Alap a talaj 2024 - Baracskán is győzött a szakma és az okszerű művelés

agronaplo.hu2024. szeptember 13. 18:04

„Alap a Talaj” néven rendezett közös nyári programsorozatot az AXIÁL Kft. és a Phylazonit a gabonabetakarítási időszakot követően. A 4 alkalommal, 4 különböző helyszínen megtartott roadshow Mezőkeresztesen, Gyomaendrődön, Baracskán és Keszthelyen várta a felelős talajművelés iránt érdeklődő gazdákat. Az Agro Napló a Fejér vármegyei Baracskán, a KEVE Zrt. termőföldjén nézte meg a szakmai eseményt 2024. augusztus másodikán.

A rendezvénysorozat szervezői megújult programmal fogadták a regisztrált látogatókat, akik közel 250-en gyűltek össze azért, hogy részletesen megismerjék a talajközpontú gazdálkodás elveit, gépeit és gyakorlatát.

Fejes Tamás, az AXIÁL Kft. marketingvezetője azzal kezdte, hogy a szomszédos Martonvásáron és a térségben általánosságban komoly hagyománya van a mezőgazdasági kutatásnak, fontos ismeretanyaggal rendelkeznek az itteni szakemberek. A helyi talajon a helyi kérdésekről tudunk beszélni, aminek eredménye a korábbinál okszerűbb, hatékonyabb gazdálkodás, ez előny mindenki számára. Az agrotechnológia kapcsán elmondta, hogy a mai sokrétű kihívásokra nem lehet egysíkú választ adni. Nem elég csak a gép, a talajismeret vagy inputanyag szempontból beavatkozni, a tématerületek tudásának ötvözetére van szükség, ez hoz eredményt.

A gépek minél jobb használatához az AXIÁL Kft. szakemberei technológiai tanácsadással is támogatják a gazdákat, aminek erős hátteret ad, hogy a gyakorlatban Hódmezővásárhelyen, Dunaszekcsőn és Beleden is termelő tevékenységet folytatnak.

A Phylazonit Kft. ügyvezetője, Vajda Péter a köszöntőjében arról beszélt, hogy a mezőgazdaság modern korában minden gyorsan változik, így a talaj is. Sajnos, nem feltétlenül jó irányba, a világon nagyon sok helyen probléma a talajok romlása. Kiemelt figyelmet kell fordítani a jelenben és a jövőben is a talajbiológiára, mert ez az optimális talajállapot és a sikeres gazdálkodás alapja. Ehhez társulnak még a talaj kémiai és fizikai állapotát javító megoldások is, melyek  együtt teremthetik meg a gazdaságos termeléshez szükséges feltételeket, végső soron pedig a profitot is.

A szakember arról is beszélt, hogy inputanyag-forgalmazóként is fontos szerepük van a szakma aktív szereplőinek oktatásában és a hasznos ismeretek terjesztésében. A talajszelvényben például pontosan látható, mit okoz az, amikor a felső, termő, A-szintbe hozzuk fel az alsóbb, terméketlen rétegeket egy-egy rosszul megválasztott munkaművelet vagy egy rossz gépbeállítás eredményeképpen.

Vajda Péter arról is beszélt, hogy a jó baktériumkészítmény a jó agrotechnológia része. Ezt bizonyítja, hogy a talajszelvényt 100 centis mélységben 20 centis sávokban monitorozva is látni a kedvező hatásukat. Baracskán a szűkített és a bővített talajvizsgálat mellett a terület mikrobiológiáját és a talaj fizikai tulajdonságait is felmérték. A cél a megfelelő fizikai, kémiai és biológiai talajállapot kialakítása, amit okszerűen alkalmazott agrotechnológiával és egyre frissülő tudással lehet megteremteni.

