Súlyos bírság jár ezért: sok magyar nem is tudja, börtönt is kaphat érte

agrarszektor.hu2024. szeptember 16. 15:29

Az elmúlt napok hűvösebb, csapadékosabb időjárása miatt lehet, hogy idén jóval előbb kezdődik meg a fűtési szezon a magyar háztartásokban. Mint minden évben, úgy idén is már sokan jó előre betáraztak fával a hidegebb hónapokra, sok család pedig csak most rendeli meg a téli tűzifát, azonban vannak, akik maguk szeretnék összegyűjteni a tüzelőt. Az úgynevezett „megélhetési” fatolvajok évről-évre óriási károkat okoznak a hazai erdészeteknek, mindezt úgy, hogy komoly büntetést is kaphatnak tettükért.

A KSH adatai szerint 2023 nyarához képest mára jóval olcsóbb lett a tűzifa és a brikett is - viszont még így is óriási az áremelkedés a 2022-es árakhoz képest. A KSH legfrissebb statisztikája alapján augusztusban egy mázsa fűrészelt tűzifa 7640 forintba került átlagosan országosan, ez egy évvel korábban 8290 forint volt. A statisztikai hivatal egy másik fűtőanyag, a brikett árváltozását is követi, mint kiderült, ebből egy mázsa augusztusban 17 270 forintba került, egy évvel ezelőtt még 18 020 forint volt - írja a HelloVidék. 

Az elkerített helyről történő eltulajdonítás minősített esetnek számít, csakúgy, mint a környezetkárosítás, amelyért több év börtön is járhat. Ilyenkor olyan nagyságú területről vágják ki a fákat, amelyek az ottani élővilágot vagy annak összetevőit olyan mértékben károsítják, hogy a terület természetes vagy korábbi állapota nem állítható helyre. A környezetkárosítás alapesetben is bűntett, 3 évig történő börtönbüntetéssel, míg minősített esetben 8 évig történő szabadságvesztéssel is büntethető.

Az illegális fakitermeléssel az elkövető nem csak vagyoni, hanem természeti és zömében környezeti károkat is okoz. A kivágott faanyag piaci értékén felül a fák növedék vesztesége, a keletkező erdőfelújítási kötelezettség és a biológiai környezetben okozott kár is az elkövető terhére róható

- mondta a lapnak Kovácsné Kiss Zita, a Sefag kommunikációs referensre. Hozzátette, a fakitermelés és szállítás során az erdő talajában és a közlekedési utakban is kárt okozhatnak.

Jellemzően néhány szál fát termelnek ki egyszerre, de előfordul, hogy az egy helyen ismétlődő illegális fakitermelések olyan záródáshiányt okoznak, ami már jelentős beavatkozás ez erdő életébe, és újraerdősítést igényel

- ezt már Veréb István, NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. kommunikáció munkatársa fejtette ki, aki azt is elárulta, mi a teendő, ha a saját erdőnkben történik a lopás. Mint mondta, minden esetbe jeleznünk kell a lopásokat szakirányítónak, rendőrségi feljelentést kell tenni, és amennyiben a kár záródáshiányt okoz jelenteni kell az erdészeti hatóság felé is.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
erdő, fakitermelés, bírság, büntetés, börtön, rendőrség, lopás, tűzifa, fakivágás,