Sokan nem tudnak a szabályokról: csak így lehet most traktort vezetni itthon

Szedlák Levente2024. szeptember 10. 06:01

Bár a legtöbben csak akkor látnak traktorokat, kombájnokat és egyéb mezőgazdasági gépeket, ha szántóföldek mellett járnak, azt azért mindenki tudja, hogy valahogyan ezeknek a gépeknek is el kell jutniuk oda a telephelyükről. Hacsak a vezetők nem akarnak a "kertek alatt", jelöletlen utakon és "rövidítéseken" át közlekedni, akkor bizony fel kell hajtaniuk a közutakra is. Ezért van az, hogy az aratási időszakban látszólag megszaporodnak ezek a járművek az utakon, mivel azonban nagyobbak, lassabbak és több helyre van szükségük a manőverezéshez, gyakran feltartják a forgalmat. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezekre a gépekre teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a forgalomban részt vevő többi gépjárműre.

A nyári-őszi betakarítási időszakban minden évben jelentősen megnő a mezőgazdasági munkagépek és vontatók száma az utakon. Ez egyáltalán nem meglepő, elvégre ezeknek a járműveknek is el kell jutniuk egyik szántóról a másikra, ezt pedig a legegyszerűbben - és legbiztonságosabban - a közutak igénybevételével lehet végrehajtani. Mivel ezek mindegyike lassú járművnek minősül, mögöttük bizony fel tud torlódni a forgalom, ami sokakat irritálni szokott. Ráadásul az ezek mellett való elhaladás is fokozott figyelmet követel az autósoktól, lévén a mezőgazdasági járművek, munkagépek és vontatók gyakran szélesebbek, mint a forgalom legtöbb résztvevője. Ezért ezek megelőzésénél - melyet a gépek vezetői legtöbbször félrehúzódással is segítenek - nagyobb oldaltávolságot célszerű tartani.

Az aratási szezon kezdetén Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán külön felhívta a figyelmet arra, hogy a közúti közlekedés résztvevői a balesetek elkerülése és a biztonságos közlekedés érdekében tanúsítsanak fokozott türelmet a kombájnokkal, valamint a traktorokkal, szállítójárművekkel szemben, és ezeket észlelve óvatosabban közlekedjenek. Mint jelezte, az alacsony sebességgel haladó mezőgazdasági gépek mögött feltorlódhat a forgalom, ezért a nagyobb sebességgel haladó járművek vezetői, így csak akkor kezdjenek előzésbe, ha a manőver biztonságosan kivitelezhető és a befejezéséhez szükséges útszakasz jól belátható. A nagyméretű gépeket fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel érdemes megközelíteni, felkészülve az esetleges irányváltoztatásra - tette hozzá a tárcavezető.

De milyen szabályok vonatkoznak a közúti közlekedésben résztvevő mezőgazdasági járművekre? Hogyan lehet biztonságosan vezetni a kombájnokat és a traktorokat az utakon? Ezt gyűjtöttük most össze.

Mit kell szem előtt tartani a mezőgazdasági gépekkel történő közúti közlekedés során?

A közutakat igénybe vevő önjáró erő- és munkagépeknek, szállítójárműveknek a következőkkel kell rendelkezniük: hatósági jelzéssel, állandó vagy ideiglenes rendszámmal, forgalmi, vagy ideiglenes forgalmi engedéllyel, kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (továbbiakban: KGFB). Azoknak a járműveknek, amelyek képesek arra, hogy 25 km/h sebességnél gyorsabban haladjanak, három betűből és három számból álló rendszámnak kell rendelkezniük, valamint érvényes forgalmi engedéllyel és KGFB-vel. Ezek a gépek a közutakon legfeljebb 40 km/h sebességgel közlekedhetnek és kifogástalan műszaki állapotban kell lenniük. Azok a járművek azonban, amelyek a 25 km/h sebességnél lassabban képesek csak haladni, de különben rendszeresen használják a közúthálózatot, fekete színű rendszámmal kellett rendelkezniük, kiegészítve érvényes forgalmival és KGFB-vel, míg az utakat csak ideiglenesen használó gépek piros "I" betűjelű rendszámmal kell felszerelni. Ez utóbbi 3 évre adható ki, és a vele járó minden korábbi jogosultság megmaradt.

