Braunmüller Lajos • 2024. november 20. 13:28
A modern broilercsirketartás lenyűgöző példája annak, hogyan képes a mezőgazdaság technológiai újítások révén jelentős eredményeket elérni a hatékonyság javításában, és megfelelni a globális élelmezési kihívásoknak. Ugyanakkor ez a fejlődés jelentős kritikák kereszttüzében áll, amely mára nem csupán állatvédő szervezeteket, hanem a fejlett országok egyre szélesebb fogyasztói rétegét is megnyerte magának. Az ágazat jövője valószínűleg abban rejlik, hogy megtalálja az egyensúlyt az állatjóléti szempontok, a fenntarthatóság és a termelékenység között. Az erre irányuló próbálkozások azonban mindmáig nem hoztak átütő eredményt, és ami még fájóbb: újabb problémákat vetnek fel.
Az elmúlt évtizedekben a baromfitartás, különösen a broilercsirkék nevelése, hatalmas átalakuláson ment keresztül. A modern technológiák és genetikai előrehaladás révén a szektor termelékenysége példátlan mértékben nőtt a második világháború óta, ugyanakkor az intenzív tartás az utóbbi időkben számos állatjóléti és etikai kérdést is felszínre hozott a társadalomban. Ez az ellentmondásos helyzet megosztja az érintett feleket: az ágazat szereplőit és az ügyben szerepet játszó civil szervezeteket – a kompromisszumnak szánt javaslatok pedig mintha csak tetéznék a problémát.
Történelmi fejlődés néhány évtized alatt
A broilercsirkék nagyüzemi tartása világszerte az egyik legfontosabb fehérjeforrást biztosítja a növekvő népesség számára. A modern gazdaságokban a csirkék beltérben, szigorúan szabályozott környezetben fejlődnek, mivel a baromfitelepek célja, hogy minimalizálják a külső tényezők, például az időjárás vagy a betegségek kockázatát, miközben a lehető leghatékonyabban használják fel az erőforrásokat.
Ezekben az üzemekben a csirkéket nagyon gondosan összeállított, optimalizált takarmánnyal etetik, amely biztosítja a gyors növekedést és az alacsony takarmány-felhasználást, vagyis a kedvező takarmánykonverziót.
Egy modern broilercsirke ma kevesebb mint 1,6 kilogramm takarmányból képes 1 kilogramm súlygyarapodást elérni – ez az arány néhány évtizeddel ezelőtt még jóval magasabb, még a kilencvenes években is messze két kilogramm felett volt.
A világ legnagyobb baromfitelepei napi szinten milliókat képesek ellátni, garantálva az alacsony termelési költségeket és a folyamatosan elérhető árat a fogyasztók számára. Vagyis a broilernevelés drámai hatékonyságjavulása tömegek asztalára juttatta el napi szinten a csirkehúst, mint elérhető árú, könnyen emészthető és nem utolsósorban népszerű fehérjeforrást.
Genetikai és technológiai forradalom
A baromfitartás technológiai fejlődésében kulcsszerepet játszott a csirkék genetikai átalakulása. A modern broilercsirkék fejlődésük során a gyors növekedést és az alacsony zsírtartalmat egyszerre képesek felmutatni.
Az elmúlt évtizedekben a csirkék növekedési ideje drasztikusan lecsökkent: míg az 1950-es években egy csirke 12–14 hét alatt érte el a vágósúlyt, ma ugyanez 6 hét alatt megtörténik.
Ezzel párhuzamosan a tartástechnológia, az istállók technikai feltételrendszere is óriási lépéseket tett előre. A precíziós gazdálkodás eszközei, például az automatizált etető- és itatórendszerek, a klímakontroll, valamint az állapotfigyelő szenzorok lehetővé teszik, hogy a gazdák valós időben monitorozzák az állomány egészségi állapotát és termelékenységét és – amennyiben ez szükséges - gyakorlatilag azonnal beavatkozzanak az optimális eredmény érdekében.
