Ilyen növényt ültess a kertedbe: ez még a legdurvább telet is túléli

Ilyen növényt ültess a kertedbe: ez még a legdurvább telet is túléli

Nagy Z. Róbert
Körülbelül egy szűk évtizede még sok mediterrán eredetű növényt dézsában tartva cipeltünk be késő ősszel a fagymentes teleltetőhelyre. Ilyen volt az olajfa, a leander, a fügét és gránátalmát pedig takartuk a hideg ellen. A babér is dézsás növénynek számított, napjainkban azonban nyugodtan kint telelhet.

Az enyhe telek sok szempontból rosszat tesznek kertünknek. Komolyabb fagy híján nem ritkulnak meg, pusztulnak el a kórokozók és kártevők, így már tavasszal az első nemzedékük is nagyobb egyedszámmal indul. Az enyhe tél miatt hamarabb rügyeznek és virágoznak a gyümölcsfák, emiatt egy fagyos éjszaka is megsemmisítheti a virágokat, lenullázhatja a termést. A hazai kultúrflóra is átalakulóban van, a babért például akár szoliter kerti cserjeként, vagy akár sövényként is egész évben a kertben tarthatjuk. Ez annyiban örvendetes, hogy a gyógy-, és fűszernövények sorában viszonylag kevés a cserje, és itt van egy, ami az utóbbi évek telei alapján már hazánkban is téltűrőnek bizonyul, örökzöld, szép zöldtömeget ad, és haszonnövény is, hiszen levele kedvelt fűszer, és gyógynövény.

Dísz, gyógy- és fűszernövény

A babér, teljes magyar nevén nemes babér (Laurus nobilis) egy örökzöld növény, melynek leveleit évezredek óta használják fűszerként. Története az ókorba nyúlik vissza. A görögök és a rómaiak szent növényként tisztelték, és számos kultúrában a győzelem, a dicsőség és a halhatatlanság szimbólumának tekintették. A babérkoszorú a költők, a hősök és a győztesek jelkép volt. Fűszerként való felhasználása is ősi eredetű. A Földközi-tenger térségében őshonos növény, és az itt élő népek már korán felfedezték jellegzetes aromáját és ízét. A babérlevelet számos ételhez hozzáadták, hogy fokozzák azok ízét és aromáját.

Bár a babér számos egészségügyi előnnyel rendelkezik, nagy mennyiségben fogyasztva emésztési problémákat okozhat. Terhes nőknek és szoptató anyáknak nem ajánlott a fogyasztása. A babérlevél íze kesernyés, fűszeres és kissé fanyar. Az ételeknek jellegzetes aromát ad, és jól kombinálható más fűszerekkel, például a fokhagymával, a rozmaringgal és a borssal. A babérlevelet számos ételhez használhatjuk, klasszikus fűszere a leveseknek és a főzelékeknek. Gyakran használják húsok pácolásához és sütéséhez.

Könnyen termeszthető

A babér mediterrán eredetű növény, így meleg és napos helyet igényel a kertben. A babér szereti a jó vízelvezetésű talajt és a rendszeres öntözést. Tehát legyen nedves a talaj, de ne álljon meg a víz benne. Amennyiben dézsásként tartjuk és bent teleltetjük a régi módszer szerint, akkor is világos helyet és 5-12 fok körüli hőmérsékletet igényel. Télen se feledjük el néha megöntözni, hiszen örökzöld lévén a levelei télen is párologtatnak és szükségük van emiatt némi víz utánpótlásra. Ha a kertben hagyjuk télire akkor lehetőleg fal melletti, déli fekvésű védett helyet keressünk számára.

Takarni csak akkor szükséges, ha az előrejelzés szerint több napon keresztül a hőmérséklet éjjel-nappal fagypont alá süllyed. Ekkor egyszerűen be lehet tekerni agroszövettel, mely jól szellőzik, átengedi a fényt, és akár 3-4 fokkal melegebbet képes tartani a növény körül a külső hőmérséklethez képest. Érdemes olyan tövekről szedett hajtásokkal szaporítani, amelyek már sok éve kint telelnek hazánkban, hiszen így elősegítjük a faj pozitív szelekcióját, és a jó téltűrő változatok kezdenek majd elterjedni.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?