Fontos továbbá, hogy az ideiglenes rendszám mellett a jármű közúti forgalomban való vezetéséhez szükséges egy indítási napló, egy ideiglenes forgalomban tartási engedély és egy érvényes KGFB is. Ez az előírás vonatkozik egyébként a gabonakombájnokra is. A közlekedési igazgatási hatóság az indítási naplóba, annak hitelesítésével egyidejűleg bejegyzi a volt M betűjelű ideiglenes rendszámtáblával használni kívánt járművek fajtáját, gyártmányát, típusát, egyedi azonosító jelét, vagyis alvázszámát. Nem szabad elfelejteni, hogy az ideiglenes rendszámtáblát csak az indítási naplóban bejegyzett járműre lehet felszerelni.

A szükséges papírok és dokumentumok megléte a szabályos közlekedés egyik része. A fentebbi feltételeken túl a következő szabályokat és előírásokat kell észben tartaniuk azoknak, akik a munkagépükkel a közúton kívánnak haladni:

  • A vezetőnek, mielőtt a járművel a telephelyről elindul, köteles a kormányberendezést, fékberendezést, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések működését ellenőrizni, és ennek az ellenőrzésnek teljeskörűen ki kell terjednie a pótkocsira, illetve a további vontatmányokra is.
  • A járművezető az úthasználat megkezdése előtt köteles tájékozódni az útvonalra vonatkozó forgalmi rendről és az aktuális forgalomkorlátozásokról.
  • A rakományt úgy kell elhelyezni a járműveken, hogy az a vezetőt ne zavarja a szabad kilátásban, valamint a forgalomban résztvevő többi közlekedőt ne veszélyeztesse.
  • Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a rakomány rögzítésére, letakarására, és a közútra történő felhajtás előtt az adapterek leszerelésére is.
  • A járműnek, járműszerelvénynek a közút területének legkisebb igénybevételével kell közlekednie.
  • A járművek méretéből és sebességéből adódóan a legveszélyesebb manőver az irányváltoztatás, ezért a közútról történő fel- és lekanyarodást kiemelt körültekintéssel kell végrehajtani.
  • Földútról szilárd útra történő felhajtás előtt a járműre tapadt sarat el kell távolítani, hogy az ne szennyezze be az úthálózatot. Aki a közút jelzéseit eltakaró szennyeződést visz fel az útra, az köteles annak biztonságos eltávolításáról gondoskodni.
  • A járművek méretéből és sebességéből adódóan a legveszélyesebb manőver az irányváltoztatás, ezért a közútról történő fel- és lekanyarodást kiemelt körültekintéssel kell végrehajtani.

Hasonlóan fontos feltétel, hogy ezeknek az önjáró gépeknek zárt vezetőfülkével, jóváhagyott vezetőüléssel, megfelelő kialakítású kezelőelemekkel és jelzőberendezésekkel kell rendelkezniük. Lényeges kritérium továbbá is, hogy az adapterek könnyen, biztonságosan csatlakoztathatóak legyenek a kombájnhoz, illetve könnyen elhelyezhetők és rögzíthetők az adapterszállító kocsin. A közutakon csak időszakosan közlekedő kombájnokra és adapter­szállító kocsikra a lassú járműveknél előírt világító és fényjelző berendezéseket kell felszerelni. A közúti forgalomban csak a közúti világítóberendezéseket szabad használni, a gépen lévő összes munkahely-megvilágító lámpát le kell kapcsolni. Sőt, ezeket a gépeket már üzemi fékberendezéssel és rögzítő fékberendezéssel is fel kell szerelni.

A gépek munkabiztonsági megfelelőségét, a géphez adott EK-megfelelőségi nyilatkozat és a gépen elhelyezett "CE" megfelelőségi jelölés tanúsítja, amely a gyártó vagy a forgalmazó írásbeli nyilatkozata arról, hogy a gép vagy a külön forgalmazott biztonsági berendezés a vonatkozó jogszabályban előírt biztonsági előírásoknak megfelel. A 2006/42/EK irányelv (gépdirektíva), melyet Magyarországon a 16/2008. (VIII.30.) NFGM rendelet (a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról) vezetett be. Az EK-megfelelőségi nyilatkozatot a géptípuson elvégzett munkabiztonsági vizsgálat, valamint a gyártó által összeállított műszaki dokumentáció teszi megalapozottá. Ezt a megfelelőségi jelölést a gyártónak el kell helyeznie a gépen: vagy az előírt formájú jelölés elhelyezhető a gép adattábláján, vagy különálló "CE" jelölésű öntapadó matricán. A közúti közlekedésben csak időszakosan résztvevő önjáró mezőgazdasági gépek, adapterszállító kocsik közlekedésbiztonsági előírásoknak való megfelelőségét a géptípuson elvégzett közlekedésbiztonsági vizsgálat teszi megalapozottá, melyek elvégeztetése a gyártó vagy a forgalmazó feladata.