Szabadhegy Kristóf, a KEVE Zrt. tulajdonosa bemutatta a házigazda vállalkozást és a gabonatarlóval borított táblát, valamint a talajművelési tapasztalatokat. A családi tulajdonú cégcsoport a Váli-völgyben gazdálkodik 5500 hektáron, a Felcsúttól Ercsiig terjedő területen. Az alap szántóföldi kultúrák termesztése mellett sertéstelepet is üzemeltetnek, az innen érkező hígtrágya kincs a talajműveléshez. Az erő- és munkagépek okszerű, talajkímélő használatával igyekeznek a legjobb eredményt kihozni a táblákon. Kitért arra is, hogy a talajszelvény szembesít vele, mivel dolgoznak, mik a kihívások, merre kell haladniuk. A forgatás és a szántás csökkentése a kezdetektől cél náluk, csak a legkivételesebb esetben szántanak. Nagy hangsúlyt kap náluk a precíziós gazdálkodás, amivel az adottságoknak megfelelően szervezik a tápanyag-utánpótlást és talajművelést. Az állandó tanulási folyamat része, hogy egyedi megoldásokat alkalmaznak a Phylazonit és az AXIÁL Kft. közreműködésével. Az előbbitől leginkább a tarlóbontó készítményeket szerzik be szinte a teljes birtoktestre, utóbbitól pedig a kíméletes talajműveléshez kapcsolódóan a munkagépeket vásárolták meg.

A talajélet javításával a termésheterogenitást csökkentjük, a növény stressztűrő képességét növeljük. Ezeket ugyan nehéz számszerűsíteni, de igyekszünk forintra váltani. Segít meggyőződni az irány helyességéről, ha a szomszédok területeit nézve azt látjuk, hogy a mi növényeink egy héttel tovább bírták a szárazságot – fogalmazott Szabadhegy Kristóf.

Imreh Gergő, a Via Naturalis Consulting Kft. innovációs vezetője az elemzés, ezen belül a talaj- és a növényvizsgálatok fontosságáról beszélt az esemény résztvevőinek. Az okszerű inputanyag-gazdálkodáshoz el kell tudni igazodni a mért eredményekben, továbbá követni kell annak instrukcióit az alaptrágya, a fejtrágya és a kívánatos tápanyagszint meghatározásában. A célzott tápanyag-utánpótlást a tudatos, mérésekre alapozott technológiával lehet megvalósítani. A rejtett készletek feltárására, a hasznos folyamatok elindítására érdemes a biomassza termékeket, vagy akár mikroorganizmus tartalmú készítményeket használni. A növényi hiánytüneteket, akár a levélanalízisek eredményeit, a csapadék mennyiségét és az öntözővíz összetételét is figyelembe kell venni a pontos tápanyagmenedzsment kapcsán. Kiemelte a mikrobiológiai szárbontók használatának lehetőségeit és tápanyagmegkötő kapacitását.

A megfelelő mikrobiológiai termékek kiválasztása legalább annyira fontos, mint a megfelelő összetételű lombtrágya felhasználása. Erre is lehetőséget biztosít a levélanalízis módszertana, melynek eredményeire alapozva nem csak a megfelelő összetételű levéltrágyát határozhatjuk meg, de annak dózisait is – mondta Imreh Gergő.

 „Okszerű agrotechnika a jelenkor kihívásaihoz igazítva” című előadásában a MATE egyetemi docense, Dr. Kovács Gergő Péter beszélt a termelési módszerekről. Bemutatta, hogy a megváltozott éghajlati viszonyokhoz milyen megoldásokkal tudnak alkalmazkodni a gazdák. A modern irányvonalak része a talajok vízháztartásának, szervesanyagkészletének és szerkezetének javítása. A klímaváltozás hatásait, a szárazságot és a hőmérsékletnövekedést mérsékelni kell, ezt az állítását szemléletes grafikonokkal és ábrákkal erősítette meg. Mivel rekordmagas hőmérsékleteket és nagyon kevés csapadékot tapasztalnak a gazdák, változtatni kell a hagyományokon, el kell mozdulni a klasszikus talajművelési rendszertől. Minél többször bolygatjuk a talajt, annál több nedvesség és szerves anyag távozik, utóbbi CO2 formájában a légkörbe. Ennek egyik oka a túl sok menetszám, ezért a modern agrotechnikai eszközök segítségével össze kell vonni műveleteket. A por és a rög a növénytermesztő nagy ellensége, arra kell törekednünk, hogy 70–80 százalékban morzsás szerkezetű legyen a talajunk – fogalmazott.

