük a legnagyobb részarányt az 50 LE alatti, valamint az 50-100 LE-s kategória képviselte 33%-kal, illetve 21%-kal. Ezzel a 100 LE alatti traktorok a teljes traktorértékesítés több mint felét adták 2024 első hat hónapjában, míg egy évvel korábban ugyanez az érték mindössze 35% volt.

A gabonakombájnok értékesítése esett vissza a legdurvábban

Az önjáró rakodók értékesítése 29%-kal maradt el 2024 első hat hónapjában a bázisidőszak eladásaitól, ami 174 rakodógép eladását jelentette. Ezen belül továbbra is a teleszkópgémes rakodók iránt mutatkozott jelentősebb igény, az értékesített 126-ból 84-et a 7-9 méteres rakodási magasságú változatokból adtak el a kereskedők. A törzscsuklós homlokrakodókból 5%-kal, míg a csúszókormányos kisrakodókból 57%-kal csökkent az értékesítés. A traktorra szerelhető homlokrakodókból a bázisidőszakban eladott 251-gyel szemben 174 talált gazdára a 2024. január-júniusi időszakban, amelyek mintegy fele volt hazai gyártású.

Jóformán valamennyi mezőgazdasági munkagép iránt csökkent a kereslet idén

A mezőgazdasági munkagéppiacon is jelentősen visszaesett a kereslet a vizsgált időszakban. Legnagyobb darabszámban (1685 darab) a különböző talajművelő gépekre volt igény, melyekből 17%-kal csökkent az értékesítés 2024 első hat hónapjában az egy évvel korábbi eladásokhoz viszonyítva. A talajművelő gépeken belül a tárcsás talajművelőkből, a magágykészítőkből és a szárzúzókból vásárolták a legtöbbet a gazdálkodók. A szárzúzókból 35%-kal nőtt az értékesítés, a magágykészítőkből és a tárcsás talajművelőkből viszont 28%-kal, illetve 27%-kal csökkent a kereslet. A felmérés szerint az értékesített talajművelő gépek 29%-a volt hazai gyártású termék a vizsgált időszakban.

A gyümölcs- és szőlőápolás gépeiből 3%-kal mérséklődött a kereslet. Ebben a gépcsoportban az ültetvény szár- és venyigezúzók, valamint a kertészeti soralj- és tőközművelők voltak a legkeresettebbek. A tápanyag-kijuttató gépeknél (279 darab) 53%-kal, vetőgépeknél (231 darab) 59%-kal maradt el az értékesítés az egy évvel korábbitól. Előbbiből a legnagyobb részt a szilárdműtrágya-szórók (242 darab) képviselték. A vetőgépek közül a szemenkénti vetőgépekből értékesítették a legtöbbet (114 darab), ami 66%-kal maradt el a bázisidőszaki forgalomtól. A növényvédő gépek iránti kereslet 38%-kal csökkent. A piacra került 439 növényvédő gépből 268 függesztett, illetve vontatott, míg 26 önjáró szántóföldi permetezőgép, 69 pedig ültetvénypermetező volt. A szálastakarmány-betakarítók értékesítése 41%-kal csökkent, ezen belül a rendkezelők és a fűkaszák forgalma 45%-kal, illetve 44%-kal maradt alatta az egy évvel korábbinak. A bálázógépekből 71%-kal értékesítettek kevesebbet, összesen 78-ra volt vevő. Mellettük 29 új bálacsomagoló gépet adtak el, 51%-kal kevesebbet, mint 2023 első fél évében.

EZ IS ÉRDEKELHET
EZ IS ÉRDEKELHET

Felpörgött az öntözőgépek piaca?

Az öntözőgépek forgalma 65%-kal haladta meg az egy évvel korábbi eladásokat, 2024 első hat hónapjában 5,4 milliárd forintért értékesítettek lineáris, körforgó rendszerű, csévélődobos és csepegtető öntözőberendezéseket, míg 2023 azonos időszakában 3,3 milliárd forint értékben. A mezőgazdasági célú szállítójárművek eladása 37%-kal csökkent, pótkocsikból 258 darabot adtak el az egy évvel korábbi 407-tel szemben. A felmérés szerint az értékesített talajművelő gépek 29%-a volt hazai gyártású termék. A gazdaságokba került permetezőgépekből 36%, a szállítójárművekből 38%, a traktoros homlokrakodóknak pedig több mint a fele származott hazai gyártóüzemből. Az értékesített kombájnadapterek harmada volt magyar gyártású.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?