Mit kell tudni a traktorral vontatott mezőgazdasági munkagépekről?

A traktorral vontatott mezőgazdasági munkagépek közúti közlekedésének fontosabb követelményeit a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet (a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről) szabályozza. Ennek rendelkezései a következőképpen foglalhatóak össze: a traktort és a vontatott mezőgazdasági munkagépet szabványos és biztonságos vonóberendezéssel kell összekapcsolni. A traktorból és a vontatott munkagépből álló járműszerelvény megengedett maximális méretei közúti közlekedésben az alábbiak szerint alakulnak:

  • A nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvény maximális hossza 16,50 méter lehet, a mezőgazdasági vontatóból vagy lassú járműből és egy pótkocsiból álló járműszerelvénynél 18,75 méter, a vontatóból vagy mezőgazdasági vontatóból és két pótkocsiból álló járműszerelvénynél 22 méter lehet.
  • A járműszerelvény magassága nem haladhatja meg a 4 métert, szélessége pedig legfeljebb 2,6 méter lehet.

A 2,6 m szélességi méretet meghaladó munkagépek túlméretes gépeknek számítanak. Ezek megengedett tömegadatai a következőképpen alakulnak:

  • S1 kategória: vontatott munkagépek tengelyenkénti megengedett tömegének összege legfeljebb 3,5 tonna.
  • S2 kategória: a vontatott munkagép tengelyenkénti megengedett tömegének összege meghaladja a 3,5 tonnát.

Az, hogy kell-e fékberendezés a munkagépre, az alábbiak szerint számítható ki:

  • amennyiben a munkagép tömege nagyobb a vontató traktor tömegénél, akkor a vontatott munkagépre átmenő fékberendezést (légfékberendezést vagy hidraulikus fékberendezést) kell felszerelni, mely a traktor üzemi fékberendezésével együtt működtethető;
  • ha azonban a munkagép tömege nem haladja meg a vontató traktor tömegét, akkor a vontatott munkagépet nem szükséges felszerelni külön fékberendezéssel.

Milyen szabályokat kell betartani a túlméretes és túlsúlyos mezőgazdasági gépek közúti közlekedése során?

A lassú járművek, vagy ahogy a jogszabály megfogalmazza, a meghatározott méreteket túllépő, illetve a meghatározott tengelyterheléseket meghaladó mezőgazdasági gépek túlméretes járműveknek számítanak, melyek közúti közlekedésének feltételeit a 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet (a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést, tengelycsoport-terhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről) tartalmazza. A jogszabály értelmében ilyen túlméretes járműnek minősül az a jármű, vagy járműszerelvény, amely mérete vonatkozásában 4 méteres magasságot, a 2,6 méter szélességet, valamint szóló jármű esetén a 12,0 méter hosszúságot, a nyergesvontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvény esetén a 16,50 méter hosszúságot, míg az ide nem tartozó járműszerelvény esetén a 18,75 méter hosszúságot meghaladja. Ezek közúti közlekedése esetén az előírt követelményeket a gép tulajdonosának (üzemeltetőnek) kell megvalósítania, illetve betartania.

