Megvan a győztes: ez a különlegesség lett 2024-es Év sajtja

Megvan a győztes: ez a különlegesség lett 2024-es Év sajtja

agrarszektor.hu
A Magyar Sajtkészítők Egyesülete 2013 óta szervezi meg minden évben a Magyar Sajtmustrát, ami a hazai kisüzemi és kézműves sajtkészítők legnagyobb megmérettetése. Idén is a legjobb sajtkészítők mérettették meg magukat, a verseny története során először Martonvásáron.

A Magyar Sajtkészítők Egyesülete idén is megválasztotta az Év sajtját. Király Gellért, az egyesület általános alelnöke elmondta, hogy szakmai konferenciával egybekötött versenyre 47 sajtkészítő, 114 terméke nevezett, 9 arany, 22 ezüst és 9 bronzéremmel díjazta a 35 főből álló zsűri a legjobb sajtokat és készítőiket - írta meg a FEOL.hu. A szakember a verseny abszolút győztesével kapcsolatban elmondta, hogy

ez egy 18 hónapos, hosszan érlelt kemény sajt, amely magyartarka tejből készült, így ízvilágában gazdag és különleges. A Svájcer Paraszt Sajt Dunaharasztiban készült Ficsor Árpád kezei között.

Király Gellért szerint az idei megmérettetés egyébként kiemelkedett az eddigiek közül. Mint mondta, idén nagyon nehéz dolguk volt a sajtbírálóknak.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. október 6. 14:01