Jön az új támogatás: ezek a magyar gazdák juthatnak pénzhez 2025-től

Jön az új támogatás: ezek a magyar gazdák juthatnak pénzhez 2025-től

MTI
A kormány minden eszközt meg kíván ragadni ahhoz, hogy segítse a szőlő- és bortermelést Magyarországon, továbbá külön támogatási és fejlesztési programot hirdetett a Balaton turisztikai térségnek - mondta Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkár a 60. Badacsonyi Szüreten  Badacsonytomajban.

Latorcai Csaba a rendezvényt megnyitó beszédében kiemelte, 30 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre szerkezetátalakító támogatásra, amelyből jelentős arányban részesednek a badacsonyi szőlősgazdák is. Hozzátette, segíteni kell a "minden nemzetközi összevetésben helytálló" badacsonyi borok terjesztését is. Ezt a célt is szolgálja a magyar borok nemzetközi marketingjére rendelkezésre álló másfél milliárd forintos támogatási összeg. Az államtitkár ugyancsak célként fogalmazta meg, hogy a külföldiek számára is minél inkább vonzó nyaralási, sőt egész éves pihenési lehetőség legyen a térség.

Mint mondta, ezt kívánja segíteni a kormány azzal, hogy külön támogatási programot hirdetett és külön fejlesztési programot alkotott a balatoni turisztikai térségre. Kiemelte, hogy ennek keretében a jövő évtől külön forrásokat biztosítanak a Balaton-térségi önkormányzati együttműködéseknek és a térségi fejlesztésekre. Ezen belül külön segítséget és támogatást kívánnak nyújtani a különböző innovatív fejlesztések megvalósításához, az egész éves foglalkoztatás elterjesztéséhez, valamint a turisztikai attrakciók fejlesztéséhez - sorolta.

Latorcai Csaba szólt arról is, hogy sokan úgy tudják, az első szőlőtőkéket a rómaiak hozták Badacsonyba, de a legújabb kutatások szerint a kelták ültették az első tőkéket a hegy oldalába. Az államtitkár méltatta a település múltját, szerepét a magyar történelemben, valamint a helyi szőlőtermelők és borászok kemény kitartó munkáját, hogy helyt álltak a megváltozott éghajlati viszonyok között is, és már egy hónappal ezelőtt megkezdték a szüretet a 40 fokos melegben.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. szeptember 9. 05:59