Manapság nem csupán a döntéshez szükséges monitorozás, hanem egyre inkább maga a döntéshozatal is automatizálódik: jelenleg a mesterséges intelligencia olyan szinten áll, hogy hamarosan széles körben elterjedhetnek azok a rendszerek, amelyek ezt a feladatot is elvégzik.
Állatjóléti aggályok és kritikák
A látványos fejlődés jelentős népélelmezési és egyben üzleti sikert hozott, ám komoly aggályokat is felvetett a társadalomban. A nagyüzemi broilercsirketartás ma az állatvédők egyre keményebb kritikáival kénytelen szembenézni.
Mindez korántsem csupán marginális csoportok tiltakozását jelenti: az általuk megfogalmazott vádak mára a társadalom egyre szélesebb rétegeiben egyetértő visszhangra találtak.
Ezen kritikák szerint az intenzív termelési rendszerek egyik fő hátránya, hogy a csirkék élettere rendkívül korlátozott: sokszor négyzetméterenként akár 15-18 állat is nevelkedik. Az ilyen környezet elősegítheti a stresszt és a betegségeket, bár az állatorvosi ellenőrzések és a vakcinázási programok minimalizálják ezek hatását.
Az állatvédők gyakran bírálják a genetikai előrehaladást is, amely sok esetben olyan mellékhatásokkal jár, mint az izomtömeg túlzott fejlődése, ami mozgási nehézségekhez vezethet. A gyors növekedés következtében egyes állatok ízületi problémákkal vagy keringési zavarokkal küzdenek, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják az állatjólétet.
Az Európai Unióban és más fejlett országokban emiatt az ágazatot érintő szabályozások egyre szigorúbbá válnak. Az állatvédelmi irányelvek arra ösztönzik a gazdákat, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a csirkék mozgásszabadságára és a természetes viselkedésük lehetővé tételére – mindez ugyanakkor csökkenti a hatékonyságot, amely a harmadik országokkal szemben versenyhátrányt okoz.
Feloldhatatlan ellentét?
Az ágazat és az állatvédők közötti viták egyik központi eleme éppen az, hogy hogyan lehet összeegyeztetni a hatékony termelést az állatjóléttel.
Az élelmiszeripar igénye az alacsony előállítási költségekre és a fogyasztók nyomása az olcsó termékekre arra ösztönzi a termelőket, hogy tovább növeljék a hatékonyságot. Ezzel szemben az állatvédők azt szorgalmazzák, hogy a gazdaságok ne csupán a termelési mutatókra koncentráljanak, hanem az állatok életkörülményeinek javítására is fordítsanak figyelmet.
Jó megoldás még nincs, új problémák már vannak
A megoldás irányába tett egyik lépés az alternatív tartási rendszerek, például a szabadtartás vagy a bio minősítés terjedése. Ezek a rendszerek ugyan jelentősen drágábbak, de hosszú távon az állatvédelmi szempontokkal szembeni ellenállás csökkenését eredményezhetik, miközben új piaci lehetőségeket is nyitnak. Ezek a piaci lehetőségek azonban korlátozottak:
míg a jóléti országokban a tehetősen szívesen vesznek ilyen csirkehúst, a fejlett térségek alacsonyabb jövedelmű lakosai, valamint a fejlődő országok tömegei továbbra is csak az ipari csirkehúst engedhetik meg maguknak.
A megoldásként felkínált kezdeményezések, mint például a komoly vállalatokat maga mögé állító European Chicken Commintment (ECC) úgy igyekeznek javítani a helyzeten, hogy jelentősen rontják a már elért hatékonyságot. Ez különösen annak fényében problematikus, hogy a globális kereslet zöme és a fejlődő országok, például Brazília jelentős mennyiségű csirketermelése jelenleg egyáltalán nem ezen az úton halad.
Ellenkezőleg: ezekben a térségekben a csirketartás további hatékonyságjavításán dolgoznak, miközben máris jelentős pozíciókat szereztek meg a világpiacon.