A talajon is múlik, milyen lesz a jó bor

agrarszektor.hu2024. szeptember 28. 16:32

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Magyar Talajtani Társaság (MTT) közös szervezésében Magyarország 11 borvidékén egy időben, talajszelvény feltártással egybekötött szakmai bemutatót tartott a szakmai és civil érdeklődők, valamint az országos és helyi média részvételével. A központi helyszín mellett, azzal egyidőben további 9 borvidéken zajlott a kampány programja, amely szakmai előadásokkal és borkóstolóval egybekötött pincelátogatással is kiegészült - közölte a HNT.

A kampánynapon a meghirdetett 11 borvidék közül a Balatonfüred-Csopaki borvidéken az extrém eső miatt elmaradt a program, de a borászat képviselői hamarosan új időponttal jelentkeznek.

A talaj kulcsfontossággal bír

A kampány központi helyszínén Szigetcsépen, a Gál Szőlőbirtok és Pincészet ültetvényén Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a megjelent érdeklődőket. Beszédében kiemelte, hogy milyen fontos a talajjal kapcsolatos tudományos ismereteket eljuttatni a szakmai érdeklődők mellett a nagyközönség felé és ebben kiemelt szerepe van a szőlő-és bor ágazat szereplőinek. Ezért van nagy jelentősége a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Magyar Talajtani Társaság mai napon induló programsorozatának.

Az első lépcsőfok

A MTT talajszelvény bemutatását végző munkatársai kiemelték, hogy a talaj összetételének, szerkezetének és tápanyag szolgáltató képességének megismerése a borvidék szőlészeinek és borászainak nemcsak hasznos információt jelenthet, hanem iránymutatásul szolgálhat az eredményes gazdálkodásukhoz is.

A szőlő növény állományban a talajdegradációs folyamatok hatásai későn jelentkeznek, elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk talajaink állapotával. A szőlő-bor ágazat számára a program kiemelt fontossága, hogy a termőhely szakmai alapjainak feltérképezésével segítsen az abban rejlő potenciál kiaknázásában. A tudatos szőlőművelés és bortermelés alappillére a szőlészek és a borászok eredményességének, az erre épített bormarketing pedig iránymutató a fogyasztók számára. A talaj sokféleségének és sokszínűségének megismerése csak az első, de nagyon fontos lépcsőfoka ennek a törekvésnek.

Társadalmi párbeszéd is kellene

A program további célkitűzése volt, hogy a két szervezet közösen felhívja a szakma és a társadalom a figyelmét a hazai termőtalajok fontosságára és állapotára. A legfrissebb uniós statisztika szerint a kontinens talajainak 60-70%-a beteg, azaz állapota, termőképessége, tehát alapvető funkciója romlik, ami nemcsak az élelmiszerbiztonságot, hanem a természeti környezet fennmaradását is veszélyezteti. Amíg ez nem tudatosodik a társadalom minden szintjén és nemcsak a mezőgazdaságban, addig a szakmai szervezetek nem tudnak hatékonyan fellépni a talajok védelme érdekében.

A két szervezet a jövőben is folytatja közös munkáját, melynek keretében 2025 őszén további 11 borvidék bevonásával szervezi meg a „Talaj és Terroir azaz amit a talaj el tud mondani a borról” programot – zárul a közlemény.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
borászat, bor, talaj, bortermelés, hegyközségek-nemzeti-tanácsa, hegyközség, hnt, borágazat, talajtan, talajerózió, talajegészség,