Nyílnak a pénzcsapok: milliókat osztanak szét itthon, sok termelő örülhet

agrarszektor.hu2024. szeptember 26. 14:06

A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti. Ennek részeként a napokban megjelent „Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása” című pályázati felhívás az extenzív akvakultúrával foglalkozó vállalkozások, közjogi szervek és civil szervezetek számára biztosít forrást a halastavak természetiérték-fenntartó szerepének megőrzéséhez – tájékoztatott az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az önerőt nem igénylő, vissza nem térítendő forrást nyújtó felhívás célja a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermelés, a természet és a biológiai sokféleség megőrzésének és helyreállításának, illetve a tájképi elemek megóvása érdekében nyújtott szolgáltatásának támogatása - olvasható az Agrárminisztérium közleményében. Az elnyerhető támogatás úgy járul hozzá a halgazdálkodási ágazat likviditásához, hogy részlegesen kompenzálja a termelők természet- és környezetvédelmi, a vízgazdálkodási korlátozásokból fakadó hozamkiesését és a termelési költségnövekedést, de a természetvédelmi szempontból fontos fajok populációinak, és a megújuló természeti erőforrások fenntartása érdekében elmaradt vagy kieső jövedelmet is. A támogatási kérelmek benyújtására 2024. október 25-től lesz mód – részletezte az államtitkár.

A támogatás akár már 1 hektáros tóterület esetén igényelhető, feltétele pedig a természetvédelmi és biológiai sokféleség megőrzésének a felhívás műszaki tartalom szerinti, 5 évre történő vállalása. Az igényelhető támogatási összeg hektáronként és évenként 40 ezer forint. A felhívás és a hozzá kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek elérhetőek a központi pályázati portálon, a támogatási kérelmek benyújtása az Elektronikus Pályázó, Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren keresztül lehetséges.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
támogatás, hal, természet, haltermelés, támogatások, tájékoztató, felhívás, biológiai, halágazat,