Túlsúlyosnak pedig az a jármű vagy járműszerelvény minősül, amelynek össztömege meghaladja: kéttengelyes jármű esetén a 20 tonnát, háromtengelyes jármű esetén a 26 tonnát, négy- vagy ennél több tengelyes jármű esetén a 32 tonnát, háromtengelyes járműszerelvény esetén a 28 tonnát, négytengelyes járműszerelvény esetén a 38 tonnát, öt- vagy ennél több tengelyes járműszerelvény esetén a 40 tonnát. A megengedett szélességi méretet és össztömeget meghaladó mezőgazdasági járművek közlekedésének szabályai leegyszerűsítve az alábbiakban foglalhatók össze:

  • A lassú jármű megengedett legnagyobb sebessége 25 km/óra lehet.
  • A járművezető köteles az úthasználat megkezdése előtt tájékozódni az útvonalra vonatkozó forgalmi rendről és az aktuális forgalomkorlátozásokról. A járműnek, járműszerelvénynek a közút területének legkisebb igénybevételével kell közlekednie, amint azt fentebb is említettük.
  • A járműnek, járműszerelvénynek az úttest menetirány szerinti jobb oldalán úgy kell közlekednie, hogy mellette legalább 3 méternyi burkolt úttest maradjon szabadon a mögöttes és a szembejövő forgalom zavartalan elhaladása érdekében. A jármű (és járműszerelvény) közlekedése során - igény és lehetőség szerint, illetve amennyiben a 3 méter nem tartható be - félreállással kell biztosítani a forgalom zavartalan továbbhaladását.
  • Figyelmeztető jelzést adó berendezés(ek) - sárga villogó - használata kötelező a megengedett szélességi méretet meghaladó járművön vagy járműszerelvényen, méghozzá oly módon, hogy menet közben a sárga villogó fény a szembejövő és a követő forgalom számára is egyaránt jól látható legyen.
  • Kizárólag kísérő járművel lehet közlekedni a 4,5 m szélességet meghaladó járművel, illetve járműszerelvénnyel, továbbá minden lakott területen kívüli, emelt sebességű útszakaszon. A kísérőjárművön kísérés közben ugyancsak kötelező használni a sárga villogót. A sárga villogó felszereléséhez nincs szükség hatósági engedélyre, mivel annak használatát a túlméretes járművek vonatkozásában a 37/2011.(VII.19.) NFM rendelet kötelezővé teszi a közúton való közlekedés során, használata túlméretes járműveken kötelező, de csak ekkor engedélyezett!
  • Azokra a meghatározott szélességi méretet maghaladó, mezőgazdasági rendeltetésű, irattal, gépkönyvvel vagy üzemeltetői nyilatkozattal ellátott erőgépekre és vontatmányukra, amelyek emiatt útvonalengedély nélkül vehetnek részt a forgalomban nem szükséges a közútkezelő hozzájárulása.
  • Amennyiben a mezőgazdasági járművek kezelői nem tudnak felmutatni mezőgazdasági mivoltukat igazoló okiratot vagy a gépre vonatkozó dokumentációt, akkor egy üzemeltetői nyilatkozatot kell magukkal vinniük, amelyben kijelentik, hogy jármű megfelel a fenti rendeletnek. Ennek tartalmaznia kell a jármű/vontatmány valamiféle azonosítóját (mint például a gyártmányát, típusát, alvázszámát, motorszámát, kódszámát).
  • A mezőgazdasági vontató, lassú jármű, mezőgazdasági erőgép vagy e járműből és pótkocsiból (vontatmányból) álló járműszerelvény vezetője - mezőgazdasági tevékenység végzése érdekében - a táblával jelzett tilalom ellenére behajthat a tilalommal jelzett útszakaszra, ha a munkavégzés helyének megközelítése érdekében ez elkerülhetetlen, vagy egyéb útvonal választása 50%-ot meghaladó mértékű útvonal-hosszabbodást jelentene, amennyiben a behajtás a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti és a forgalmat lényegesen nem akadályozza.
  • Ha a jármű vezetője az út vonalvezetése, aktuális forgalmának nagysága, valamint az általa vezetett jármű sajátosságai miatt úgy ítéli meg, hogy a közlekedése az átlagosnal nagyobb baleseti kockázattal járna, akkor a közúton történő mozgását köteles járműkísérettel is biztosítani. Ezt olyan módon kell ellátni, hogy az a veszélyes, be nem látható, illetve kanyargós útszakaszon úgynevezett "előfutó" módban, a normál, egyenes útvonal vezetésű és belátható szakaszokon pedig kísérő járműként közlekedjen.
Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
traktor, aratás, közlekedés, betakarítás, mezőgazdasági-gépek, kombájn, jogszabály, gépek, vezetés, agrárgépek, közút, dokumentum, jogosítvány, dokumentáció, szabályok, előírások, mezőgazdaság-gép, gabonakombájn,