Erre sokan vártak: 25 milliárdot kapnak a gazdák

agrarszektor.hu2024. szeptember 10. 16:32

Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 25,2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívásra, amely a magas termőképességű és nagy termésbiztonságú ültetvények létrehozását segíti. A támogatásnak köszönhetően új gyümölcs-, gyógynövénytermő és borszőlő ültetvények telepítésére, a biztonságos termeléshez elengedhetetlen öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére; továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzésére lehet támogatást igényelni.

Az üzemi szinten komplex beruházások megvalósítására az árbevétel és üzemméret vonatkozásában meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők jogosultak. A vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb 500 millió forint lehet. A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 100 millió forintig előleg is igényelhető a projektekhez - írja közleményében az Agrárminisztérium.

A kiírással az Agrárminisztérium a folyamatosan változó éghajlati körülményekhez és a piaci igények kielégítéséhez szükséges innovatív termesztéstechnológiai megoldások alkalmazását, valamint az öntözött ültetvények területének növelését kívánja ösztönözni. Az első benyújtási szakasz szeptember 10-től szeptember 23-ig tart. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek a szaktárca tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, támogatások, támogatási-kérelem, felhívás, szeptember, támogatási-rendszer, támogatási-keret, agrárminisztérium, milliárd, millió,