Farkas Alexandra • 2024. október 6. 05:59
Magyarország hosszú évek óta áll a világranglista élén azzal a komoly kockázatot jelentő ténnyel, hogy természetes vizeinkben immár 31 idegenhonos tízlábú rákfaj előfordulását sikerült igazolni. A hazai ökoszisztémát és az infrastruktúrát egyaránt veszélyeztető fajok száma legutóbb a COVID-járvány idején ugrott meg, de megállíthatatlanul terjednek a régebb óta itt lévő fajok is.
Hogy egy ember által véletlenül vagy szándékosan behurcolt faj okoz-e galibát az új élőhelyen vagy sem, az sok tényezőn múlik. Az mindenesetre tény, hogy 2023-ig világszerte több mint 37 000 idegenhonos fajt regisztráltak a kutatók, melyek az élőhelyek egyensúlyát és a táplálékláncot megbolygatva káros hatást gyakorolnak a természetes ökoszisztémára, sőt olykor még az épített környezetre is. Ehhez hasonló problémákat okoznak azok az ázsiai, amerikai és ausztrál eredetű tízlábú rákfajok is, melyek közül a legfrissebb felmérések szerint már 31 jelent meg hazánk természetes és mesterséges vizeiben.
Az új hódítók megjelenése és gyors térhódítása sok esetben a felelőtlen emberi viselkedésre, így például az állatok akvakultúrákból való kiszökésére vagy a megunt, feleslegessé vált állatok szabadon engedésére vezethetők vissza.
A nemzetközi trendek alapján ugyanakkor az is jól látszik, hogy a különböző válságok idején jelentősen visszaesik a díszállatok kereskedelme, így ezekben az időszakokban szintén megugrik az illegálisan kitelepített fajok és hibridek száma. Ily módon a kutatók már azt is vissza tudták követni, hogy a vörös mocsárrák első hazai illegális kitelepítései 2006-2008 között, a gazdasági válsághoz kötődően több ütemben történhettek meg. Egy másik érdekes eseménysorozat pedig akkor kezdődött el, amikor a koronavírus terjedésének sebességét csökkentő intézkedések keretében határozatlan időre bezárták a vendéglátó ipari létesítményeket, így az éttermeket is.
A döntés hatására a főváros több pontján engedték el az étkezési célból importált tarisznyarák egyedeket az alig 10 fokos Dunába, egyes dunai mellékágakba, befolyókba és több fővárosi termáltóba. A következmény egyrészt az lett, hogy a hideg víz miatt a horgászok és kutyasétáltatók sorra rákok tetemeibe botlottak a Duna partján, a túlélőkből viszont egy intenzív felmérés során három tengeri tarisznyarák faj 47 egyedét fogtuk be és további 72 héjmaradványt találtunk a Duna közel 30 fkm-es szakaszán
– emlékszik vissza Weiperth András, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont külső munkatársa.
E folyamatok révén jutottunk el odáig, hogy míg 1985 és 2014 között mindössze három idegenhonos tízlábú rákfaj volt jelen hazánk természetes vizeiben, addig megdöbbentő módon számuk mára elérte a harmincegyet. Bár az elmúlt időszakban a főváros és térsége adta a legtöbb új fajt, egy-egy előkerült Tapolcáról és a Szigetköz térségéből Lipótról is. Az újak megjelenése mellett ráadásul további gondot jelent az is, hogy a szakemberek egyre többször észlelik a korábban leírt fajok új hazai populációit is. A márványrák például már nemcsak az Által-ér vízrendszerében terjed megállíthatatlanul, hanem a budapesti Rákos-patakban is.
Kimondottan érdekes a cseresznye garnéla esete. Miután a faj 2022-ben megjelent a Margitszigeten található Japánkertben, először robbanásszerűen elterjedt a tórendszerben, majd két év alatt a föld alatti csatornarendszernek köszönhetően megjelent a szigetet védő dunai kövezésen is. Mára stabil állománya alakult ki egy közel 1 fkm-es szakaszon, ahol a szintén idegenhonos márványrákkal és az ausztrál vörösollós rákkal osztozik egy élőhelyen.