Hasonlóan fontos a tarló- és a szármaradványok fennhagyása a területen, amivel támogatjuk a nedvességmegőrzést. Ezt el lehet érni különböző talajművelési módokkal, legyen az no-till, min-till, talajkímélő vagy talajmegújító. A folyamatos talajfedés biztosítása nagy jelentőségű, akár élő, akár élettelen növénnyel történjék is. A szalmát az aratás után érdemes otthagyni a tarlón, mert értékes szerves anyagként szolgál. Dr. Kovács Gergő Péter beszámolt a MATE kísérleteiről is, amelyekben egyebek között a humusztartalom növelését és a talajbiológia helyreállítását célozták meg. Kitért a direktvetésre az egyenletes, megfelelő szecskaméretű szalmaterítés értelmére, valamint a talajnedvesség és a -takarás közötti összefüggésekre is. Összefoglalásként elmondta: meg kell változtatni az eddigi szokásokat, át kell gondolni a vetésszerkezetet. Fokozatosan át kell térni a forgatás nélküli alapművelésre, ekével történő szántás helyett valamilyen kultivátoros megoldásra, ha pedig a talajállapot megengedi, a direktvetés vagy a sekélyművelés is ajánlott.

Őt az AXIÁL Kft. gépes szakemberei követték: Száz Zoltán, Steinhauser Gábor, Király Szabolcs és Somogyi Ákos beszélt a Baracskán bemutatott erő- és munkagépekről.

Szász Zoltán, a HORSCH Maschinen GmbH országfelelőse elmondta, hogy 22 éve járja a HORSCH-sal az országot és mindig fontos volt a szalmamenedzsment. Beszélt szemenkénti vetőgépükről, amelyből egy kisebb, kompakt, függesztett változatot hoztak, de elérhető még kisebb változatban is, amelyet kifejezetten az AXIÁL igényeire gyártottak le. A gyártó direktvetőgépe is itt volt, amely remekül dolgozik a mulcsos technológiában. A gépbemutató bizonyította, hogy magasan hagyott tarlón is jól működik. A sekély- és mélykultivátorozás feladataira kultivátoruk 7 méteres változatát mutatta be, amelyből van 3, 4 és 12 méter munkaszélességű is a kínálatban. A sekély, de intenzív művelésre egy 6 gerendelyes kultivátort javasolt, aminél kitért az új kapák jelentőségére is. Az elöl késhengerrel ellátott rövidtárcsa repcetermesztéshez és napraforgóhoz is ajánlott.

Király Szabolcs termékmenedzser a FRAMEST Kft. magyar gépgyártóról beszélt, mely már 4000 gépet adott el az alapítása óta. A tulajdonos-ügyvezető, Nyárádi Attila a víztakarékos talajművelő gépek gyártójaként határozta meg a vállalatot, amely nem divatból fejleszt, hanem azzal a céllal, hogy nyugati minőségben tudjanak talajt művelni a magyarországi gazdák is. A FRAMEST-nél már két évtizede alap a talaj, a gépek munkavégzésénél nagyon fontos a szármaradvány és a talaj közti jó kontaktus, aminek köszönhetően egyszerűbben lebonthatják a talajlakó baktériumok a tarlómaradványokat és a fennmaradó növényi részeket, továbbá sokkal jobb lesz a következő vetések állapota is. Beszélt a hibás tarlóápolásról, valamint kérte a gazdákat, hogy kísérletezzenek a beállításokkal, több lehetőséget is nézzenek meg, hogy megtalálják a talajadottságoknak legjobbakat. Az összes gép hengerrel szerelt, hogy minden művelet után lezárják a termőréteget a vízveszteség elkerülése érdekében. A lazítók feladata a szárazságban nagyon felértékelődik, ezeknél a gépeknél az egyenes kések nem hoznak fel hantot, a kések végén pedig negatív szögállás teszi lehetővé az emelés, a repesztés és a minimális bolygatással járó továbbvonulás folyamatát.

Az Alap a Talaj rendezvénysorozaton mutatkozott be hazánkban elsőként a megújult lazítós tárcsa. Korábban ugyan már szerepelt a kínálatban a gépcsalád, de még kézi nyitással, a mostani változat viszont már megfelel a modern elvárásoknak és hidraulikus nyitású. A gép egyelőre 4, illetve 6 méteres kivitelben érhető el, de a gyárban már készülnek az 5 méteres verzióval is. Fontos szerepet játszik a gépen az első tárcsasor, ami egy tengelyre fűzött és teljes értékű tárcsaként funkcionál. A következő művelőelem a kapasor. A gépen egyenes lazítókések vannak, mert nem szeretnénk felesleges rögöket felhozni a lenti rétegekből ebben a nagy szárazságban.

