Dél-Korea a kutyaevés betiltására készül

agrarszektor.hu2024. szeptember 28. 19:02

A dél-koreai kormány átfogó tervet jelentett be a kutyahús-fogyasztás 2027-es betiltásának előkészítésére. A mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint az intézkedések részeként segítséget nyújtanak közel félmillió, élelmezési céllal tenyésztett kutya elhelyezéséhez, valamint támogatásokat és ösztönzőket biztosítanak a kutyatenyésztőknek – írja az Infostart.

Ez a lépés véget vet egy évszázados, ellentmondásos hagyománynak az országban, ahol egyre nő az állatjólét támogatottsága és csökken a kutyahús iránti kereslet. Ennek egyik fő oka a hagyomány nemzetközi elítélése. Másfelől a dél-koreai fiatalok már inkább kiskedvencként tekintenek a kutyákra, nem pedig élelmiszerként, így a kutyahúsból készült ételek már csak az idősebb korosztály körében elterjedtek.

Pénzt kaphatnak vagy büntetést

A törvény értelmében a kutyahúsfeldolgozókra legfeljebb három év börtönbüntetést vagy 30 millió von (közel 8 millió forint) összegig terjedő pénzbírságot szabhatnak ki. Azok, akik a húsukért tenyésztenek vagy forgalmaznak kutyákat legfeljebb két év szabadságvesztésre vagy 20 millió von (közel 5,3 millió forint) pénzbírságra számíthatnak.

Dél-Koreában jelenleg több mint 1500 kutyatenyésztő farm, több mint 200 kutyavágóhíd és körülbelül 2300 kutyahúst felszolgáló étterem működik. A tilalom támogatottsága jelentősen nőtt Jun Szogjol dél-koreai elnök hivatalba lépése óta, aki maga is állatbarát.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
élelmiszer, ázsia, tilalom, kutyatartás, gasztronómia, hagyomány, kutya, hagyományos, kedvenc, házi-kedvenc,