Itt a figyelmeztetés: óriási esőre készülhetnek ma ebben a 6 megyében

agrarszektor.hu2024. szeptember 16. 08:44

Figyelmeztetést adtak ki hétfőre hat déli, délnyugati megyére is eső miatt Magyarországon, az érintett területeken 24 óra alatt több mint 20 mm csapadék hullhat. Emellett Győr-Moson-Sopron megyében erős szél miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés ma, itt a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.

A HungaroMet tájékoztatása szerint ma ismét nagyobb területen hullhat jelentős mennyiségű eső (> 10 mm). Elsősorban a Dunántúl középső és déli részein, valamint a Duna-Tisza közén 20 mm feletti csapadék valószínű. Intenzív záporokból az említett részeken lokálisan 20 mm-t jelentősen meghaladó csapadékra is van esély. Sopron környékén időként megközelíthetik, elérhetik a legerősebb széllökések a 70 km/-t, ezért is széllökés miatt figyelmeztetés van érvényben hétfőn. Mint írják, intenzív záporok környezetében egy-egy helyen villámtevékenység kialakulásának valószínűsége alacsony (a nap első felében Dunától keletre, majd délután, este a Dunántúlon).

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
csapadék, eső, időjárás, magyarország, zivatar, szél, figyelmeztetés, széllökés, csapadékhullás,