A kések hidraulikus biztosításúak. A következő művelőelem egy újabb teljes értékű tárcsasor. A konkurenciákkal ellentétben mi úgy gondoljuk, hogy itt nem egy takaró tárcsasorra van szükség, hanem egy teljes értékűre – fogalmazott Király Szabolcs.

Lezáróhengert minden gépükhöz ajánlanak, jelenleg a dupla U profilú henger, a tüskés rögtörő henger és a bemutatott gépen lévő ékgyűrűs henger elérhető. A 4 méter munkaszélességű eszközt egy új fejlesztésű, 310 lóerős Landini 8-as szériájú erőgép húzta 9 km/h sebességgel.

Steinhauser Gábor, a CLAAS traktorok termékmenedzsere a hajtóművekről beszélt, eszerint néhány éve nem volt ennyire elterjedt hazánkban a fokozatmentes változat, mert két bevált Powershift rendszert használtak, az egyik a 16/16-os terhelés alatt kapcsolható váltóval, a másik a hagyományos, nagyobb 24/24-es változat volt. A fokozatszám és az áttételezés kielégítő volt, ám az idő haladásával itt is változásra volt szükség. A fokozatmentes hajtómű több típusonál is elérhetővé vált, már 130 lóerőtől is. A hajtóművek a németországi Harsewinkelben található gyár közelében lévő Paderborn városában készülnek saját fejlesztésben. Ezek a teljesítményelágazásos hajtóművek 4 hagyományos sebességi fokozattal rendelkeznek, a fogaskerekeket dupla kuplungok kapcsolják, a gépkezelőnek pedig az az érzése, mintha dróton húznák a traktort.

A 4 fokozat azt eredményezi, hogy magas a mechanikus hajtáshányad a traktorban, a motorból kijövő erő a főtengelyből a hajtóművön keresztül a tengelyen és a fogaskerekeken át jut el az első és a hátsó hídra. A hidrosztatika, a hidromotor és a hidroszivattyúk dőlése a kényelmet és a fokozatmentességet biztosítja a gépeknek. A 8–22 km/h sebességtartományban a traktor hajtásátvitelében a hidrosztatika szinte nem is vesz részt. Ennél hatékonyabb hajtás nem létezik, ha talajmunkáról beszélünk – fogalmazott. A CLAAS traktor hektáronként 8,5 literrel kevesebb fogyasztással végezte el a munkát, tehát két hét alatt naponta átlagban 85 literrel kevesebbet tankoltak bele, így 0,5 hektárral több teljesítményt nyújtott.

Somogyi Ákos termékmenedzser az előadás-sorozat zárásaként a Landini technológiájáról beszélt. A gyártó mérnökei az elmúlt 15 évben rengeteg pénzt és időt fordítottak a traktorok és a digitális megoldások fejlesztésére. Felismerték, hogy egyre nagyobb értéket adnak azok a gépek, amelyek képesek egy integrált digitális ökoszisztémában egymással és többi munkagéppel, valamint a központtal kommunikálva adatokat generálni és megosztani, a későbbiekben pedig optimalizálni a gazdálkodást. A digitalizáció térnyerése már a folyamatosan változó jelen része, a hatékonyság, a nyomonkövethetőség és a fenntartható gazdálkodás mind segít a termesztéstechnológia tökéletesítésében. A Landini erre rendszerszintű megoldást kínál: az adatküldő és -fogadó, a kommunikációt megteremtő eszköz a telematikai rendszer, ehhez kapcsolódik a gyártó flottakezelő és távdiagnosztikai megoldása. Ez naplózza és figyeli a teljesítményt és a fogyasztást, elemzi az adott táblák közötti eltéréseket, segít időzíteni a távdiagnosztikát és a karbantartási műveleteket, valamint a költség­optimalizálást. A működést az AgriRouter független adatszolgáltató platform biztosítja, mellette a Landini saját precíziós gazdálkodási technológiái is elérhetőek: a robotkormányzás, valamint a helyspecifikus kijuttatáshoz szükséges szoftveres és fizikai megoldások.