A fenti példa jól szemlélteti, hogy az idegenhonos fajok sok esetben a természetes partfalak és a mesterséges gátak, töltések állékonyságát is veszélyeztethetik. A vörös mocsárrák egyetlen felnőtt egyede például évente akár több 1-1,5 méter mély járatot is készíthet, amivel Érd városi infrastruktúrájában már számszerűsíthető károkat okozott. „A vörös mocsárrák jelenléte miatt Érd és Budapest-Budakalász esetén a töltések felszíne már jobban hasonlít egy ementáli sajtra, mint egy jó állapotú töltésoldalra” – emeli ki Weiperth András.
Az idegenhonos rákok bűnlajstroma tovább folytatódik azzal, hogy agresszív terjedésük révén akár teljes élőlényegyüttesek és közösségek jelentős átszerveződését, degradációját is okozhatják.
A vörös mocsárrák predációs hatására például mára mind a védett halak, mind a kétéltű populációk összeomlottak a Sulák-patak vízrendszerében. Egy másik súlyos hatást Weiperth András cseh, olasz és német kollégákkal együttműködve a Hévízi-tóban és annak vízrendszerében ért tetten, ahol mára Európa legnagyobb márványrák populációja alakult ki. Az ottani agresszív tízlábúak azzal okoznak komoly fejtörést a természetvédelmi szakembereknek, hogy ikra- és ivadékpredáció révén súlyosan veszélyeztetik a fokozottan védett lápi póc legnagyobb hazai állományát.
A hódító páncélosoknak van még egy fegyverük, amit a hazánkban őshonos kövi rák, kecskerák és folyami rák ellen vetnek be, mégpedig a rákpestis. A legtöbb idegenhonos tízlábú rákfaj ugyanis nemcsak ellenáll ennek az észak-amerikai eredetű betegségnek, hanem más vírusok, baktériumok és gombák mellett aktívan terjeszti is azt. Mindez pedig még további „segítséget” jelent abban, hogy az adott víztérből kiszorítsák védett fajainkat és egyeduralkodóvá váljanak.
Meglepő módon a kutatók azt is megfigyelték, hogy tartós megtelepedésüknek és terjedésüknek az aszályos évek is kedveznek. „Kiderült, hogy a jelzőrák, a márványrák és a vörös mocsárrák járatrendszerekben képes átvészelni a víztestek tartós kiszáradását, majd amikor újból víz kerül a mederbe, állományuk robbanásszerű növekedésnek indul. Az ilyen tartós kiszáradásokhoz egyik őshonos fajunk sem alkalmazkodott, így nem csoda, hogy populációik emiatt is tovább csökkentek az elmúlt néhány évben, főleg a Bakonyban, a Bükkben, a Mátrában, a Pilisben és a Visegrádi-hegységben” – mutat rá Weiperth András. Hozzátette: sajnos nincs igazán egységes, bevált módszer a problémák csökkentésére.
Ha egy faj már betette az ollóját egy területre és elkezdett terjedni, akkor nagyon sokba kerül az állomány visszaszorítása, ami nemzetközi példákból kiindulva eurómilliókban számolható költség. A tapasztalatok ráadásul azt mutatják, hogy szinte minden víztér esetén csak több módszer kombinációjával lehet az állományokat kordában tartani, kiirtásukra pedig szinte minimális az esély, főleg áramló vizek esetén. Az elmúlt tíz évben végzett vizsgálatok pedig sajnos azt is igazolják, hogy ahol az idegenhonos inváziós fajok megjelennek, ott ők jelentik az utolsó szeget az őshonos fajok állományainak koporsójában.
Mint a szakértő hozzátette: a legtöbbet a témával kapcsolatos tudatformálás révén lehetne elérni, az óvodáktól kezdve egészen az egyetemi katedrákig. „Úgy látjuk, hogy az oktatás és a témával kapcsolatos kampányok hozhatnak csak tartós változást az emberek hozzáállásában. Ezekkel együtt lehetne csak elejét venni a további illegális kitelepítéseknek, melyek során nemcsak tízlábú rákok, de idegenhonos halak, kétéltűek és hüllők is bekerülnek hazánk vizeibe, melyeknek egyébként nincs ott semmi keresnivalója.”