A Landini Farm applikációról is beszélt, ami egy agronómiai adatbázis-kezelő és monitoring rendszer, összekapcsolva az erőgéppel és az agrárszenzorokkal. Ez monitorozza, milyen inputanyagot használ és lehetővé teszi azok kijuttatásának tervezését. A Landini 50-től egészen 310 lóerő teljesítményig kínál erőgépeket: 50–100-ig teljesen mechanikus technológiával, felette pedig Powershift hajtóművekkel. Az újdonság a 310 lóerő maximális teljesítményt fokozatmentesen leadni képes traktor volt Baracskán is.

Ezután csoportbontás következett, a karszalagok színe szerint a sárga csapat a talajművelés gépeinek bemutatójával kezdett, a piros csapat pedig a talajszelvényben hallgatta meg a fizikai, a kémiai és a biológiai összefüggéseket, majd helyszínt és programot váltottak.

A délelőtt egyik fontos eleme ugyanis az előre kiásott talajszelvényben elhangzó szakmai bemutató volt. Először Dr. Dobos Endre, a Miskolci Egyetem tanára beszélt a talaj genetikájáról és általános tulajdonságairól, majd Varga Sándor, a Phylazonit Kft. szakmai vezetője a talaj biológiai tulajdonságait ismertette, Horváth Imre, a HSSI Mérnöki Iroda Kft. tulajdonos-ügyvezetője pedig a talaj kémiai tulajdonságait elemezte. Mindhárom szakember kitért a mért adatok és a látottak között meglévő összefüggésekre, hogy a gazdák maguk is fel tudják ezeket ismerni a saját földterületeiken.

Dobos Endre professzor a talaj fizikai szerkezetét és tulajdonságait elemezte, hangsúlyozva ezek fontosságát a mezőgazdaság hosszú távú fenntarthatóságában. A beavatkozások sorrendjére és az agrotechnológiában megfelelő időben történő alkalmazására is kitért, kiemelve, hogy a szántást a lehető legkevesebb alkalommal tartja indokoltnak a mezőgazdasági művelésben. A bolygatás minimalizálásáról beszélve bemutatta, milyen szerkezeti változást okoznak az évtizedes gyakorlatok a talaj szintjeiben, egészen 1,5 méterig bezárólag. Figyelni kell a mélyre is, nem elég a felső 20–30 centiméteres rétegre koncentrálni, mert a gyökerek és a lebontó szervezetek is jóval nagyobb hatóterületen aktívak, ami a vízháztartást és a szervesanyag-lebontást is jelentősen befolyásolja.

A talajegészség és termőképesség megőrzésének és visszaállításának témáiról a HSSI Mérnöki Iroda részéről Horváth Imre tulajdonos-ügyvezető beszélt, aki a laboratóriumi vizsgálati eredmények talajkémiai vonatkozásairól és a komplex szaktanácsadási rendszer használatának fontosságáról osztott meg fontos részleteket a talajszelvényben. A szakember a talaj kémiai összetételének jelentőségét tárta a közönség elé, megmutatva, miként befolyásolja a terméshozamot kedvező irányba a megfelelő tápanyag-gazdálkodás.

Varga Sándor, a Phylazonit szakmai vezetője biológiai megközelítésből vizsgálta a talajt. A talajszelvény biológiai tulajdonságainak bemutatása során kitért a meghatározó élettani folyamatokra, a mikrobiológiai készítmények kedvező hatásaira és a földfelszín alatt élő szervezetek hasznos tevékenységeire is. Kifejtette, hogyan, mikor és miért érdemes támogatni ezeket a hatékonyabb növénytermesztés és a talajélet javításának érdekében. Az összefüggésekről és a hatásmechanizmusokról is beszélt.

 

A sátorban tartott előadások és az egyedülálló talajszelvény tematika mellett a 2024-es év Alap a Talaj rendezvénysorozatának újdonsága volt, hogy a gépek és gépkapcsolatok bemutatói a helyes beállításokra, az adott talajállapothoz illő gépválasztásra, valamint a munkaműveletek számának csökkentésére irányították a fókuszt. Különös figyelmet fordítottak a felesleges bolygatás és felszíntaposás elkerülésére, továbbá a talaj vízháztartásának megőrzésére. Az AXIÁL Kft. gépes bemutatója során ezek a szempontok kaptak központi szerepet, melyhez a Phylazonit az ezeket támogató kijuttató rendszerrel kapcsolódott.

 

Loading...
Loading...

Szerző: Csurja Zsolt

(x)

Címlapkép forrása: Egyéb
Címkék:
talaj, axiál, gazdálkodás, phylazonit, magazin-2024-09,